Kapcsolataink téglái

Bárhogyan változik a világ, bármilyen fejlett technikailag, az emberi természet nem változik. A fájdalom, a csalódás, az öröm, az önzés, a figyelmetlenség és még sorolhatnám, megmarad olyannak, mint ezer meg ezer éve.

Ugyanúgy vágyunk arra, hogy szeressenek és szeressünk, mint az ókorban egy etruszk falu lakója, aki reggel arra ébredt, hogy szerelmes. Mindannyian a szeretni és szeretve lenni mézesmadzagját huzigáljuk és próbáljuk megélni a pillanatot hol jobban, hol rosszabbul.

 
 

Talán egy valamit szoktunk emlegetni folyton, ez pedig az idő hiánya. Felgyorsítottuk az életünket, mert nem magától történt meg, ez biztos, hiszen mi alkottunk gyors gépeket, gyors éttermeket és még gyorsabban kialakuló és szertefoszló szerelmeket.

A 21. században nem akarunk építkezni. Nem akarjuk a kapcsolatot az alapoknál kezdeni. A II. világháború után, amikor a házak nagy része megsemmisült a nagyvárosokban, szükség mutatkozott a panelházakra. Legyenek készen az elemek, egy-kettőre állítsák fel őket, aztán jöhet az akármilyen szigetelés, vakolás.  Ez volt a cél, mert ez volt praktikus. És ma látjuk, hogy mekkora gond ezeket a házakat átalakítani, javítani.

Kapcsolataink is ilyenek ma. A régi világban az udvarlás nem azért volt szép szokás, mert akkor minden szép volt a fiatalság elvesző ködében, hanem mert arra volt jó, hogy megismerjük a másikat. Manapság egy nap alatt akarunk az alaptól a tetőig eljutni. Nincs türelmünk kivárni, amíg pihennek a falak vagy szárad a vakolat. Jussunk csak el az első randin a kávétól mosolyogva az ágyig! Megint a várakozás és a türelem hiánya… Ha ez nem sikerülne, akkor az alapanyagot félre tesszük, kicsit panaszkodunk, hogy minden megváltozott, de azonnal elkezdünk új beszállítót keresni.

A romantikus történeteknek, a nosztalgikus meséknek azért van ma nagy keletje, mert bár mindenki tudja, hogy nem valódiak, mégis szeretnénk hinni abban, hogy mások mindent megtesznek azért, hogy elérjenek bennünket. De nem feltétlenül a testünket. A megismerés, az ismerkedés legkellemesebb szakaszát akarjuk a mai világban átugrani, mert a testiséggel szeretnénk kiváltani az unalmat. Megismerni valakit olyan, mint ha hagymát pucolnánk. A héját apránként szedjük le, és alatta mindig van egy másik, egy fényesebb vagy kevésbé fényesebb. Most tekintsünk el a hagyma illatától és a könnyektől!

Miközben ismerkedünk, egy másik világba kaphatunk betekintést. Megláthatjuk, hogy kiválasztottunk hogyan éli meg a saját érzéseit, milyennek lát bennünket, milyen véleményt alkot a világról. Ha van bennünk elég kíváncsiság, akkor ez felér egy utazással.
Ehhez azonban ki kell nyitni a szemünket és a szívünket is. A férfi vagy a nő nem egy külső burok, nem csak egy test, amit birtokolhatunk, használhatunk ideig-óráig, aztán eldobunk, mert van nála jobb. Mindegyikünknél van újabb, fiatalabb, vonzóbb. De nem ez lenne a lényeg, hanem az, amit a test, a lélek rejt.

Legyen szó bárkiről, mindenki szeretni akar és ez által szeretve lenni, ami létünk cementje. Ez tart össze bennünket és, ha kihagyjuk, vagy átugorjuk, akkor dőlni fog az építmény. Most is dől ezer meg ezer, mert azt hisszük, megúszhatjuk a csalódást, a keserűséget, az átverést vagy szomorúságot. Márpedig, ha érző emberek vagyunk, akkor ezek nem kerülnek el bennünket.

Tudjuk, hogy ezek nem kellemesek. De valljuk be őszintén, a könnyen kapott, előre gyártott dolgokat nem értékeljük. Ideig-óráig megkönnyíti az életünket, de aztán hagyjuk tönkre menni mind.

Ezért emlékezünk oly szívesen a gyerekkori szerelmekre, egy lányra vagy fiúra, akinek már a tekintete boldoggá tett bennünket. Akkor még elhittük, hogy egy mosoly, egy kézfogás értékes. Ma gúnyosan tekintünk arra, aki harcolna értünk, mert érthetetlen számunkra az igyekezete. Ez azért is történik így, mert nem szeretjük önmagunkat. Meglepődünk azon, ha valaki olyasmit lát meg bennünk, amit mi sose tartottunk értékesnek.

Az építkezés sose a tetőtől indul. Ha a falak nem állnak, nem lesz, ami tartja a mennyezetet. Hogy nekünk nincs türelmünk kivárni, amíg elkészül az egész? Hát ez már csak a mi bajunk. Így valóban maradnak a gyors kaják, gyors autók és a gyorsan romló kapcsolatok.

Viszont az egészben az a jó, hogy változtathatunk ezen. Vehetünk egy mély levegőt, és mondhatjuk, hogy hinni akarunk magunkban és megvárjuk azt az embert, akinek a tekintetében felolvad a szívünk.

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here