Mese a szerelemről, ami nem az égből pottyant – 8. rész

Anna nem túl nagy lelkesedéssel készülődött a találkozóra. Össze volt zavarodva, fáradtság ült minden porcikáján, és hiába tetszett neki a fiú, most nem volt ráhangolódva. Marcello járt az eszében, a fiú, akibe szerelmes volt régen, és aki most sem volt közömbös neki. Lemondhatta volna, de szégyellte, hogy döntésképtelen. Ezért úgy döntött, minimálisra veszi a kiöltözést, a sminket, a kedvesség mögé meg elbújtatja valódi érzéseit. Becsapni se szerette volna Ricsit, de kábítani sem.

Kellemes idő volt, ezért csak egy pólót és egy farmert húzott piros blézerrel. Még csinos cipőhöz sem volt kedve, inkább tornacipőbe bújt, és fél háromkor ott toporgott a Kálvin téren, ahol megbeszélték, hogy felveszi őt. Ricsi nem késett, és annyira pontosan érkezett, hogy Anna magában azt gondolta, talán az egyik sarkon lesben állt vagy ült, és ahogy megpillantotta őt, gázt adott és odaszáguldott. Mondjuk ez utóbbi amiatt is lehetetlen volt, mert a forgalom nem kedvezett volna neki.

 
 

 – Tegezhetlek? – kérdezte, ahogy meglátta Annát. – Tudom, hogy nem nekem kellene felajánlanom, de természetesebb lenne.

 – Persze, akartam is mondani. Túl gondosan igyekeztünk betartani a szabályokat! – felelte neki, és azonnal el is pirult, mert nem értette, miért is mondta ez. Egy vadidegen mellé ült be, és ostobaságokat beszél, ez több volt, mint amit megszokott magától.

 – Igazad van. Akkor igyunk pertut, persze valaki lónyállal! – nevetett a fiú. – Csinos vagy! Tetszik, hogy nem öltöztél túl, mert ez olyan hely, ahol nem előny, ha rossz cipőben vagy.

 – Miért, van olyan hely, ahol igen?

Ezen mindketten nevettek.

A reptérre vezető úton dugó volt, ezért lassan araszoltak. Ricsi mesélt a repülők iránti rajongásáról, ami gyerekkorában kezdődött.

 – Egyszer a hírekben láttam egy repülőgép katasztrófát, akkor döntöttem el, hogy pilóta leszek. Tudom, ez nem túl logikus, de sose gondolkodtam túl logikusan. Azt mondtam apámnak, hogy én olyan biztonságosan fogok vezetni, hogy soha senkinek nem lesz baja, aki velem jön. – Közben kedvtelve Annára pillantott, aki érdeklődve hallgatta, de mosolya nem volt igazán őszinte. Ez feltűnt neki, bár nem gondolta magát jó emberismerőnek. Nem merte megkérdezni, mi a baj, hiszen alig ismerte, nem várhatta el, hogy beszámoljon neki élete apró történéseiről. A nagyokról meg pláne.

 – És mi akadályozott meg abban, hogy pilóta legyél? – hangzott a kérdés. – Mert van olyan érzésem, hogy megpróbáltad.

 – Igazad van. Nemcsak gyerekálom volt, tényleg készültem rá. De aztán alkalmatlannak találtak.

 – Nem tartasz tolakodónak, ha megkérdem, miért?

 – A pszichológiai teszten nem feleltem meg. Nem vagyok teljesen komplett!

Az utas szeme tágra nyílt, mire Ricsi harsány nevetésben tört ki.

 – Jaj, nehogy elhidd! Van egy kis szívproblémám, tényleg nem vészes, de ahhoz éppen elég volt, hogy elutasítsanak.

 – Kis szívprobléma?

 – Hidd el, nem lényeges! Így inkább földi dolgokban kerestem vigaszt. Sokáig tervező akartam lenni. Aztán az is elmúlt.

 – Milyen tervező?

 – Többfunkciós bútorokat terveztem egy ideig, de nem volt nagy sikerem. Ezután jött az étterem ötlete, amely egyelőre közepes siker, de majdcsak beindul. Igaz, ezt mondom már évek óta. Mesélj most te magadról, semmit nem tudok rólad! Tényleg szeretnélek megismerni.

A lány elmosolyodott. Ezt a mondatot nem sokszor hallotta életében, jól esett neki. Hirtelen nem tudta, mennyire legyen őszinte, mit mondjon el, aztán kibukott belőle az igazság.

 – Özvegy vagyok. A férjemet két éve veszítettem el. Őt is Ricsinek hívták. Egyedül élek, jól sejtetted, nincs senkim, talán még Ricsi elvesztését se dolgoztam fel teljesen. Dolgozom, vannak barátaim, de nem történik velem sok izgalmas dolog.

A majdnem pilóta szája megrándult. Belegyalogolt valamibe, amibe nem kellett volna? Vajon ez a nő készen áll tovább lépni? Akar-e egy másik embert maga mellé? Nézte fényes haját, halvány sminkjét, és idegesen összekulcsolt kezét, de választ nem kapott. Mégis biztos volt benne, hogy érzékenyebb a szokásosnál.

 – Sajnálom, nem akartam kellemetlen perceket szerezni.

 – Nem tudhattad…És különben is, az életnek mennie kell tovább, mert akik itt maradnak, nem tehetnek mást, mint tovább pergetik a perceket.

 – Izgalmas dolgok ritkán történnek az emberrel – mondta végül Ricsi kedvesen. – Legfeljebb a social média hazudja, mert annyira szenved mindenki a szürkeségtől. Én azt gondolom, igenis szükség van az egyszerűségre.

 – Hasonlók járnak az én fejemben is.

 – Akkor ma teszünk róla, hogy ne legyen minden egyszerű. Robi haverom bevisz a hangárba, olyan gépeket fog mutatni, amiket épp szétszedtek, javítanak. Oda nem mehet be akárki, de nekem protekcióm van.

Anna szeme felcsillant. A repülés mindig is elvarázsolta. És hogy ezzel az idegennel, aki elképesztően sármos volt, akad közös témájuk, már jobban érezte magát. Ha nem villant volna be neki oly gyakran Márk arca, talán még el is tudta volna engedni magát.

Leparkoltak, és Robi jött is eléjük.

 – Na, gyertek, betolakodók! Megmutatok mindent, de ha kitudódik, a munkámnak annyi. Ugye bízhatok bennetek? – nézett a párra. Azonnal megállapította, hogy ez a nő illik a barátjához. Volt benne valami visszafogottság, ami homlokegyenest ellentéte Ricsi volt feleségének.

 – Köszönjük szépen! Anna vagyok – nyújtotta a kezét a lány. – Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer része lehetek egy ilyen kalandnak.

A tömzsi, hurkás ujjú Robi somolyogva terelgette őket, majd odasúgta Ricsinek:

 – Apám, ez a csaj jó fej, jobb, mint te. Vigyázz rá!

–  Fogd be! – mordult rá nevetve amaz. – Inkább avass be bennünket egy-két titokba!

 – Titokba? Itt olyanok nincsenek. Minden, amit látsz majd, nyilvános. Csak épp nem sokan láthatják. Kezdjük azzal, hogy megmutatom a rakodóteret. – Azzal átvágtak egy hosszú betonplaccon és egy olyan hangár felé vették az irányt, ahol egyszerre több gép is várakozott.

 – Te jó isten! Milyen szépek! – kiáltott fel Anna. – A földről nézve ki gondolná, hogy ennyire hatalmasak és tágasak a gépek ülések nélkül!

 – Tetszik nekem a csaj! – mondta félhangosan Robi. – Szeretnél bemászni és jobban szemügyre venni? – fordult felé széles vigyorral.

Anna Ricsire nézett, aki bólogatott.

 – Ezer örömmel, de nem egyedül! Elvégre mindketten rajongói vagyunk a gépeknek.

Azzal fellépett az első lépcsőfokra, ami felvezetett az egyik nyitva álló gépre, amely körül sorakoztak az ülések. Úgy érezte, elvarázsolt világba indul, mintha Narnia szekrénye előtt állna. Mindig is vonzotta a titokzatosság, amely a repülést övezte, és most teljesülni látszott egyik vágya földi körülmények között.

 – Jövök, ki nem maradnék! – kiáltott Ricsi, és a haverjára pillantott, aki szemérmesen elmosolyodott. Ez a hülye, szerelmes, állapította meg gyorsan, de nem mondott semmit. Ráfért már annyi keserű év után, gondolta elégedetten. És a nőnek jó feneke van, az se utolsó dolog, nyugtázta magában.

Folytatjuk…

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here