„Segítettem, hogy segíthess rajtam, te pedig segítettél, hogy segíthessek rajtad, és ennek így kell működnie, különben a segítség fogalma úgy, ahogy van, túlhaladott lenne.”
(Cecelia Ahern)
November van, és karácsonyi díszbe borultak az üzletek, ami természetesen reklámfogás, de sokan boldogok tőle. Ahogy a díszek és a fények is sok embernek okoznak örömöt, habár még ádvent időszakától is messze vagyunk. Talán van ebben valami kódolt félelem a sötéttől, mert az emberek a villamosenergia feltalálása előtt soha nem érezték magukat teljes biztonságban szürkülettől kezdve. A gyertyák, petróleumlámpák talán nyújtottak némi segítséget, de az utcák, terek sokáig nem voltak kivilágítva, ami módot adott a fokozott bűnözésre. A gázlámpák megjelenése jelentősen javított a helyzeten.
Egyszóval a fényt, a ragyogást szeretjük, mégis talán túlságosan sietünk a karácsonyi hisztériával. Az egyik jele még annak, hogy közelegnek az ünnepek, az is, hogy elkezdenek megjelenni a közösségi oldalakon a gyűjtésekről szóló felhívások. Csodás a karácsonyi doboz, a plusz egy kávé, különböző élelmiszerek halmozása, amit eljuttatnak a rászorulóknak, de… A ma emberéről elmondhatjuk, hogy ritkán adakozik, és még ritkábban érdek nélkül. Ha nem vár viszonzást, legtöbbször a lelkét nyugtatja meg azzal, hogy lám, ő jó, ad, bezzeg mások. Vannak, akik nem rejtik véka alá, hogy tehetik és teszik, és bár annak, aki kapja, ez nem rontja el az örömét, mégis van benne egy jó adag dicsekvés és kivagyiság. Akadnak olyanok, akik rejtve teszik, és eszükben sincs hálát várni vagy hencegni vele. Ők vannak kevesebben.
Hiába tartja a mondás, hogy adni jó, sokkal kevesebbszer élünk vele, mint lehetne. Természetesen az is lehetséges, hogy nincs miből adni, és vannak olyan területek, vidékek hazánkban, ahol munka híján egyre inkább elszegényednek, ezért nem várható el, hogy a kevésből még adakozzanak is. De ha csak az emberi lélek rejtelmeit vizsgáljuk, gyakran rájövünk arra, hogy az adakozás milyen kényelmetlen tevékenység egyeseknek. Van mit, de inkább kidobja. Van, de nem bajlódik vele. Van, de nem jár utána, hogyan adhatná a rászorulónak…
Novemberben azonban angyal jár felettünk, és elkezdődnek a gyűjtések. Ilyenkor láthatjuk, hogy mennyit ad egy cég, hogyan hirdetik, hogy sokaknak nem jut ételre, ajándékokra. Mindez sajnos igaz, de…
Felmerül a kérdés, hogy akiknek máskor sincs, miért csak december folyamán kapnak? Miért hiszik annyian, hogy elég az, ha megvan a karácsonyi ajándék, és a Jézuska boldogan tovább állhat? Akinek nincs meleg lakása, nem tud rendes ételt enni, akinek nem telik iskolai felszerelésekre, gyógyszerre, azok az év többi hónapjában mit tesznek? Minden étel elfogy egyszer, méghozzá hamar, és pár játék, színes-szagos csomagolópapír nem feledteti, hogy egyébként hó végén csak zsíroskenyérre telik, vagy azt kell mondani a gyereknek, hogy te nem mehetsz színházba, mert nekünk nincs rá pénzünk, de külön angolra se járhatsz, tornára se, mert az drága.
Ha adni akarunk, miért csak az ünnepek közeledtével adunk? Miért csapjuk be magunkat azzal, hogy ez valódi segítség? Az év többi napján miért nem vagyunk ennyire önzetlenek és figyelmesek?
Furcsa szerzet az ember. Akkor segít, ha úgy hiszi, mások tudnak róla. Akkor a legönzetlenebb, amikor felveszi egy kamera vagy kép készül róla. Tisztelet a kivételnek! Szerencsére vannak még olyanok, akik minden felhajtás nélkül utalnak, csomagot visznek, és leteszik úgy, hogy nem az a fontos számukra, hogy lássák, ki hozta. Adni csak szépen és titokban szabadna, hogy ne sértsünk meg senkit, de ne is hivalkodjunk vele. Ennek legjobb módja, ha keresünk megbízható egyesületeket, szervezeteket, akiknek munkáját követhetjük, és utalunk vagy egyszerűen megkérdezzük, mire van szükségük, de nemcsak decemberben.
Jónak lenni jó, még ha nem is mindig egyszerű. Ne feledjünk azok lenni márciusban és júliusban is. A korgó gyomor akkor is jelez, ruhák és lábbelik akkor is kellenek, nemcsak így a kivilágított novemberi kirakatok idején.
Kép forrása: Pinterest
