Már csak ketten maradtunk az irodában

Megláttalak, és éreztem, hogy a testemet elönti a forróság. Talán egy pillanatra még el is homályosult a kép, mintha valami álomszerű ködtenger mögül néztelek volna. Szóval te leszel a felettesem. Hát, ez érdekes lesz…

Persze éreztem már szerelmet, de ez most valami más volt. Láttam a tekinteteden, hogy legszívesebben kulcsra zártad volna az irodát, és elvesztél volna bennem. Olyan érzés volt ez, amely ellen tehetetlenek voltunk. Tudom, az első pár héten látványosan kerültük egymást – ha valamit újoncként nem értettem, a kollégáimtól kérdeztem, pedig egyértelműen tőled kellett volna. Mégsem szóltál.

 
 

Aztán egyszer csak – talán másfél hónapja lehettem ott – éreztem a leheletedet a vállamon. Elgyengültem, azonnal kiszállt belőlem a vér. A monitor előtt ültem, és mutattál nekem valamit, amit egyértelműen tudtam már. Arcodat az arcom felé fordítottad, a reakciómat figyelted, nem vagy-e túl ijesztő, túl sok. De én pont hogy izgalomba jöttem. Magam sem tudom, honnan vettem a bátorságot, de mosolyra húztam a szám.

– Gyorsan tanulsz – mondtad a mélyen vibráló hangodon, majd a vállamra tetted a kezed. Éreztem benne valamiféle megmagyarázhatatlan erőt. Legszívesebben hozzáértem volna, de még voltak páran az irodában. Talán így is túl messzire mentünk.

Másnap ebédszünetben két ezer éve itt dolgozó kolléganőtől megtudtam, hogy szakítottál a pároddal. Téged hazavárt egy nő?! Jeges rémület, majd gyűlölet tombolt bennem, miközben próbáltam faarcot erőltetni magamra az ebédlőben. Nem tudtam, ki lehetett az a nő, magasnak képzeltem ébenfekete hajjal és égig érő combokkal. Nem ismertem, de minden idegszálammal gyűlöltem.

– Hát igen, fura volt mostanában – csíptem el a beszélgetés fonalát. – De Gábornak elvileg tegnap kiöntötte a szívét. Régóta nem szerette már.

Megnyugszom. Végül is nem szeretted, és szakítottál vele. Tegnap, amikor hozzámértél, már hivatalosan is facér voltál. Ezek után “érthetetlen” okokból mindketten sokat túlórázunk.

Izgalmas, ahogy az emberek fokozatosan fogyatkoznak az irodából, és a végén már csak ketten maradunk.

Néha elkapom a pillantásod, és elégek benne. Látom, hogy te is megsemmisülsz egy pillanatra. Feladom az elveimet, hogy házinyúlra nem lövünk. Itt nem én irányítok, már rég átadtam magam az érzékek sodrásának.

Végre a túlbuzgó Évike is elkezd pakolni. Még csak rád sem kell pillantanom ahhoz, hogy tudjam, mire gondolsz. Amikor becsukja maga után az ajtót, nem merek rád nézni. Érzem, hogy libabőrös vagyok az izgalomtól. Végül óráknak tűnő másodpercek után, minden bátorságomat összeszedve felemelem a tekintetem. Te már régóta nézel, méricskélsz, egészen nyugodtan.

– Kamera. – suttogod, de talán inkább csak tátogod, miközben a szemedet a jobb sarok felé fordítod.

Hát persze, hogy is felejthettem el! – korholom magam. Másnap reggel érkezhetnék arra, ahogy a fél cég azt nézi a kivetítőn, ahogy egymásnak esünk. A kabátodat húzod.

– Lemegyünk? – kérdezed ártatlanságba bújtatott bujasággal a hangodban.

Megadóan bólintok, pokolba a munkával. Kinyitod nekem az ajtót, de részben csak azért, hogy előretessékeléskor a hátamhoz érhess. A kezed pillanatok alatt lejjebb csúszott… Ahogy kiérünk a kapun, megcsap a hűvös esti szél. Nem józanít ki, belül ugyanúgy égek. Akaratlanul is az ajkaidra nézek, egyszerűen nem bírom róla levenni a szemem. Már nincs kedvem megjátszani, hogy közömbös vagy számomra. Másfél hónap elfojtott vágya egy hangos sóhajjal távozik belőlem.

Megfogod az arcom, hüvelykujjaddal végigsimítod az ajkaimat. Elidőzöl a mozdulattal, lángoló tekintettel nézel, élvezed, ahogy húzod az időt és vele együtt minden idegszálamat. Bennem is megszűnik minden kontroll. Közelebb lépek. Érzem a finom leheleted az arcomon. A fülemben dobog a szívem.

Végre összeérnek az ajkaink. Minden gyötrődésem elszáll. Csak hagyom, hogy feloldódjak az érzésben, ölellek, érintelek, ahol csak tudlak. Fogalmam sincs, meddig csókoltál… 5 percig, fél óráig? Csak arra emlékszem, ahogy a fülembe suttogod: Ez finom volt… aztán már a villamoson ülök, és csak elmosódó foltokat, fényeket látok.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here