Itt volt Lili, és én úgy éreztem, szétvet az izgalom. Nem titkoltam el előle semmit, elmondtam neki, milyen ember az apja, meséltem az egész életünkről. Nem tagadtam, hogy mennyire szereti a hatalmat, és azt se, hogy csalja anyát.
Lili tágra nyílt szemmel fogadta a vallomásom. Nem annak szántam, fogalmam sem volt, hogy ennyire könnyű lesz megnyílnom. Az estéből éjszaka lett, és hajnalodott, mire mindent átbeszéltünk. Közben megéheztünk, így sütöttem magunknak tükörtojást és paradicsommal, meg maradék száraz kenyérrel kiváló vacsora lett belőle.
Ez az este semmihez se volt hasonlítható az én életemben. Többek között azért se, mert őszinte és érzelmekkel teli volt. Nem értünk egymáshoz, nem arról szólt a dolog, hogyan hazudjak neki szerelmet, vagy bókoljak feleslegesen. Csak két ember voltunk, akiknek sorsa a tudtukon kívül keresztezte egymást.
– Szerintem, szerették egymást! – mondtam Lilinek, ahogy befejeztük az evést. Rám nézett, de a szemében nem láttam meggyőződést.
– Ebben nem lennék biztos…Ha így lett volna, miért hagyta magára anyát?
– Talán a becsvágya nagyobb volt, mint a szerelme. Ez azonban nem jelenti, hogy anyukád ne jelentett volna apámnak sokat.
– A támogatás miatt gondolod? Nem volt abban valami szánalom? – Időközben ő is elmondta nekem, amit anyja halála után felfedezett papírok között. Csak becsülni tudtam mindkettőjüket, mert nem nyúltak hozzá, saját erejükből boldogultak. Egyszer se használták fel apám adományát.
Lili megrázta a fejét.
– Én nem hiszem, hogy ha valaki szeret valakit, akkor képes elhagyni, csak mert üzletileg vagy bárhogyan nem kifizetődő vele lenni.
Erre nem tudtam mit felelni. Ezekre a kérdésekre csak egy ember tudta a választ, és ha jobban lesz, fel is tesszük neki. Ahogy a származásomra vonatkozókat is.
– És mi van a te rokonaiddal? Lehet, hogy a szüleid nem élnek, de a nagyszüleidet még megkeresheted? Vagy bárkit, aki ismerte a családod.
– Felesleges. Nem akarom tudni, kik voltak azok, akik eladtak. Az se érdekel, ha jó okuk volt rá, de az se, ha netán rá voltak kényszerülve. Valódi válaszokat úgyse kaphatok.
Ültünk a félhomályban, és mindketten gondolatban máshol jártunk. Volt a múltunkban egy fekete folt, ami nem akart kitisztulni. Csak remélni tudtam, hogy általa mégis közelebb kerülhetünk egymáshoz.
– Haragszol még a tűért és a virágokért? – kérdeztem váratlanul.
– Nem, akkor se haragudtam. – Ahogy elmosolyodott, tudtam, hogy igazat mond, mégis zavarba jöttem.
– Hülyének néztél?
– Picit, de nem úgy, ahogy gondolod! Inkább mulattam az egészen. Coco Chanel tűje…Ezt sose felejtem el, és egyszer, ha unokám lesz, úgy mesélem majd el, mint a családi legendárium egyik legjobb sztoriját…
Felnevettem.
– Ez szomorú. De ha kérhetem, hagyd ki a nevem! – mondtam gyorsan, mert arra valóban nem gondolhattam, hogy közös unokáink lesznek. Mintha ennek valószínűsége egyre távolabb került volna tőlünk.
– Nem ígérhetek lehetetlent! – kacagott fel Lili. – Legfeljebb majd szépítek egy kicsit a történeten. Jó?
– Nem túl biztató, de legyen. Kicsit restellem magam.
– Ugyan, Alex, azt tetted, amit otthon láttál. Meg akartál venni, mert úgy hitted, mindenki árucikk, csak meg kell találni az árát.
A csend, ami ráült a hajnalra, arra késztetett, hogy hallgassak. Ez a lány nem szeret engem, gondoltam keserűen. Nemhogy nem szeret, még csak nem is kedvel. Érdekli az apja, meg a közös sztorink, de semmi több.
– Hiába mondanám, hogy ilyesmi fel se merült bennem? – kérdeztem szomorúan.
– Azt hiszem, ezt te magad se hiszed el.
Azzal felállt, leszedte a tányérokat az asztalról, és otthonosan a mosogatóba tette, majd vizet eresztett rájuk. Néztem lassú, finom mozgását, és megértettem, hogy belőlünk nem lesz egy pár. Talán a szüleink, talán az én ostoba viselkedésem miatt. Mielőtt azonban kimondhattam volna, megcsörrent a telefonom. Halkra volt állítva, de a zenéből is tudtam, hogy anya keres. Pontosabban az a nő, akit anyámnak hittem.
– Alex, de jó, hogy nem alszol! Apád magához tért! Jól van, azaz sokkal jobban, mint számítani lehetett volna rá. Téged is keresett. Ide tudsz jönni?
– Nem vagyok a városban, de pár órán belül ott leszek! – feleltem.
– Nem vagy itt? Akkor, amikor az apád majdnem meghalt, te máshol csavarogsz? Erre nem találok szavakat.
– Jó okom volt rá – mondtam csendesen.
– Jó okod? – emelte fel a hangját. Már a hisztéria szélén járt, de nem akartam, hogy prédikálni kezdjen.
– És mire odaérek, kérlek, találd ki, hogy kik a valódi szüleim, és szeretném, ha elmondanád, mi okból vagyok a fiatok!
– Micsoda? Te megvesztél?
– Nem, és ne is próbáld meg ezt az utat! Megtaláltam a papírokat, és tudom, ha apa megvett engem valakitől. Szóval, várom a magyarázatot! Világos?
– Jól van, nyugodj meg, majd mindent megbeszélünk, amikor itt leszel.
– Ebben biztos lehetsz! – feleltem mérgesen és kinyomtam.
– Apád él és jobban van! – vetettem oda Lilinek undok hangon. – Azt hiszem, gyűlölöm.
– Te? Nekem több okom lenne rá, de nem teszem!
– Halleluja! – hördültem fel. – Velem jössz, vagy nem vagy eléggé kíváncsi az igazságra?
Hogy dühömet mi fűtötte, magamnak se akartam bevallani. Talán a kudarc,vagy a viszonzatlan érzések voltak, amik ekkora tüzet gyújtottak az agyamban. Robbanni készültem.
– Ha lehiggadsz, veled megyek! – mosolyodott el Lili, és kezét a kezemre tette. Megborzongtam, pedig nem volt hideg a szobában, a légkondit rég lekapcsoltam.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
