Liza átaludta Noémi kis híján tragédiába torkolló kalandját. Akkor ébredt fel, amikor a mentő szirénázva elindult egy másik sürgős ügyhöz.
– Mi történt? – kérdezte nyűgösen.
– Semmi különös, csak majdnem bekerültem a híradóba! – válaszolta Noémi keserűen. Torkában még mindig érezte a Balaton vizét, és nem sokon múlt, hogy hányni ne kezdjen.
– Vicces vagy! De miért volt itt a mentő? Valamelyik vén banya nem bírta a napot?
A másik dühös lett. Elege volt már a nyaralásból, a lányból, a felületességből és abból a részvétlenségből, amit barátnője sugárzott.
– Majdnem megfulladtam. Megfogta a görcs a lábam, miközben te itt szunyókáltál.
– Ez komoly? Ezért hívták ki a mentőt?
Liza felült és még mindig értetlenkedve bámult a másikra.
– Igen. Azt hittem, odaveszek. A szomszéd srác húzott ki. A fia vett észre, akiről azt mondtuk, nem létezik. De nagyon is létezik, és az én hősöm lesz, amíg élek.
– Atyaég…Én meg azt hittem, eljövünk pasizni, inni és bulizunk egy jót…
Noémi felállt.
– Ideje hazamennünk! – közölte, és nem lehetett tudni, hogy a kölcsönkapott házra vagy valódi hazamenetelre gondol-e.
Liza elfintorodott. Nem erre számított, amikor kitalálta ezt a nyaralást. Abban bízott, hogy elfeledkezhet mindenről, ami otthon nyomasztotta. Nem gondol majd apjára, aki iszik és anyjára, aki szolidaritásból szintén. Nem jut eszébe a munkahelye, ahol az egyik munkatársa folyton kétértelmű megjegyzéseket tesz rá, és ha senki nem látja, megsimogatja a fenekét. Ő a főnök legjobb barátja, még be se panaszolhatja anélkül, hogy kigúnyolnák…Az emberek nem szeretik a konfliktusokat. Nem bírják, ha valaki kiáll magáért, mert szembesülnek saját gyengeségükkel. Ő sem tette egyetlen egyszer sem, mert nem akart feltűnést kelteni. A férfitársadalom összezár, és a nők is segítenek nekik, ha ilyesmiről van szó. Viszont a fizetés nem rossz, és még nem történt semmi komoly. Hogy meddig bírja, azt maga sem tudta eldönteni. Próbált könnyed és laza lenni, hogy ne lássa rajta senki, hogy valami bántja. Nem tudódhat ki, hogy milyen körülmények között élt valaha, és az sem, hogy a szülei alkoholisták.
Hazafelé egyikük sem szólt egy szót sem. De amikor lerakták a strandholmit, és lezuhanyoztak, Liza intett Noéminak a fejével. Az udvaron labdázott a fiú és a kisfia.
– Átmegyek hozzájuk! – mondta a megmentett. – Az a minimum, hogy megköszönöm még egyszer.
– Vigyünk valami engesztelő ajándékot nekik…
– Igazad van.
A két lány sarkon fordult és kigyalogoltak a kocsijukhoz. A közeli áruház még nyitva volt. Annyi mindent vettek a kisfiúnak, hogy alig fért a kocsi hátsó ülésére. Lizának eszébe jutott, hogy vigyenek tortát vagy sütit meg üdítőt is, mert az a nap barátnője második születésnapja lett. Noémi meghatódva nézett rá. Mintha kicserélték volna tegnap óta. Nem az a nagyszájú, fellengzős lány volt, akivel pár napja Boglárra érkezett. Tényleg egy majdnem-tragédia kell ahhoz, hogy az emberek észre térjenek, kérdezte magától, és a válasz elszomorította.
Amikor megálltak a ház előtt, nem szedték ki az összes holmit. Csak egy hatalmas plüss tigrist meg egy lufit fogtak meg, amin a Thanks felirat állt.
Megnyomták a csengőt, mire a fiú felnézett a könyvből, amit lapozgatott a fiával. Zöld szeme összeszűkült, nem látszott boldognak, amikor meglátta a lányokat.
– Nem akarunk zavarni, de szeretnénk megköszönni nektek, hogy megmentették az életem – mondta zavartan Noémi. – Kérlek, hadd adjam át ajándékaim a fiadnak!
– Erre semmi szükség! Azt tettem, amit mindenki más tett volna. És nem lett baj, ez a lényeg.
– De lehetett volna…Köszönöm még egyszer, sose fogom tudni meghálálni nektek.
– Bocs a tegnapiért…Hülyék voltunk – tette hozzá Liza. Ebbe a mondatba bele is pirult.
– Rendben, de semmi szükség ajándékokra.
A fiú hajthatatlannak látszott.
– Apa, csak a lufit, jó? – súgta váratlanul a kisfiú, apja lábához bújva. – Légyszi!
Az elmosolyodott és bólintott.
– Esetleg egy kis fagylalttortát? Ma van a szülinapom! – kacagott fel Noémi. – És ha apukád engedi, van még más finomság is.
A gyerek szeme felcsillant. A lufi után nyúlt, és amikor átvette, elsuttogott egy köszönömöt.
– Én köszönöm, Superman! – Noémi leguggolt hozzá és megölelte.
– Anyaszagú vagy – mondta a gyerek.
– Kristóf…– szólt rá a fiú. – Ilyet nem illik mondani.
– Ehetünk ma fagyit? – nézett rá a gyerek. Apja bólintott, mire Liza a kocsihoz futott és elkezdte behordani a fűre az összes cuccot, amit vettek. Volt közte labda, kártya, darts és tollas is.
Előkerült egy gyerekpezsgő is.
– Ti aztán nem apróztátok el – mondta nevetve a srác. Először látták mosolyogni.
– Aki életet ment, mindent megérdemel! – jelentették ki a lányok. Letelepedtek a fűbe, és kibontogatták a nasit. Előkerült egy kés is, meg pár műanyagtányér és felvágták a tortát.
Amíg ettek, csend volt. Csak a kabócák hangja kúszott be az alkonyatba.
– Mutatok valamit! – szólalt meg váratlanul a fiúcska. – Gyere!
Noémi keze után nyúlt és húzta maga után a házba.
– Jaj, ne! – jegyezte meg csendesen a fiú. Liza kérdőn rápillantott.
– A feleségem képét fogja mutatni. Olyan haja volt, mint a barátnődnek. Kristóf mindenkiben az anyját látja, aki rövid, barna hajú.
– Elváltatok? – Liza nem bírta ki, hogy ne kérdezze meg. – Még nagyon fiatal vagy…
– Huszonnyolc…Nem, Edina meghalt egy balesetben. Tavaly tavasszal.
– Te jó isten! Sajnálom, ne haragudj, hogy faggattalak…
– Több, mint egy év múlt el…Lassan elfogadtuk az elfogadhatatlant…Még a fiam is. Igaz, hogy azóta sokat betegeskedik, de azért már neki is egyre könnyebb.
Noémi szeme tele volt könnyel, amikor megjelentek újra.
– Nem lehet nem szeretni ezt a gyereket…– mondta elérzékenyülve.
– Csak tudnád mennyire nem egyszerű vele, főleg este, amikor nem akar aludni! – nevetett a fiú.
– Este a legjobb fent lenni! – kiáltotta a gyerek. – Tollasozunk?
– Már egészen sötét van! Nem látod a labdát!
– Nem baj! Csak egy kicsit, apa! Vagy te, Noémi?
A fiú legyintett.
– Kezdődik – mondta. – Azt hiszem, én ma már nem bírok felállni, de a két vendégünknek hízeleghetsz, te kis ördögfióka.
– Úgy is jó! – Azzal Noémira pillantott, aki tudta, hogy ő lett a kiválasztott. A zöld szemű srác egy másodpercre lehunyta a szemét, és maga előtt látta, azt a tavaszt, amikor még élt a felesége, aki tényleg meglepően hasonlított újdonsült szomszédjára.
Vége
Kép forrása: Pinterest
