Leszünk barátok? – felnőttként

Amikor kislány voltam, anyukám sehogy sem nézte jó szemmel a nagy barátnős kötődéseimet. Egyszerűen értetlenül csóválta a fejét, s mindig azt mondta, na, majd, ha férjhez mész, nem fogtok barátkozni.

Ezen nagyon felháborodtam, hiszen akkor, főleg kamaszként, úgy tűnt, hogy ezek a barátságok valóban egy életre szólnak. Aztán kiderült, hogy mégsem, de ezeknek nem egy házasság vetett véget, hanem mi magunk, ahogy az lenni szokott. Az időhiány, a távolság, a belső változások sora…

 
 

Egy igazi barát és feltételezzük, hogy van ilyen, értékes ajándéka a felnőttkornak. Elképzelhetetlen lenne barátok nélkül végigcsinálni egy komolyabb betegséget, egy elhúzódó válást, terhességet, a szülés utáni tanácstalanságot.

Az igazi barát, barátnő tényleg segít. Már azzal, hogy van, hogy meghallgat, hogy időnként észre térít, hogy megmondja, a választottunk egy idióta, vagy, hogy ruhánk, amiben páváskodunk egy bulin, valami förmedvény. De ehhez nagyon jónak kell lenni a barátságnak. Nagyon mélynek, türelmesnek és szolidárisnak.
Ezekben a barátságokban, amelyek oly ritkák, nem vetheti fel a fejét a féltékenység. Ha ez megtörténne, ha csírázni kezdene a féltékenység-mag, nem szabad hagyni szárba szökkenni, gyorsan lépni kell.

Biztosan mindenki találkozott már olyan barátságokkal, amelyikben az egyik fél szexi, csinos, mutatós, a másik pedig az ellentéte. Ilyenkor önkéntelenül elgondolkodunk, hogy a szürkébb fél, vajon nem szenved-e ettől a helyzettől? Elképzelhetetlen, hogy ne akadna olyan szituáció, amelyben ez ne érintené rosszul a kevésbé előnyös külsejűt, habár ezt bőszen tagadni szokták.

Ha két nagyon hasonló karakterű ember lesz barát, az sem mindig szerencsés. Pedig logikusan azt gondolnánk, hogy mennyire jó, hogy közös az érdeklődésük, hasonló a habitusuk. Ott is valódi ép lélekre van szükség, hogy két dudás megférjen egy csárdában.

A legcsodálatosabb, ha valahonnan az égből mellénk sodródik egy olyan barát, aki akkor is mellettünk van, ha nevetni kell, ha sikerünk van, ha szerencsésen választunk, ha hirtelen jó állásunk lesz. A jóban sokkal nehezebb megtartani a barátságot, mint a nehéz időkben.
Amikor bánat ér bennünket a mindennapokban, valahogy könnyebben sodorja felénk a barátokat vagy álbarátokat. Nem mindig azért, hogy részesei legyenek a keservünknek, inkább azért, hogy a katasztrófa szélén kicsit arra gondolhassanak, hogy lám-lám, másoknak sem könnyebb.

Amit viszont eddig kerültem, az a férfi-nő közti barátság. Nem a kapcsolatok végén… Az a világon a legszánalmasabb felajánlás: Legyünk barátok! (miután szerelmesei voltunk egymásnak!) Ez a kegyetlenség netovábbja.
A gyermekkorból hozott különböző neműek közti barátság azonban működhet, bár akadhat olyan szakasza, amikor az egyik fél meginog, és többet kezd érezni a másik iránt, mint addig. A jó fej srácról, aki eddig mindig kiált értünk, mindig megvárt bennünket, hogy együtt gyalogoljunk haza, kiderülhet menet közben, hogy túl helyes, túl aranyos, túl kedves. Szívünkben ilyenkor máshogy kezd parázslani a tűz… Aztán, ha nem lobbanhat fel, úszhat minden, ami eddig oly könnyű volt.

A felnőttkorban kialakuló férfi-nő barátságok egészen mások. Városi legendának tűnnek. Az egyik fél, tagadhatja is veszettül, biztosan többet gondolna bele a kapcsolatba előbb-utóbb. De vissza kell fognia magát. Ha meg nem sikerül, akkor dől a vár.

Szóval nehéz kapcsolat ez is, mint mindegyik, amit ápolni kell, amiért dolgozni kell, amiben érzelem van.

De megéri.

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here