Mindent vagy semmit

Már reggel hőség volt, az iroda padlótól plafonig feszülő üvegfalát ráadásul egész délelőtt tűzte a Nap, így kora délutánra már mindenki kissé feszült, és nem kissé izzadt volt. János nem tartotta magát piperkőcnek, de azért párszor kiment a mosdóba, hogy felfrissítse magát.

 
 

Kettőkor megbeszélés, ne feledd! – mosolygott be az ajtaján Marcsika, de robogott is tovább, Jánosnak érkezése sem volt reagálni. Tudta, hogy valamit elfelejtett. A visszatérő kolléganő önéletrajzát átolvasni, hogy tudjon mit kérdezni tőle délután! Az e-mailek között megtalálta és gyorsan átfutotta a sorokat, de Marcsika újra megjelent: “Kezdhetünk?”

A következő húsz perc egyetlen zsibbadt pillanattá zsugorodott. Zsuzsa kézfogása, mondatai, szerényen és ritkán megvillanó mosolya egyszerűen elvarázsolták Jánost. Aki addig szentül hitte, hogy a szerelem a gyengék sportja, első látásra pedig maximum ellenszenv alakul ki, szerelem sosem… ott ült döbbenten és magatehetetlenül a fülledt tárgyalóban, és feloldozásra várt. Valami csodára, hogy a nő nem jön vissza, róla pedig valaki leveszi azt a súlyt, ami lassan szétnyomja a mellkasát.

De hiába. Zsuzsa elfogadta a feltételeket, és egy hónap múlva el is kezdte a munkát. Napi hat hosszú órát töltöttek együtt. Zsuzsa visszafogott volt, de kedves, sokat kérdezett, de még többet dolgozott. János hamar felmérte a helyzetet. Jól működő házasság, kicsi gyerekek… hasonlóan karakán, egyenes jellem, mint az övé… nincs esélye.

Élete leglassabban vánszorgó hónapjai következtek. A karácsony előtti utolsó munkanapon aztán már nem bírta tovább… A céges összejövetelen a kelleténél kicsit többet ivott, aztán megindult a hölgykoszorú szélén ácsorgó Zsuzsa felé. Odaköszönt neki valami kellemesünnep-félét, és még egy mosolyt is megengedett magának. Majd felment az irodába, és megírta a felmondását.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here