Nem lehet elégszer elmondani: Ne hagyd el magad!

Agykikapcsolásként pörgetem a hírfolyamot, egyszer csak megakadt a szemem egy viccesnek szánt fotón. A férj csókot nyom az ara arcára, akinek egy gondolatbuborék pattan ki a homlokából: “Most már nyugodtan elhízhatok”.

Hát, kisanyám, akkor hízz csak el, de ne csodálkozz, ha cserébe reggelente egy kopaszodó, sörhasú “álomférfi” mosolyog vissza rád. Vagy esetleg senki.

Persze nem muszáj ezt ilyen drasztikusan felfogni, csak sokan készpénznek veszik a házassági szerződést. Nyilván nem kell minden nap tökéletes külsővel tetszelegnek a párod előtt – főleg, mivel ez lehetetlen. Az évek során minden férfi hozzászokik a borostás láb látványához. Pár év, és valószínűleg te is fogsz olyan alsógatyát kihalászni a szennyeskosárból, amit legszívesebben elégetnél – de ez így van rendjén.

A probléma inkább ott kezdődik, amikor egyáltalán nem érdekel, hogy nézel ki. Ez számomra már csak azért is érthetetlen (de ez persze teljesen szubjektív vélemény), mert én elsősorban magamnak akarok tetszeni. Az, ha egy férfi elismerő pillantásokat vet rám, már csak hab a tortán. Messze nem arról van szó, hogy minden reggel lődd be a hajad, öltözz bálkirálynőként, és kenj fel magadra 80 kg vakolatot. Kinek lenne erre ideje, türelme? A komolyabb baj ott kezdődik, mikor úgy mész el a madaras Tesco-ba, mintha otthon lennél – macinaci, csipás szemek, 2 hetes, zsírban tocsogó haj.

Pedig lássuk be, valamit valamiért – ha már csak önmagad árnyéka vagy, hogyan várhatod el, hogy a párod titokban még mindig szerelmes szonetteket írjon rólad? És itt nem pár hónapos depresszióról vagy levertségről beszélek, hanem hozzáállásról. Sajnálom, de a párod egy idő után nem fog nőként tekinteni rád, ha hagyod, hogy minden nőiesség kivesszen belőled. Ha belegondolsz, ez fordítva is igaz: képzelj csak el egy otthon terpeszkedő, kövér férfit, aki a fotellel és a sörrel eggyé válva csak a meccsre kíváncsi. Azt gondolnád, hogy te nem ezt érdemled.

Egyébként hidd el, ha kinézel valahogy, az önbizalmad ugrásszerűen megnő. Már csak azért is érdemes odafigyelned a külsődre, mert ez a leggyorsabb módja annak, hogy a magabiztosságodból visszanyerj egy szeletet. Minden más évek munkája – ha félsz a konfliktusoktól, esetleg elvégeznél egy egyetemet, mert zavar, hogy csak az érettségid van meg – az már egy hosszadalmas folyamat. Nyilván ettől még bele kell vágni mindenbe, amitől később teljes fényedben ragyoghatsz, de miért ne adnál hozzájuk egy jó alapot már az elejétől fogva?

Egy kicsit olyan ez, mint amikor otthon égig ér a szemét és a mocsok, de te elhatározod, hogy nagy dolgokba vágod a fejszéd. Először takarítsd ki a saját portádat, ezerszer jobb hangulatban, tisztább fejjel fogsz nekilátni bárminek.

Na és azok a férfitekintetek! Nincs is annál jobb, mint mikor látványoddal te uralod a helységet, esetleg az utcán szembejövő helyes srác képtelen levenni rólad a szemét. A magabiztos nőnek persze nem kell a visszajelzés. Ez így is van, de ki a fene dúskál önbizalomban a nap 24 órájában? Igenis kellenek a bókok és az elismerő tekintetetek. Meg egyáltalán, jó belenézni a tükörbe, és azt látni, hogy ez a nő még mindig gyönyörű.

De ez csak akkor lehet így, ha odafigyelsz magadra. Lehet azzal jönni, hogy jó, de már elmúltam ötven, hova pattogjak? Pedig szerintem a nő az nő, épp csak a saját maga korosztályához igazítva. Egy idősebb hölgy is lehet elbűvölő, ha nem a két végletet választja: igénytelenség vagy kétségbeesett kapálózás (értsd: miniszoknya, földig érő dekoltázs). Nem kell szépségversenyt nyerni, igényesnek kell maradni kívül-belül. Ha elégedett vagy magaddal, az úgyis meglátszik. A magabiztosságnál pedig semmi sem áll jobban egy nőnek.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here