Balázs keserűen nézett az asszonyra, akit szeretett, de már nem tudott elviselni. Nem mentegette magát azzal, hogy van két gyerekük, hiszen nem ő lett volna az első és utolsó férfi, aki elvált volna. Húsz éve voltak házasok, és megcsalta Erikát. Nem azért, mert megunta vagy nem szerette, egyszerűen nem bírt magával. Öt éve voltak együtt, amikor egy céges rendezvényen sokat ivott, és hagyta, hogy bekövetkezzen a cseppet sem ritka esemény. A kolléganője aki, nem volt se szebb, se fiatalabb a feleségénél, de kéznél volt, könnyedén adta magát, nem kellett nagy igyekezet, hogy az egyik mellékhelyiségben magáévá tegye. Meglepően kellemes volt a gyors szex, ezért még két héten keresztül többször is megismételték.
Aztán Anita elkerült a közeléből és vége is szakadt a kalandnak. Olyan nagyon egyikük se bánta, de Balázs nem tudott mit kezdeni a lelkifurdalásával. Egyre kevesebbet evett, és otthon is csak mogorván járt-kelt. Aztán, egy júniusi napon, amikor a gyerekek a nagyszülőknél voltak, elmondta a feleségének. Azt hitte, megkönnyebbül, hisz őszintén megbánta. Nem is igazán értette önmagát, mert tényleg szerette élete párját, akkor azonban megzuhant. Két hónapos gyötrődés után borult a bili.
Erika épp mosogatott, amikor megállt mögötte és egy szuszra elhadarta a történéseket. A nő abbahagyta a tányértörlést, és könnyek nélkül bámult rá.
– Meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte a férfi sokszor egymás után. A nő letette a tányért, leoldotta derekáról a kötényt, és szótlanul kisétált az ajtón. Csak pár óra múlva tért haza. Aznap már nem beszéltek, külön aludtak. Másnap azonban már nem lehetett megkerülni a témát. Erika szótlanul hallgatta a férjét.
– Hogy tehetted? – Ezt sorolta folyamatosan, miközben sápadtan nézte Balázst. Végül abban maradtak, hogy nem válnak el. Nincs olyan házasság, amiben ne történne hasonló, mondta Erika anyja, aki védte a vejét, mert jó embernek tartotta. Erika legszívesebben leordította volna az anyját, de csak legyintett. Jobban szerette, mint őt, ezt kezdettől fogva érezte.
És tizenöt éve azon a napon kezdetét vette Balázs bűnhődése. Ettől kezdve nem volt szava a családban. Ha véleményt akart mondani, a felesége egy tekintettel belefojtotta a szót. Bármit csinált, sosem volt elég jó. A kerti garnitúra, amit faragott, giccses lett, mert a székek lábai ívelten karcsúk voltak. A gyereknevelésben sem volt elég jártas, és bármikor fegyelmezni akart, az asszony, csak annyit mondott neki: te ne! Jó? Majd én elintézem.
Amikor kitalálta, hogy nyulakat fog tartani és eladja őket, Erika visított. Közölte, hogy ennél ostobább ötletet sose hallott. Amikor a Tisza-tóhoz tervezte volna a nyaralást egy csinos kis faházba, a többiek Horvátország mellett döntöttek. Az évek hosszú sora alatt egyszer sem tudott olyasmit tenni, amivel felesége elégedett lett volna. Amikor a tizedik házassági évfordulójukra olyan rózsacsokrot hozatott, amiből öt másik kitelt volna, az asszony szemrehányóan átvette, és a szoba legeldugottabb sarkába tette. Egyszer se cserélte alatta a vizet, így a csokor gyorsan meg is halt.
Próbált beszélgetni az asszonnyal, de az mindig csak annyit mondott, hogy mellette maradt, legyen ez elég neki. Az eset után egy évig nem engedte magához, utána is csak ritkán. Balázs pokolian szenvedett, és bánta kalandjának minden másodpercét.
A nő azonban nem felejtett. Minden adandó alkalommal az orra alá dörgölte, hogy félrelépett, és örüljön, ha nem került az utcára, megmaradt a háza és a gyerekei. Ezért pedig hála jár neki, és elismerés, amiért kibírja. Mert szenved azóta is. Megalázta, kigúnyolta, semmibe vette. Mit vár, amikor élete minden percében csorbát szenved nőiessége?
Balázs ilyenkor nyelt egyet. Elfogadta a büntetést. Feleségének igaza volt. Megcsalta és nem is egy alkalommal, nem alkoholgőzben, hanem utána is hetekig tudatosan. Gyűlöletes volt, amit tett, és ezért nem jár dicséret, örülhet, hogy családja megmaradt neki.
Ha csak tehette, magába húzódott, elvonult a műhelybe, ahol székeket készített vagy ládákat faragott. Örömmel elbíbelődött egyik-másik darabbal, és amikor fia vagy lánya kijött hozzá, jókedvűen elbeszélgetett velük. Barbi, tizenkilenc volt, mindig is közel állt hozzá, vele kedvesebb volt, mint fiával, ezt ő maga is tudta. Jó érzés volt látnia, milyen határozott, talpraesett, de érző nő lett belőle. Ahogy közeledett a huszadik házassági évfordulójuk, úgy döntött, elég a vezeklésből, nem vesz virágot, csokit és nem hívja meg vacsorázni feleségét.
Azon a kedden egész nap alig volt otthon. Az egyik ügyfélnél ebédelt, aki el volt ragadtatva a komódtól, amit készített neki. Utána még beugrott az új fatelepre is. Volt vagy este hat, mire hazavergődött. Erika szótlanul tett-vett a konyhában. Látványosan kerülgette, de nem mondott semmit. Balázs sem. Mit mondott volna, amit eddig nem?
A férfi megvacsorázott, elpakolta maga után az utolsó bögrét is, majd kiment a műhelybe. Még világos volt, egy asztal várt lakkozásra. Nem sokkal később megjelent Erika. Megállt az ajtóban, és megvetően szétnézett. Rendetlenség volt mindenhol, a forgács kupacokban állt a férfi lába körül.
– Nem felejtettél el valamit? – kérdezte gúnyosan.
Balázs ecsettel a kezében felpillantott. Hosszan nézte a nőt, aki még csinos volt, de hidegrázást kapott ridegségétől.
– Nem. Mit felejtettem volna el? – kérdezte szenvtelen arccal.
– Netán azt, hogy házassági évfordulónk van – mondta az asszony éles hangon.
– Lehet, de ez már rég nem házasság.
Azzal belemártotta az ecsetet a lakkba és fel se nézett többé.
– Nem házasság? – kiáltott Erika. – És ki csalt meg kit? Ki miatt nem az?
A férfi nem válaszolt.
– Erre bezzeg nem tudsz mit mondani, igaz? – folytatta.
– Én csaltalak meg. Nagyon régen. Te úgy tettél, mintha megbocsátottál volna, de hazudtál. Tizenöt évig hazudtál nekem és magadnak is.
– Megbocsátani és felejteni nem ugyanaz.
– Tizenöt éved volt, hogy rá gyere erre. Azt hiszem, nem kevés idő.
– Te nem tudod, mit jelent… – kiabálta a nő, de Balázs megálljt parancsolt a szemével.
– Ennyi elég volt. Beszéltem egy ügyvéddel. El akarok válni.
Erika álla leesett a csodálkozástól.
– Elválni? Ezt hogy képzeled? És a ház meg a gyerekek?
– Megoldjuk! A gyerekek nagyok.
A nő nem kapott levegő a dühtől.
– Megint van valakid? Megint találtál valami olcsó kis cafkát?
A férfi elmosolyodott.
– Nem. Csak, ami maradt még nekem ebből a nyüves életből, azt nyugalomban akarom leélni. Mondanám, hogy boldogan, de azt se tudom, mi az.
– Te nyomorult! – visított a nő, és befutott a házba.
A férfi megfordította az asztalt, és akkurátusan lakkozni kezdte a másik három lábát is.
Kép forrása: Pinterest
