Mert mindig kiderül…

Hirtelen odalépett, hogy megigazítsa a férfi nyakkendőjét, de az ingerülten hárított: “Ugyan már, mindig én csinálom!” 

Meglepte ez a ridegség, főleg a mögöttük álló éjszaka után. De aztán megnyugtatta magát: még nem csiszolódtak össze, talán majd később jobban megismerik egymás rigolyáit. Valahol az intim titkok cinkos átbeszélése és a családnak való bemutatás között tartott a kapcsolatuk.

 
 

A régmúlt terhei közül meg “kellett” osztania a legsötétebbet – a nagybátyja használta őt kiskorában – hiszen még ma is traumatikus volt számára néhány érintés vagy szó… a férfi pedig elmesélte első házassága zátonyra futásának történetét… szóval, tudtak egymásról ezt-azt. A nyakkendő megkötése ezek szerint határátlépés volt. “Hát, ezt is megtudtuk…” – summázta magában a dolgot.

Úgy érezte, szerelmes. A tehetséges művészlélek borzasztóan imponált neki – kiváló ízlése volt a ruhákhoz, és eszméletlen tudása a komolyzenéhez, amiért egyébként ő is odavolt. Nem ismerte fel mindenki az utcán, de egy bizonyos réteg jól ismerte munkásságát – ez is annyira tetszett neki. Neki, aki inkább introvertált volt, de azért titkon vágyott a kitörésre, feltűnésre.

Két hónappal később már az összeköltözést fontolgatták – azaz, minden nap nyaggatta őt, hogy költözzön hozzá, hisz oly rideg ez a legénylakás egy nő gondoskodása nélkül – végül be is adta a derekát. Első szabadnapján aztán alaposan ki is takarított. Akkurátusan, mérnöki precizitással rendezte át a hűtőt, a kamrát és a kis gardróbot. A lehetetlen helyeken is áttörölte a bútorokat – egy ilyen szegletből esett ki az a pici ruhadarab, amit először egy textil zsebkendőnek gondolt. Amikor felfogta, hogy mit is tart a kezében, torkáig liftezett fel a tízóraiként bekapott diabetikus keksz.

“Biztos az unokahúga nyaralt nála, ő hagyta itt. Vagy ajándékba vette. Vagy…” de minden egyes felmentő gondolat szánalmasan hullt alá dühös lelke legmélyebb bugyrába.

A kis fehérneműt az asztalra tette. Megvárta, amíg a férfi hazaér – annyira akarta, hogy legyen ennek az egésznek valami elfogadható magyarázata… A kulcsok csörgése az agyáig nyomta a vérnyomását. A férfi arca egy pillanatra megrándult, majd azonnal támadásba lendült. “Senki se kérte, hogy turkálj a cuccaim között. Most mit nézel így? Mindenki magából indul ki… azért, mert téged bántottak anno, nem azt jelenti, hogy mindenki olyan!” 

Minél többet beszélt, vádaskodott és tiltakozott, annál szánalmasabb volt. Nem bírta tovább hallgatni. Remegő kézzel és lábbal hagyta el a lakást, és arra gondolt, rögtön a rendőrségre megy. De vajon hinni fognak neki? 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here