Ülök a Bécs-soproni vonaton. Wien Meidling-nál mindig megállunk pár percre, hogy az utasközönség gyönyörködhessen a csodás kilátásban: a temetőben. Az osztrákoknak tényleg nincs semmi ízlése, de komolyan: hogy lehet az egyik fő vonatállomást egy temető mellé rakni?!
És hiába a napsütés meg a jó idő, ez komornál komorabb gondolatok egész sorát indítja el bennem. Ma megint elhívtak a kollégáim egy kis munka utáni sörözésre, és ki gondolná, lemondtam. Mert 2 és fél óra az út hazáig. A franc se akar így még piálni is.
Pedig viccesek, vidámak, jóindulatúak. Nem ártana itt kint is egy-két barátot szerezni; gyűlölök szinte idegenként belépni reggelente az irodába, miközben a többiek ezeréves jóbarátokként köszöntik egymást. De hát ez az ingázás ára. Cserébe este magyarul kérhetem az eladótól a kenyeret, és nem kell az osztrákok idegesítő, beszédnek csúfolt krákogását hallgatnom.
A belenyugváshoz viszont még túl fiatal vagyok; egyszerűen visszautasítom a tényt, hogy az életem csupán szüntelen ingázásból és munkából álljon. Ötletek sora bimbódzik az agyamban, lelkesen arra várva, hogy megvalósítsam őket. Egy motivációs videóban (ne kövezzetek meg, ez a jobbik fajtából való) azt mondta a srác, hogy 80 éves korunkig élünk, de általában már 25 évesen meghalunk.
És ilyenkor csak arra tudok gondolni: de nem én, hülye lúzerek! Én meg fogom élni az életet! Sajnos az ábra viszont nem ezt mutatja, be kell látnom, én is rendületlenül hajtom azt a bizonyos mókuskereket. Lelki szemeim előtt szinte látom, ahogy 30 év múlva dühösen fogok károgni „ezek a mai fiatalok” kiáltásokat, és húzom magam után a banyatankot tele akciós vöröshagymával és keresztrejtvényekkel.
De a másfél órás vonatút nem kell, hogy kizárólag bambulással és kesergéssel teljen. Az elsuhanó fák közt eszembe jutott a legkézenfekvőbb ötlet: tervezzünk!
És ne csak úgy a levegőbe, hanem rendesen, előre leszögezett dátumokkal. Ha hétvégén el akarsz menni moziba, akkor ne csak álmodozz róla, hanem határoz is el magad. Ha már régóta vágysz egy külföldi kiruccanásra, foglald le a jegyet, mielőtt visszakoznál! Ha a boltban arról ábrándozol, hogy de jó lenne egy borgőzös este a pároddal, vedd le azt a Tokaji Aszút a polcról, és meg se állj vele a pénztárig.
Szintén közhelynek tűnhet, de igenis írj egy bakancslistát a megvalósítandó álmaidról! Ha nincsenek konkretizálva az álmaid, nem várhatod el, hogy teljesüljenek. Jótanács: a (remélhetőleg) teleírt lapot ne a fiók mélyén rejtsd el, hanem tedd ki egy jól látható helyre: a nappali közepére, a bejárati ajtóra, a WC-vel szembe – ott legalább lesz időd filozofálgatni rajta. Esetleg állítsd be a telefonod vagy a számítógéped háttérképének.
Áll a halom ruha szétdobálva a lakásban? Nincs vész, amíg találsz ösvényt a lényeges pontokig! Megsúgom, hogy a mi lakásunk úgy néz ki, mintha most robbantottak volna. A párommal rengeteget utazunk és dolgozunk, a csekély 2 napos szabadidőnket pedig nem fogjuk beáldozni holmi társadalmi elvárásnak. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a penész megeszi előlünk az ebédet, ha eluralkodik a káosz, muszáj a tettek mezejére lépni. De messze nem ez az első és legfontosabb teendőnk.
És ha már prioritások: élj szociális életet, de csak azokkal, akik számítanak. Munka, háztartás és egyéb feladatok mellett nem fogsz tudni 8-10 emberrel folyamatosan kapcsolatot tartani, ez baromira nem reális. Foglalkozz azokkal, akik igazán számítanak, és bátran építsd le azokat, akiknek a társaságában már nem érzed olyan jól magad.
És végül, de nem utolsó sorban: mindent nem lehet. Nem lehetsz egyszerre sikeres pénzügyi menedzser, háziasszony, anya, szerető feleség, bombanő és a társaság lelke. Ha már hármat vagy négyet ezek közül összehozol, én megemelem a kalapomat előtted. Legyenek elvárásaid magad felé, hiszen mindig van hova fejlődni, és a célegyenesben egy jobb élet vár rád. De azért maradj meg a realitás talaján, egyszerre egy lépést bőven elég megtenni.
