Odett nyomoz -17. rész – Egy új élet

Egy év múlva

Odett sokkal jobban élvezte a házasságot, mintsem valaha is gondolta volna. Nyolc hónapos jegyesség után november elején került sor az esküvőjükre. Óbudán egy szolid kis vendéglőben gyűlt össze a család, vagy fél család, igazán nem lehetett ezt megmondani.

A sorozat többi részét itt olvashatod

Miklósnak már csak édesanyja élt, akinél humorosabb és lazább öreglányt nem lehetett találni az egész fővárosban. Az öreglány kifejezés nem Odett találmánya volt, Miklós hívta így az anyját, aki korát meghazudtolóan fiatalos és életrevaló volt. Mindent szeretett, ami már nem illett a korához. Hegyet mászott, kártyázott és a pálinkát sem vetette meg. Volt benne valami nyers életszeretet, ami mindenkit magával ragadott első pillanattól kezdve. Odett anyja egészen másmilyen volt, sokkal visszafogottabb, csendesebb, de ez nem jelentette, hogy nem volt benne spiritusz.

 
 

Valamikori őrzőjével, akiről kiderült végre, hogy Dezső a neve, bár ezt csak Gitta néni jegyezte meg, olyan fergeteges csárdást mutatott be lakodalmon, hogy a vendégek szája tátva maradt. Sokáig titkolták a kettőjük közti vonzalmat, de aztán egy napon, Dezső, mint valami szégyenlős kamasz Odett elé járult, és megkérdezte tőle, hogy volna-e ellenvetése, hogy az édesanyjának udvarol. A lány elpirult, meghökkent, de aztán elmosolyodott. Nagyon tetszett neki, hogy tőle kér engedélyt. Volt ebben valami végtelenül kedves és humoros is. Persze rábólintott. Miért állt volna édesanyja boldogságának útjába? Arról igazán senki nem tehetett, hogy annak volt már egy házassága, ami nem sikerült. Odett már az apját sem hibáztatta ezért, hiszen mindenkinek egy élete van, és azt kell úgy megélnie, hogy később ne bánja meg az elszalasztott alkalmakat.

A szíve mélyén azonban megmaradt egy seb: apja elment, új életet kezdett, és ha ez neki megfelelt, akkor az akár lehetett is volna jó döntés. De ő nem ezt választotta. A bűn útjára lépett és mindezt miért? A kalandért és a pénzért.

Az esküvő napján ragyogóan sütött a nap. Hűvös volt, de az őszi fények kárpótolták mindenért az ifjú párt. Miklós le nem tudta venni a szemét szépséges menyasszonyáról. Egyetlen dolog járt csak az eszében: némelykor hasznos, ha az ember figyelmetlen, mert ha azon a délutánon ő nem veszíti el a pénztárcáját, akkor Odett nem találhatja meg. És ha a lány nem viszi el neki, ha nem becsületes, akkor most nem állnának a pap előtt, és nem ragyogna rá egy gyönyörű szempár. Furcsa játékos a sors, néha a tizenkilencre is lapot mer húzni.

A templomban, a vendégsereg takarásában rejtőzött valaki. Barna kalapját egészen a fejébe nyomta, és szemmel láthatóan nem akarta, hogy észrevegyék. Igazán senki nem figyelt rá, mert mindenki izgatottan várta Odettet, aki finom ruhájában, apró kalappal a fején, olyan volt, mint egy tündér. Miklós mosolyogva nézte. A menyasszony szétnézett a tömegben, és megpillantotta a házmestert, a lányokat a bankból, Pétert egy nagyon csinos barna nővel, a rokonokat, gyerekkori barátokat, és úgy érezte, ennél tökéletesebb pillanat nem lesz az életében. Ahogy szemével megsimogatta a vendégeket, egy pillanatra találkozott a tekintete egy ismerős szempárral. Azzal, aki gyerekkorában rajongva tekintett rá. Aki mellett biztonságban volt. A tömegből rákacsintott Mátrai Zoltán, és huncut mosollyal nyugtázta, hogy mindketten tudják a titkot. Mire azonban Odett felocsúdott volna, már el is tűnt. Talán ott sem volt, csak a lány képzelte, annyira szerette volna tudni, érezni, hogy az apja nem felejtette el őt, hogy szereti és büszke rá.

A szertartás után, amikor a sok gratulációt fogadta a pár, hirtelen odafurakodott melléjük egy tízéves forma fiú.

– Kisasszony, ezt magának küldik! – mondta és átnyújtott egy borítékot. Ezen Odett annyira meglepődött, hogy megszólalni sem tudott. Becsúsztatta kis táskájába, és egészen a vacsoráig nem jutott eszébe.

A hangulatos óbudai vendéglőben már várta őket a zenekar. Az első tánc Miklósé volt, aki szinte beleszédült az örömbe, hogy végre karjaiban tarthatja hivatalosan azt a lányt, akit első pillanattól kezdve szeretett. A keringő minden pillanata tökéletes volt.

Szebb talán nem is várhatta. Tévedett.

Amikor leültek és elcsendesedett a násznép, mert mindenki az evéssel volt elfoglalva, a fiatalasszony kinyitotta a borítékot, amelyben ezer pengő volt. Mellette egy rövid üzenet:

“Drága Kislányom! Boldog vagyok, hogy megadatott nekem látnom téged. Biztos vagyok benne, hogy szép életed lesz. Láttam a vőlegényed szemén, hogy nagyon szeret téged. Azt kívánom neked, hogy ez sose múljék el. Szeresd te is őt mindig, mindenkor, még akkor is, ha hibázik vagy csalódsz benne.”

Odett megértette, hogy apja, itt önmagáról beszél… Meghatódott, és kigördült szeméből egy könnycsepp.

“A pénzt fogadd el, hidd el, ha nem is egyenes úton jutottam hozzá, vér nem tapad a megszerzéséhez. A nyakékhez nincs köze, ebben biztos lehetsz. Az már messze van, rég az albán király egyik kedvesének nyakát díszíti némileg átalakítva.
Ölel mindenkor szerető Apuskád.”

Amikor tekintete Miklós kérdő tekintetével találkozott, átnyújtotta neki a levelet. A férfi elolvasta, és szó nélkül megölelte újdonsült feleségét.

Márciusban, miután a tavasz korán megérkezett, Odett váratlan gyengeségre kezdett panaszkodni. Émelygett és nagyon sápadt volt reggelente.
Aztán kiderült az ok. Az, ami az egyik legfontosabb és legszebb dolog egy szerelmes asszony életében. Kisbabát várt.

Miklós akkorát kiáltott örömében, amikor megtudta, hogy azt hitték, összeszalad a környék!
– Fiam lesz, fiam lesz! – sorolta gyerekesen.
– Vagy lányod – jegyezte meg csendesen Odett, mire Miklós felkapta és megforgatta örömében.

És ahogy ez már lenni szokott, Odett valóban fiút vagy egy lányt hordott a szíve alatt. Hogy melyiket? Maradjon csak ez a rejtély megoldatlan, legalábbis még pár hónapig.

Vége

Előző rész

fotó: Pinterest

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here