Ellepték a szivárványos kóla plakátok Budapestet, vagy legalább is a metrót, az egyenlőség és az egyforma szeretet, szerelem jegyében. Love is love.
Tulajdonképpen a mondanivalóval nincs is semmi baj. Igen, mindenkinek joga van azt és úgy szeretni, ahogy csak akarja. De csakis addig a határig, amíg azzal mások jogait nem sérti. Számomra teljesen mindegy, hogy egy fiú és egy lány, két fiú, vagy éppen két lány falja fel egymást a villamoson, vagy szexel a szökőkútban. A túlzás a lényeg. Az pedig nem azon múlik, hogy kik csinálják, hanem azon, hogy mit és hogyan csinálnak. Azt kellene mindenkinek megéreznie, mi az, ami nyilvánosan megmutatható egy kapcsolatból és mi az, ami már a hálószobába, de legalább is négy fal közé való. Nyilván, ha a szándékos megbotránkoztatás, a figyelemfelkeltés a cél, az más dolog, akkor persze polgárt kell pukkasztani és kötelező hergelni. A kérdés az, jó-e ez, az adott közösségnek. Meggyőződésem, hogy a pride felvonulás, a sok szivárványos hajcihő legalább annyit árt, mint amennyit használ. Talán még többet is…
És ezzel eljutottunk az én problémámig ezzel az egésszel kapcsolatban: kérem vissza a szivárványt! Elszomorít és felháborít, hogy a szivárványt teljesen kisajátították, egy olyan jelentéstartalmat adva neki, ami úgy tűnik, hosszú időre megbélyegezte.
A szivárvány fizikai jelenség, amelyet az esőcseppeken megtörő fény hoz létre.
A szivárvány bibliai jel, amellyel Isten jelzett Noénak, hogy megbékélt az emberrel.
A szivárvány gyakori mesebeli elem, amelynek a végén hatalmas üstnyi kincs van.
A szivárvány természeti csoda, amelyben szívet melengető gyönyörködni.
A szivárvány dallam: „Somewhere over the rainbow”.
Napjainkban azonban a szivárvány leginkább annak a jele, hogy az LMBT (Leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek) mozgalom mellett vagyok. Gyakorlatilag, vagy elméletileg. Az az, legalább a FB hátterem, esetleg a pólóm, vagy akár az üdítőm szivárványos.
Ezzel eltűnt az igazi szivárvány, megbélyegeztük, hogy aztán önmaga is bélyeggé váljon.
Igen, lehet úgy tűnik túlzok, de amikor a 12 éves fiam nem vesz fel egy narancs-citrom-piros-kék-zöld keresztbe csíkos fürdőnadrágot, mert az ciki és „azt jelenti”, akkor nagy a baj. Amikor a sztorit elmesélem a családban és a többség úgy gondolja, a gyereknek van igaza, mondván jobb az óvatosság, akkor az már rémisztő. Mindezt egy olyan fürdőnadrág kapcsán, amelyben 7 évvel korábban a nagytesó még bőszen feszített a strandon és mindenki odavolt tőle, hogy milyen jól áll neki…
Nem, én nem tartozom sem a „Budapestet ostromló homoszexuális lobbi” tagjai közé, sem a megrögzött homofóbokhoz. Nem érdekel mások nemi identitása és szexuális szokásai. Kizárólag a szivárványt szeretném visszakapni!
Kicsit félek a jövőtől. Mi van, ha az egyre növekvő gender semleges közösség is „jelképet” választ majd magának és a választás mondjuk a csigára esik…
A franciák nem ehetnének többé csigát, mi elbúcsúzhatnánk a kakaós csigától, La Fontain meséit át kellene írni, Biga Csiga ciki lenne, Bogyót, a csigaFIÚt pedig lehet meg is lincselnék… Persze ez most még fikció, de a gyerekeinkkel megtörténhet.
Apropó gyerek. A cool színes fürdőnadrág a szekrényben pihen. Szigorúan a kertben, ha nem látja senki, csakis akkor hajlandó felvenni, és közben elképesztően utál érte…
