Az „összeismerkedni egy jóképű férfival egy hotelben” régi nagy álmom volt. Nos, egy szép szeptemberi napon mindez megvalósult.
A négycsillagos szállodában üveglift vezetett a szobámból a márványszökőkutas előtérig. Hanyagul átkötött fehér fürdőköpenyt viseltem – gondoltam mártózom egyet a medencében, mielőtt nekilátnék a vacsorának. Az uszodához azonban a hotel bárján keresztül vitt az út, ahol egyből két jóképű férfit is megpillantottam: a szőke, tökéletes vonásokkal megáldott pultost és a rosszfiús, belevaló egy szem vendéget. Mondanom sem kell, hogy aznap már nem lettem vizes.
Hirtelen inkább szomjas lettem. Egyébként is ünnepelni akartam: végre kiszerettem abból a szemétládából, aki összevissza csalt néhány „csak barátok vagyunk” nővel. Hogy az angyali arcú pultossal vagy a sármosan mosolygó vendéggel, az nekem édes-mindegy volt. Csak jól járhatok. Elmélyültem nézegettem a polcon felsorakoztatott borokat, mikor a vendég végre megszólalt:
– Meghívhatlak egy italra?
Két perce vagyok itt, de máris eldőlt az est további folytatása. És ez tetszett. Bár átlátszóbban már nem is viselkedhettem volna, hiszem gyaníthatták, hogy fürdőköpenyben, kócos hajjal nem épp a bárpultot jöttem támasztani. Sebaj. Szeretek nyílt lapokkal játszani.
Kiderült, hogy egy városból származunk – csak egy szezonra jött dolgo
zni a Balatonra. Vitorlázást oktatott gyerekeknek – nemcsak jóképű, de sportos és belevaló is. Hogy miről társalogtunk a továbbiakban, arról csak halvány emlékeim maradtak. Bizonyára megártott a sokadik pohár vörösbor, na meg izgultam, mert ez a jóképű férfi le sem vette rólam a szemét. A mélybarna tekintete egyszerűen megbabonázott, én pedig a rabja voltam.
– Záróra – közölte a pincér kissé nyersen. Egymásra néztünk, és tudtuk, hogy még nem fogunk elköszönni egymástól. A szálloda magányos kis parkja csak ránk várt – szerencsére kellemesen meleg idővel várt minket. Leültünk egy padra, én meg zavaromban csak fecsegtem és fecsegtem mindenféle érdektelen dolgokról. A kínos csendszünetben aztán egyszerűre vette a figurát, és csak annyit kérdezett:
– Anna, megcsókolhatlak?
Kissé félősen igent mondtam. Biztos, hogy az alkoholnak is köszönhető, de én abba a csókba beleszédültem, elvesztem, magával rántott, mint egy örvény.
Másnap visszament a szülővárosomba. Utólag persze vicces, hogy a négycsillagos szállodából haza akartam rohanni az otthoni panellakásba, de volt még három napom, így inkább maradtam. Úgyis találkozni fogunk még. És találkoztunk is.
fotó: Pinterest
#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon!
