Just a gigolo – 8. rész – Egyszerűen gyönyörű

“– Milyen kicsi a világ! – kiáltja. – A mentőangyal, aki író!
Felém nyújtja a kezét. Kényszeredetten elmosolyodom. Vajon mennyi esélye van annak, hogy pont ez a lány legyen a barátom jövendőbelije? Káromkodok egyet némán és felmerül bennem, hogy az íróságom tényét Marci azonnal megcáfolja. Ez nagy bukta lesz, ha nem teszek semmit.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Leülök, és várom, hogy Marci leküzdje kíváncsiságát. Mielőtt megszólalhatna, megérkezik a pincér és rendelünk. Lívia nevetgél, és úgy tesz, mintha az előző mondat véletlenül szaladt volna ki a száján, de tudjuk, hogy ezt a szálat nem lehet elvarrni, ezért úgy gondolom, jobb, ha belevágok. ­

– Képzeld, Líviát ismerem, pontosabban találkoztunk már. Épp tegnap, amikor megláttam az utcán, hogy beszorult a cipője sarka valami résbe.
–  Ez hihetetlen! – kiált fel Marci jókedvűen. – És?
– Jött és kiszabadított – veszi át a szót fesztelenül Lívia.

 
 

Egyszerűen gyönyörű, ahogy megrázza néha a haját. Vállának íve a természet mestermunkája. Szívesen megérinteném. Figyelmeztetnem kell magam a tényre, hogy ő már nem a tegnapi morcos nő, hanem egy jövendőbeli feleség.

Ettől a gondolattól érthetetlen módon rossz kedvem lesz. Azonnal elhessegetem, mert öreg vagyok én már a véletlenek ilyen ostoba összjátékához. Ha Lívia Marcié, akkor legyen csak az övé, én meg nem engedem szabadjára a vágyaim.

Mégis gyakran rajtafelejtem a tekintetem, amit észrevesz. Bármilyen furcsa, de látom, hogy belepirul. Ez vajon mit jelent? Legszívesebben fejbe vágnám magam ezért a kérdésért. Semmit és vége. Ez a lány a haverom menyasszonya, ennyi. Én meg nem indulhatok be rá, mert az ócska lenne. Aljas sose voltam, bár tettem rossz dolgokat.

– Te egy Superman vagy – mondja Marci kedvesen.  – És hová igyekezett az én drágám?
– A drágád épp kocsi nélkül volt és új üzletet akart kötni
– közli a lány picit ingerülten. Vajon mi nem tetszik neki? Látom, hogy a barátom nem veszi észre a hangulatváltozást.

A pincér ekkor érkezik meg az italokkal, nekem a tonicot, nekik limonádét hoz. Mielőtt azonban elhangozna a lebuktató kérdés, jobbnak érzem átvenni a szót.

– Meséljétek el, hogyan és mikor találkoztatok? Úgy tudom, te külföldön voltál vagy egy évig? – fordulok a vőlegényhez.
– Igen, de ez nem jelenti azt, hogy nem működtettük jól a távkapcsolatot. Amint látod. Még azelőtt ismerkedtünk meg, mielőtt kimentem volna Belgiumba, igaz, hogy nem jött jókor a munka, de tudtam, hogy havonta hazajárok majd. Így bevállaltuk. És most, hogy egyelőre nem kell visszamennem, bár ezt nem lehet még tudni, megkértem a kezét.

Elmosolyodom. Lívia nem olyan lánynak néz ki, mint akinek elég havonta egyszer látni a barátját. Viszont lehet, hogy tévedek, mert mégiscsak igent mondott neki. Ez pedig nem jelenthet mást, csak azt, hogy szereti.

Gondolhatnám, hogy nincs szerencsém a nőkkel, de ez nem igaz. Maximálisan szerencsém van velük, de azért akad egy-két kivétel. Pl. Lilla, akit persze hiába hívtam vissza a számon, amin üzent, nem létezőnek nyilvánította a rendszer. Tudtam, hogy nem fogja készenlétben várni, hogy számon kérjem, vagy netán elküldjem a francba, de nem hagyhattam ki a lehetőséget. Ezer euró és egy komplett, minőségi zárcsere bánta az akciót, nem beszélve a rendetlenségről, amit azóta sem szüntettem meg.

Aztán itt a velem szemben ülő, aki még a limonádéját is erotikusan issza.

– Nagyon váratlanul ért az egész – mosolyog a lány. – Előtte még szóba sem került az esküvő, erre Marci tegnap este megkért a Liget kellős közepén. Le is térdelt.
– Jól van, nem kell teljesen lejáratnod! – szól rá a srác tettetett haraggal. – Mit fog gondolni a tanúm?

Erre felkapom a fejem.

– Miféle tanú? – kérdezem nem túl boldogan.

Nem szeretem az esküvőket, pláne nem azokat, amiken szerepelnem kell. Voltam páron már, de legtöbbször munkaügyben. Most meg a vőlegény tanúja legyek? Ez nem lelkesít túlságosan.

– Meg ne ijedj, csak egy aláírásra van tőled szükségem, hogy elhiggye a világ, hogy törvényesen is a feleségemnek akarom ezt a gyönyörű nőt.

A gyönyörű nő szája egy pillanatra megrándul, amit nem tudok értelmezni. Valamiért nem boldog? Vagy zavarja valamelyik kifejezés? Ez elgondolkodtató. Feltámad bennem a vadászösztön, de a pincér már ott toporog és megrendeljük a steaket. Lívia se kér mást, a női saláta-projektet úgy látszik, aznap nem díjazza. Ez tetszik. Végre egy olyan lány, aki nem fél mások előtt enni.

Örömmel vállalom! – közlöm, és vigyázok, hogy a hangomból ne szűrődjön ki a hazugság. – Mikorra tervezitek?
– Tulajdonképpen nem sokára. Valószínűleg szeptembernél előbb nem lesz hely, de addig csak tudunk várni
– kacsint rám. Értetlenül pislogok.
– A közös élet addig várhat – nevet Lívia, ami azt jelzi, hogy még külön élnek? Ilyet ki hallott már a 21. században?

Marci sose volt egy egyszerű gyerek, főleg a mély vallásosságával, de ez engem cseppet sem zavart, mert elfogadott engem olyannak, amilyen vagyok. Nem érdekel, hogy ő vasárnaponként misére jár, vagy épp zarándokútra megy. Viszont az elgondolkodtat, hogy nem élnek együtt. Azt már nem merem feltételezni, hogy nem volt köztük semmi. Meredek lenne.

– Még nem költöztetek össze? – kérdem óvatosan.
–  Tudom, furcsa, de hát én kinn voltam Belgiumban, ő meg itt, így ez nem ment. De majd most. Lakást keresünk, és nincs nehéz dolgom, hiszen akinek ingatlanos a menyasszonya…

Mindnyájan nevetünk. Mekkora idióta vagyok, hogy azt feltételeztem, hogy a vallásosság hat így rájuk. Néha elmegy a józan eszem, de ez akkor fordul elő, ha olyan nő van a dologban, aki érdekel. És nem akarom azt hazudni, hogy Lívia nem, csak épp visszafogom magam.

Marci elnézést kér, és kimegy a mosdóba. Ketten maradunk. Picit megfagy a levegő, de inkább amiatt, mert nem ismerjük egymást.

– Sikerült a tegnapi üzletet nyélbe ütni? – jut eszembe egy mentő kérdés.
– Még nem teljesen, de a kocsim megvan, és így nem harapok idegenekbe! – nevet hangosan és jókedvűen.
– Helyes, bár… – és itt elhallgatok. – Anyukád?
– Jobban van! Erős asszony, csak én mindig pánikolok! Nem örököltem tőle azt a végtelen nyugalmat, amit sugároz.
– Örülök, de lehet, hogy te is megváltozol, ha anya leszel.

Hogy ezt minek mondom, magam sem tudom. Vagyis de. Hazudok magamnak ezzel a tagadással. Ki akarom ugrasztani a nyulat a bokorból. Mondjon már valamit, amiről kiderül, hogy ő ezt a házasságot mégse akarja! Titkon szurkolok a haverom esküvője ellen, ez mégiscsak aljas dolog. Ezer meg ezer nő van a világon és meg pont őrá vágyom? Nem, ezt abba kell hagynom.

– Lehet – mondja és a szeme könnyes lesz. Ezen úgy megdöbbenek, hogy alig veszem észre, hogy Marci visszatért. A telefonját gyorsan a farzsebébe süllyeszti. Lehet, hogy csak alibi volt a mosdó? Kezdek rémeket látni és ettől ideges leszek. Mi a francot keresek én itt? Minek bájcsevegek, amikor semmi kedvem hozzá? Nem ismerek magamra.

Mielőtt azonban dühösebb lennék, megjön a steak. Hatalmas és gyönyörű. Enni kezdünk,  közben nem tudom nem észrevenni, hogy Lívia egyre jobban magába zuhan.

Előző rész
Következő rész:

Just a gigolo – 9. rész – Mindenki titkol valamit

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here