Nehéz, újszerű helyzetekben gyakran úgy érezzük, hogy nagy kő esne le a szívünkről, ha egy „jól bevált receptet” nyomnának a kezünkbe, hogy ezzel orvosoljuk az aktuális problémát. Ilyen esetben újraértékelhetjük, más megvilágításba helyezhetjük kliséinket, melyekre „normál” esetben csak unott bólogatással válaszolunk. Ekkor fogódzókként szolgálhatnak az olyan meglátásaink és vélekedéseink, melyek szerint:
próbáljuk megőrizni a nyugalmunkat; előbb-utóbb kiderül a dolgok miértje; egyszer fent, egyszer lent; a nehézségre próbáljunk meg lehetőségként tekinteni;
minden értünk történik; örüljünk annak, ami van és így tovább.
Mégsem tagadhatjuk, hogy ilyenkor a legcsekélyebb pozitív töltetű gondolat, jószándék, mosoly, együttérzést kifejező tekintet, önzetlen cselekedet is segédkezet nyújthat, erőt adhat a zűrzavarban, amikor több támogatásra és jóindulatú útmutatásra van szükségünk, mint általában.
Valahol azt hallottam egyszer, hogy amikor az ember a pohár fenekére néz, mintegy felszínre hozza „alapénjét”, melyet a hétköznapok forgatagában épp a helyzethez leginkább illő, optimális maszkkal leplez el akarva-akaratlanul, mert erre vagyunk kódolva. Van, aki ilyenkor jókedvre derül, egy kisgyermek szemével néz a világra játékossá válik és olyan kíváncsian mustrálja egy lepke röpködését, mintha először látna ilyent életében. Mások agresszíven nyilvánulnak meg, vagy folyamatosan zokognak, rétorrá és filozófussá válnak, miközben az élet nagy kérdéseit boncolgatják hajnalig a baráti kör törzshelyén az asztal mellől…
Nos, valahogy így tekinthetünk életünk bonyolult, nehezen átlátható pillanataira is, mint tanítókra, melyek rámutatnak a bennünk rejlő pozitív vagy negatív töltetű erőkre. Ilyenkor az ember kimutatja a foga fehérjét – hogy egy újabb frázissal éljünk. Megmutatja azt magának, családjának és környezetének, hogy miként nyilvánul meg, amikor nehézség éri. 
Tegyük fel a kérdést magunknak: vajon mit akar ezzel a „próbatétellel” megtanítani bennünket az élet? Most mi vagyunk saját regényünk vagy mesénk főszereplői (nem mintha máskor nem azok lettünk volna, de most a színhely, a történet és a nehézségi fok is más), akik átvágnak a vadregényes, sejtelmes, sok kihívás elé állító rengetegen. Akik sárkányokkal és mindenféle lényekkel küzdenek meg. Mi vagyunk azok a szereplők, akik egy erőteljes fejlődésen mennek át, és többek, jobbak, erősebbek, bölcsebbek lesznek, mint indulásuk pillanatában voltak. A küszöbön álló énünk már nem lesz a régi, amikor később visszalapozunk majd életünk e szakaszára… látni fogjuk jellemfejlődését, látni fogjuk azt, hogyan dobálta le útközben magáról a tüskéket és vált alázatosabbá…
Mutasd meg, hogyan nyilvánulsz meg egy emberpróbáló időszakban és látni fogod személyiségfejlődésed foganatát, amikor mindez lecseng.
Emlékszel A békés harcos útja című filmben megfogalmazott egyik szignifikáns üzenetre? E szerint:
maga az út az, ami boldoggá tesz, nem a végcél.
Az alábbiakban ecsetelt kitartástank-feltöltő támpont talán segítségedre lehet a bonyodalmakkal teleszőtt időszakokban:
Légy pozitív! Persze, könnyű ezt mondani – gondolhatnánk, de amennyiben sikerül közelebbről, nem ködszurkálva megvizsgálni ezt a kérdéskört, melyet oly sokszor sutba dobunk egy szájbiggyesztéssel, és egy aha-mantrával. Talán jobban belátjuk, mennyire fontos ehhez tartanunk magunkat. Főként, ami a nehéz helyzeteket illeti.
Az emberiség már nem egy veszélyhelyzetet élt át történelme során, és a fejlődéshez szükséges, hogy elfogadjuk: kihívás és nehézségek nélkül nincs fejlődés. A jó hír az, hogy, amikor mindezeken túlleszünk már (mert túl fogjuk tenni magunkat rajta!), akkor magunk is meglepődünk azon, hogy harag, düh, és a miért történt ez épp most, épp énvelem? acsargások helyett hálát (!) fogunk érezni. Igen, hálát… Mindehhez azonban szükség van a pozitív attitűdre.
A negatív gondolkodás rontja a hangulatunkat, lassítja cselekedeteinket és hatással van egészségi állapotunkra is.
Érdemes megfontolnunk a szakértők véleményét a pozitív gondolkodásról, akik szerint:
– azok az emberek, akik rendszeresen kifejezik hálájukat, kevesebb fizikai panaszuk van, mint pesszimizmusra hajlamosabb társaiknak
– az optimizmus nem azt jelenti, hogy folyamatosan mosolygunk, és fittyet hányunk az élet nehézségeire, hanem azt, hogy a tőlünk telhető legnagyobb igyekezettel próbálunk összpontosítani a pozitívra (legyen akármilyen apróság is az).
Egy kis gyakorlati útmutató:
- írj magadnak egy pozitív jövőt festő forgatókönyvet (ötleteket arról, hogy hogyan képzeled el a jövődet, álmaidat, céljaidat)
Mindez azért fontos, mert az írás jobban segít az ötletek kidolgozásában, mint a gondolkodás önmagában. És, mert az írás megmarad, visszakövethető, ezért a részleteiben kifejtett, lejegyzett jövőterveket folyamatosan fel lehet idézni, előre lehet vetíteni (mindaddig, amíg úgy éljük meg mindezt, mintha jelen lenne, mintha benne élnénk).
- ilyenkor érdemes átmenni szőrszálhasogatóba, olyan valakivé válni, aki a kákán is a csomót keresi… no, de más perspektívából szemlélve mindezt: meglátni a lehető legsötétebbnek tűnő szituációban is a fényt, a jót, a felemelőt, az örömtelit, az előre-mozdítót.
- érdemes ilyenkor naplót is vezetni, amelybe lejegyezzük a nap folyamán történtek mellett a bennünk kavargó érzéseket és gondolatokat.
Ennek hatására később, amikor summázzuk, értékeljük a nehézségek életünkre, jellemünkre gyakorolt hatását, jobban tudunk válaszolni a következő kérdésekre:
– Hogyan nőttem túl a helyzeten?
– Erősebbek lettek-e a kapcsolataim ezáltal?
– Mi változott meg bennem/körülöttem?
– Milyen eddig ismeretlen tulajdonságokat, képességeket fedeztem fel magamban, melyeket e nehéz helyzet „hozott ki” belőlem?Büszke tudok-e lenni arra az „Énre”, aki voltam a nehézségben, ahogy megnyilvánultam adott helyzetekben?
- ne aggódj!
E szóról mindig Sziszüphosz jut eszembe (aki által mindenhol ismeretes lett a sziszifuszi munka), akinek a tette hiábavaló volt. Az aggodalmaskodással egyetlen pillanattal sem tudjuk jobbá tenni az adott helyzetet, mégis el kezdünk aggódni…
Ha folyamatosan a negatív dolgokra fókuszálunk, ezáltal még kellemetlenebbé, elviselhetetlenebbé tesszük a helyzetünket, mindemellett pedig a teljesítményünk és kreativitásunk is romolhat.
Ilyenkor tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:
– Ezáltal a megnyilvánulásom által jobban érzem magam, több energiám van és egészségesebbnek érzem magam?
– Gyakorold a jó öreg veszek egy mély levegőt és elszámolok húszig… ötvenig, ameddig kell, hogy lecsillapodjak módszert!
– Nem lenne jobb, ha a problémára figyelés helyett a megoldásra fókuszálnék?
További támpillérek, fogódzók lehetnek, ha:
– megkérdezem magamtól, hogy a negatív gondolatok mennyire felelnek meg a valóságnak
– ha visszaemlékszem életem korábbi „sikertörténeteire”, azokra a felemelő élményekre gondolok itt, amelyek által kimozdultam, legyűrtem egy nehéz helyzetet
– az is segíthet, ha úgy gondolok ilyenkor magamra, mint a legjobb barátomra, vagy egy olyan személyre, aki segítséget és tanácsot kér tőlem: mit mondanék neki (magamnak?)
