Azt már korán megtanultam, hogy az élet nem mindenkinek oszt egyenlő lapokat. Egyik kedvenc időpazarlásom ezen mérgelődni – és rendesen meg kell magam erőltetni ahhoz, hogy az számot vessek azzal is, ami megadatott. Csak ugye amit megszoktunk, az elsőre nem is tűnik fel.
Pedig amikor elkezdem számolni, kiderül, hogy nagyjából több tíz, több száz apróságért lehetek hálás. Vagy tényleg apróság?
Kezdem is a legegyszerűbb külsőségekkel: megszoktam, hogy modellalkattal büszkélkedhetek. Kecses vállak, nyúlánk, karcsú alak, égig érő, hosszú combok. Cserébe akkora nyúlfogaim vannak, hogy még csak hasonlót sem láttam. A hajam szerkezete és vastagsága pedig olyan, akár egy újszülött csecsemőé.
Elkezdhetek az utóbbin háborogni – szoktam is – de sosem engedem át magamat teljesen a dühnek. Elmerülök abban, ami szép. Jobb kedvem lesz tőle. Más egyebet nem igazán tehetek.
Nincs saját lakásom. Dőljek a kardomba? Az albérletben, ahol élek, van fűtés, víz, villany. Hogy ez alapvető, ennek nem kell örülni? Vannak helyek, ahol épphogy nem fújja el a tetőt a szél. És én élvezem, ha egy szürke, undok hideg napon szauna-hőmérsékletűre befűthetem a szobát.
Jó elmerülni egy kád forró vízben, miközben egy letehetetlen regényt olvasok az ebookomon.
Mert van ebookom, és van otthon áram, amivel feltöltsem.
Van internetem és van számítógépem. A létező összes filmet megnézhetem rajta. Húsz-harminc éve ez elképzelhetetlen lett volna. Egy számítógép ablak a világ összes tudására. Nyekereg-nyikorog már ugyan az öreg laptopom, viszont amire kell, arra még bőven használható. Bárki is találta fel az internetet, hálás vagyok érte. Enélkül nem tudtam volna tegnap videóchatben felhívni a barátaimat, hogy egy közös kvízest keretein belül kitekerjem a cherrys üveg nyakát.
Szeretem a gyönyörű városomat, ahol élek. Az ódon kis utcákat, a középkori házakba épült éttermeket, a lustán hullámzó lankákat. Szeretem a páromat, aki csak akkor igazán elégedett magával, ha sikerült mosolyt csalnia az arcomra. Akkor ő is ragyog. Mi együtt is szabadok vagyunk.
Nincs túl sok pénzem, sem örökségem, de általában még egy jó szót sem kapok otthonról. De van életem és olyan emberekre találtam, akik szeretnek. Ha az élet szóra gondolok, valóságos színkavalkádot látok magam előtt: egy kusza világ, de teli a temérdek rossz mellett gyönyörű, vicces, mai napig libabőrt okozó emlékekkel. Mert már egy ideje tudom, hogy áldozatnak lenni döntés kérdése. És az élet elmegy mellettem így is, úgy is, nem sajnál meg, nem nyújt segítő jobbot. Jól esne, de az én akaratomban is feszül elég erő ahhoz, hogy inkább a szépet válasszam.
#nemkoronavírus
A MyMirrornál az induláskor úgy döntöttünk, hogy szórakoztatni fogunk. Azóta a világunk kifordult sarkaiból és tudjuk, hogy a vírus okozta sebek nehezen gyógyulnak majd. A mi küldetésünk azonban nem változott.
Most is megpróbáljuk a bezártságunkat vidámabbá, elviselhetőbbé tenni. Ezért azokat a tartalmakat amelyek nem tartalmaznak információt a koronavírusról #nemkoronavírus jelöléssel látjuk el annak érdekében, hogy azokat, akik kerülik a vírussal kapcsolatos tartalmakat így is megnyugtassuk, hogy abban a cikkben nincs szó erről. Együtt túl leszünk ezen az időszakon!
