Anna, ha nem gondolt volna Márkra folyton, maradéktalanul boldognak érezte volna magát. De nem lehet minden tökéletes, nyugtázta szomorúan, bár jobban szerette volna, ha ez a tökéletlenség nem Márk halálát jelenti.
Miután mindent megtettek azért, hogy szóra bírják Léna asszonyt, eszébe jutott, hogy nincs is, akit értesíteni tudna a fiú haláláról. Pedig kell lennie valakinek, ha elvált, ha nem. Apja, anyja már nem él, testvére nem volt, de felsége igen. Az a Sophia Loren. Még a vezetéknevét se tudta. Talán a telefonja segíthet, töprengett.
Ricsi közben azon gondolkodott, vajon melyik rendőrségre menjenek be, nem mintha nem lett volna mindegy, de azt akarta, hogy ne vegyék félvállról a dolgot. Felhívott pár embert, akik azt mondták, van egy nyomozó, aki szívós, mint egy agár, és nem érdekli más, csak, hogy rács mögött tudja a bűnösöket. Ha nem kellett volna számlákat fizetnie vagy ennie, talán még ingyen is dolgozott volna. Igaz, hogy a fehérgalléros bűnözőkre szakosodott, de fogjuk rá, hogy Solymossy doktor is hasonló.
Végh Jónás nem törődött mással, csak az igazsággal. Anna csendben hallgatta, ahogy többen is őt ajánlják. Gyorsan ettek valamit útközben és a Teve utca felé vették az irányt. Nem lehetett tudni, ott van-e, megtalálják-e, de más választásuk nem volt. Egyikük se volt jártas ilyen helyzetekben, bíztak a szerencsében. A lány nagyon nehezen tudott pár falatot lepréselni, egy fájdalomgombóc nem engedte. Ahogy ültek a kis fapados teraszon és a hamburgerrel bajlódtak, megint sírnia kellett. Nem akart gyengének mutatkozni Ricsi előtt, de a könnyeit nem volt képes visszatartani.
– Édesem, tudom, hogy kivagy! Akarod, hogy egyedül menjek a rendőrségre? Talán jobb lenne, ha pihennél.
– Nem, semmiképp! Mindjárt rendben leszek. Ne haragudj!
– Hogy haragudnék? – kérdezte a férfi és megsimogatta Anna kézfejét. – Inkább csodálom az erőd és az elszántságod.
A lánynak jólestek a szavak. Jólesett, hogy végre valaki ki is merte mondani a dicséretet.
– Köszönöm, hogy ennyire figyelsz rám! – suttogta halkan.
– Hogyne tenném! Nagyon fontos vagy nekem. Egyre fontosabb. Ha ezt a nyomorult orvost börtönbe juttatjuk, kicsit felszabadultabb leszel te is. Tudom, hogy Márkot semmi nem hozhatja vissza, de legalább a tudat…
Anna elbámult a messzeségbe. Nem bosszút akart, hanem igazságot, és ha ehhez az kell, hogy egy ember börtönbe kerüljön, akkor ő mindent megtesz, ezt tudta.
– Menjünk! Szeretném tudni, mit mond az a nyomozó. Szeretném hallani, hogy biztosak lehetünk abban, hogy nem ússza meg az a szörnyeteg.
– Jól van! Nem lehet másképp, minthogy kiderül az igazság.
A délutáni csúcsban nehezen haladtak, de nem is bánták, különösen a férfi nem, mert volt egy rossz sejtése. Nem érezte elég ütősnek a felvételt. És ha az nem számít, akkor semmi nincs a kezükben.
A székház nem átjáróház volt, oda nem lehetett csak úgy besétálni. Már parkolni se tudtak egyszerűen, de egyikük se akart ilyesmivel foglalkozni. A céljuk sokkal fontosabb volt. Mire bejutottak, eltelt negyedóra. Hosszasan faggatták őket, mi célból jöttek, de csak azt hajtogatták, hogy kizárólag Végh Jónással akarnak beszélni. Végül a szigorú hölgy telefonált egyet, aztán még egyet, és közölte, hogy a nyomozónak tíz perce van, de csak azért, mert annyira kitartóak, és várja őket. A pár összenézett. Tíz perc? Talán elég lesz. Érdekes, hogy a bűn elkövetéséhez kevesebb is elég, de a kiderítésre tíz perc sok? Ricsi rosszkedvűen morgott, ahogy beszálltak a liftbe, miután megkapták a beléptető kártyájukat.
A mínusz másodikon a sok barna faajtó egyike mögött dolgozott az a férfi, akit mindenki dicsért. Egyikük se sejtette, hogy jövetelüket Ricsi régi barátja jelezte, ezért sikerült bejutniuk hozzá.
A fehér falú, fával burkolt irodában, ahol szekrények sorakoztak a fal mellett, egy negyvenes évei vége felé közeledő férfi ült. A papírjaiba mélyedt, és feketekeretes szemüvege mögött nem tűnt szuperzsarunak. Kopogásuk után mogorván felpillantott, mire Anna összerezzent. Azt érezte, ez az ember nem fog segíteni nekik.
– Jó napot! Üljenek csak le! – mutatott a kanapéra. – Az egyik kollégám kérte, hogy hallgassam meg magukat, bár nem értem, miért engem keresnek.
– Jó napot! – mondta Ricsi határozottan. – Azért, mert úgy tudjuk, maga a legjobb.
– Értem. Vagyis csak azt nem, hogy mi közöm lehet nekem a maguk ügyéhez. Én gazdasági bűnözéssel foglalkozom, és a cimborám nem ezt jelezte. Vagy tévedek?
Miután leültek, Anna hirtelen felbátorodott. Ömleni kezdett belőle a szó, és mindent elmondott, amit csak megtudott Solymossy doktorról Lalitól, a feleségétől, és Márk szobatársától.
A férfi csendesen hümmögött és bólogatott.
Nézte őket, és az járt a fejében, hogy a pár igencsak el van tévedve, ha azt hiszi, hogy mindez elég egy nyomozáshoz.
– Íme a felvétel! – nyújtotta át Ricsi, aki nem akart meghátrálni, bár érezte, hogy a nyomozó nem veszi őket komolyan.
Végh megszemlélte, de arca rezzenéstelen maradt.
– Ezt az egészet komolyan gondolják? – kérdezte, ahogy Anna a beszámoló végére ért.
– Higgye el, nem játékból jöttünk ide! Nem találtunk ki semmit, az egész nem egy olcsó fikció.
A férfi megvakarta a fejét.
– Lássuk csak…Van egy semmitmondó videójuk, egy öregember pár mondata, egy elhanyagolt feleség vallomása, és ennyi. Mindez szemben azzal, hogy egy jónevű orvos hírnevét akarják lerombolni?
– Nem lerombolni akarjuk, hanem hogy járjanak utána, mit csinált! – fortyant fel Ricsi.
– Higgyék el, ezzel az egésszel nincs kihez fordulnom. Mire alapozva gázoljak bele valaki életébe és munkájába? Mi lenne, ha elhinnék, hogy a barátjuk szimplán meghalt, már bocsánat!
– De biztos, hogy nem ez történt! – kiáltott fel Anna. – Gyógyulóban volt. Fiatal volt, nem omlott össze a szervezete, haza akarták engedni… Solymossy doktor csinált valamit! Ott a tű a kezében! Nézze meg jobban!
– Én nem látom igazán a tűt. El tudom képzelni, de nem látom. És azt se, miért tenné kockára valaki a jóhírét egy gyilkossággal? Az emberek, különösen az orvosok, nem gyilkolásznak csak úgy.
Anna Ricsire nézett, aki komoran bámulta a barna szőnyeget.
– De a felesége is megmondta…Ő akart figyelmeztetni! Az nem elég? Ő volt a gázoló! Miért nem kérdezi meg őt?
– Nyugodjon meg hölgyem, meg fogjuk! Viszont ki kell ábrándítanom, ez amit elmondtak, felvétel ide vagy oda, nem sokat ér.
– Azt állítja, hogy nem tehetünk semmi? Hogy az egészet felejtsük el, és hagyjuk, hogy megússzon egy gyilkosságot?
Anna egészen megsemmisült. Igyekezett nem mutatni, mennyire fájt neki a kudarc. Nem hitte, hogy ilyen gyorsan visszautasítják.
– Itt nincs szó gyilkosságról. Ezt maguk állítják, és nem kérhetek nyomozást egy halálesetre a kórházban. Ehhez se emberünk, se kapacitásunk nincs. Értsék meg, a felvétel nem árul el semmit! Bármit bele lehet magyarázni.
– Ezt nem hiszem el…
– Tudják, találkoztam én már sokkal könnyebb esetekkel is, amiket nem lehetett bizonyítani. De ez egyszerűen puszta feltételezés. Az az ember legyen bár pökhendi, arrogáns és maga az ördög is, nem elítélhető az elhangzottak alapján. Szomorú, hogy ezt kell mondanom, de nincs megoldás. És még az is lehet, hogy valóban tévednek.
Végh Jónás olyan pillantással mondta mindezt, mint aki jelezni akarná, hogy lejárt az idejük. Érződött rajta, hogy türelmetlen, és bosszankodik, amiért az idejét fecsérelte rájuk.
– Rendben! – állt fel Ricsi. – Akkor ez ennyi? Nem tehetünk semmit?
– Egyetlen dolgot igen… – hangzott a fura válasz. – Ha az orvos bevallja, akkor már léphetünk. De hát hogyan vallhatná ezt be bárkinek is, hiszen az a vesztét okozná.
– Talán a feleségének… – jegyezte meg félhangosan Anna. – Talán neki megnyílhatna.
– Igen, ha bolond vagy gyanútlan. És azt rögzíteni is kellene valahogyan.
– Rendben, nyomozó. Mindenesetre köszönjük, hogy fogadott minket.
– Semmi gond…Sajnálom!
– Még egy kérdés, nyomozó! – fordult Ricsi vissza az ajtóból, miközben Annát finoman terelte kifelé. Látta rajta, hogy egészen letört és sápadt.
– Parancsoljon!
– Maga elhiszi, amit mondtunk?
– Kedves Richárd! Mindegy, hogy én mit hiszek. Nem viszi magukat előre…
– Köszönöm a válaszát.
– De hogy megfeleljek: igen, hiszem, hogy nem jöttek volna ide, ha nem lennének biztosak gyanújukban. Kívánom, hogy járjanak szerencsével! De ezt nem én mondtam! És a felvételkészítést se, világos?
Mindketten bólintottak, és elindultak kifelé. Ahogy kiléptek a liftből, Anna csak annyit mondott, rosszul érzi magát, majd megtántorodott és összeesett. Mielőtt a földre zuhant volna, Ricsi elkapta, és segítség után kiáltott.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
