Szóval az úgy volt, hogy mi négyen, négy negyvenes barátnő, négy anyuka, elindultunk megünnepelni a barátságunkat és kikapcsolódni egy kicsit. Nagyképűen azt is mondhatnám, mint Carrie Bradshaw és barátnői a Szex és New Yorkban. Ez azonban több szempontból sem lenne igaz. Nem Dubaiba mentünk és négyünknek összesen nincs annyi cipője mint Carrienek, pénzünk meg végképp. De nekünk legalább több gyerekünk van…
Szóval megterveztük. Nem, nem a helyet. Az időpontot, ami négy dolgozó anyának és persze elfoglalt apának vagy nagyszülőnek is jó. A hely? Az már majdnem mindegy. Persze poén oda visszamenni, ahol 20 évvel korábban egy levél elveszett fogamzásgátlót kerestettünk a pincérrel, vagy épp a mi visító nevetésünktől visszhangzott egy egész helyi bowlingklub.
Aztán jött a nagy ötlet, vigyünk füvet magunkkal és süssünk vicces sütit. Beszereztük a füvet, ami meglepő módon egyszerűbb volt és kevesebb energiába került, mint végig ülni egy szülőit a suliban, vagy jópofizni az anyóssal a családi ebéden.
Szóval eljött az indulás napja. Két autóval igyekeztünk összetalálkozni, hogy aztán egy autóval, közösen vághassunk bele a csajos hétvégébe. De, már a találkozó ponttal gond adódott. Semmi baj, rutinos anyukák vagyunk, már küldtük is messengeren a pozíciót a Budapest és Budaörs között eltévedt másik autónak. A válasz nem késett sokat: sz@rok a pozícióra, azt mondjátok, hova menjünk! Sebaj, végül összejött a tali. Az M7-esen zötykölődve gyors, közös imát nyomtunk, hogy ne találkozzunk rendőrrel és ne igazoltassanak, mert már a táskából terjengő tömény fűszag miatt is több évet kaphatunk. A téma nem, nem gyerek. Nem férj. Pasik, filmek, zene, szex. 100 kilométer után már megalkottuk a swinger klubok alapszabályát: a kukik és a lyukak arányára mindig figyelni kell. A téli esküvővel kapcsolatban pedig, vigyázni kell, mert könnyen hóembernek tűnhet a teltebb menyasszony.
Megérkeztünk. Bevásároltunk. Várost néztünk. Helyi búcsú Cuba Librével: csináljunk hülyeségeket és vihogjunk, mintha 20 évesek lennénk. Vacsoráztunk és még mindig vihogtunk.
A szállás felé újabb nagy ötlet jött: másszunk szalmabálákra szelfizni! Megpróbáltuk, Talán a Cuba Libre, talán a masszív röhögőgörcs miatt, de valahogy nem sikerült a dolog. Négyen, egyszerre, egyetlen percig sem ültünk a szalmabálán. Ekkor éles fütty és hangos taps hasított a vidéki csöndbe. Az út túloldalán elhelyezkedő kocsma esti vendégei a kocsmaajtó előtt így fejezték ki hálájukat az ingyen műsorért. És persze követelték a folytatást.
Lassan elértük a szállást. Süssünk. Minden megvolt, kivéve a sütőt. De egy igazi anyának nincs lehetetlen, kreativitásunk határtalan, mint tudjuk. Bögrés sütit csináltunk mikróban. Hatalmas vihogások mellett, komolyan, mint a csitrik, elkészültek a sütik. Ettünk, vártunk, ettünk vártunk. Már a prosztata masszázst is kitárgyaltuk, és még mindig vártuk a hatást. 11-kor már mindannyian aludtunk, ki a kanapén, ki a fotelban. Lehet, hogy négy hétköznapi anyánál ez a hatás?
Nem számít. Jó így együtt, újra és újra kell, hogy elmenjünk együtt és legyünk egy kicsit csitrik, vihogó bakfisok, tapasztalt nők és rossz anyák???
