Nekem úgysem megy majd…, ismerős?

A kisebbségi komplexus gyakorlatilag nem engedi meg, hogy teljes életet élj. Egy selejtes árunak érzed magad a többi “tökéletes” embertársadhoz képest.

 
 

Olyasmi dolog ez, amit előszeretettel elrejtesz még magad előtt is. Pedig minden lépésedet elkíséri. Ott lapul a közös munkahelyi kávészünetekben. Ott van a baráti összejöveteleken. A pénztárosnál a boltban, az állásinterjún, egy öt perces beszélgetés után… te meg alig várod, hogy végre hazaérj, és végre önmagad lehess.

Persze mindenki próbálja a jobbik oldalát mutatni, de ha az önbizalomhiány miatt esel orra kétnaponta a lépcsőn, akkor már nagy a baj. A legszebb az, hogy már azelőtt ledegradálod magad, mielőtt bárki bármit is gondolhatna rólad. Pedig ha visszakaphatnád azt az időt, amit feszengéssel töltöttél, kétszer olyan hosszú életed lehetne.

Nem mintha én nem lennék kivétel. Vannak jobb és rosszabb időszakok. Legutóbb egy párnapos oktatáson vettem részt, ahol a 3. napon már erősen kezdtem méricskélni magam a többiekhez. Az ő szavát egyből meghallották, az én mondandómra rá sem hederítettek. Pedig én is bekiabáltam a jó megoldást. Ráadásul ezerszer jobban is nézek ki nála. Egyetlen ilyen alkalom elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy lavinát indítson el bennem; az önértékelésem pár perc alatt összeomlott. És nem bizonyult sokkal könnyebbnek az első munkahetem sem.

Egészen addig, amíg ezt az egész szorongósdit le nem sz@rtam. Reggelente minden nap tartunk egy gyülekezőt az irodában – eleinte persze a szememmel azt kutattam, kivel tudnék szóba elegyedni. Az eredmény? Mások beszélgetéseit hallgatom, és közben azon feszengek, ki figyeli éppen ezt a kellően kínos helyzetet.

A 4. munkanapomra szerencsére elég fáradtnak bizonyultam ahhoz, hogy azt gondoljam magamban: “Elmehettek mind a jó büdös francba, alig ismerlek titeket, kit érdekel, mit gondoltok.” Addigra a sok kávétól és idegeskedéstől már szúrt a szívem, nekem meg nem volt kedvem ahhoz, hogy az egészségemet is kockára tegyem. Azért álljon már meg a menet, kérem szépen.

És láss csodát: a reggeli beszélgetések maguktól kialakultak. Mivel nem feszengtem, nem estem el a saját lábamban, vagy mentem neki vállal az ajtófélfának. A fáradtság ellenére elkezdtem jól érezni magam. Nagyon furcsa volt. És persze nem is tartott a végtelenségig, de már az a néhány perc is üdítően hatott rám. Jó lenne, ha néha kicsit tovább tartana.

A legszemetebb dolog talán az, hogy bármennyire is jól teljesítesz, a jól megérdemelt önbizalom valahogy elmarad, pedig részedről bizony lenne rá kereslet. Valahányszor nagyot dobbantottam, a jobb pillanataimban is legfeljebb egyenlőnek éreztem magamat másokkal szemben. Egy ideig. Aztán visszatért minden a régi kerékvágásba. Az egész olyan, mintha egy szobabiciklivel indultam volna a Tour De France-nak – hiába tekertem, nem jutottam vele túl messzire.

Ahogy visszatekintek a múltamra, a jó dolgok mindig akkor jöttek, mikor elengedtem a görcsös ragaszkodást. Sokáig nem éreztem azt, hogy a megfelelő, hozzám illő barátaim lennének. Amikor elengedtem ezt, hirtelen lett kettő is. A rosszak pedig maguktól leperegtek.

Nem engedheted, hogy ez az érzés állandóan árnyékként kövessen téged. Ennyivel tartozol magadnak. Különben maradni fog az a különös állapot, amiben most is vagy: mintha az életed egy film lenne, de csak kívülről, nézőként lennél kénytelen végigülni a hátsó sorból. Pedig neked is jár, hogy belépj a vászonba, és végre te irányítsd a fonalat, ne a mellékszereplők.

Tippeket, trükköket adni a kisebbségi komplexus legyőzésére sajnos nem tudok. Egy pszichológus talán segíthet, de az biztos, hogy a megoldás nem fog az égből csak úgy a fejedre pottyanni. Kőkeményen meg kell dolgoznod érte. Nyilván ez egy türelmi játék is. Ha már régóta nyakig merültél a trutyiban, nem két nap alatt fogsz kikászálódni belőle. De ez a te életed, neked lesz jobb, ha nem hagyod magad.

Bizonyára neked is megvan a magad kisebb-nagyobb sikersztorija, esetleg fájdalmas keresztje. Számomra a tartós, egészséges önértékelés egyelőre valamiféle varázslatnak tűnik. De mindenre akad megoldás, bizonyára erre is. A helyes megfejtők között kisorsolunk egy életre elegendő önbizalmat.

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here