Aznap, mint az azt megelőző egy évtizedben minden április harmadikán, szinte már kínosan precíz sorrendben készült elő kislánya születésnapjára. Elővette az aprócska ruhákat, és a könyvet, melyben az első együtt töltött évük minden fontos pillanata meg volt örökítve. A konyhában egy váza állt, benne tulipánok, pont mint aznap, amikor hazahozták Rebekát. Torta helyett fonott kalács és meleg tej várta az ünnepeltet, ezt ették a szülők, miközben csodálták a kiságy aprócska, szuszogó lakóját.
Úgy alakult, hogy a születésnapi megemlékezés az ő kettejük kis rituáléja maradt, és ahogy szaladtak az évek, egyre inkább fontossá vált számukra, hogy anya és lánya mindig együtt, ugyanúgy ünnepeljék meg a kislány érkezését.
Rebekának aznap csak öt órája volt, így együtt tölthették az egész délutánt. A kutya lelkes csaholása jelezte is, hogy a kislány a kapu előtt matat a kulcsával. A nő egészen izgatott lett, és már tolultak is a szemébe a könnyek… az ő drága önálló kislánya… végre hazaérkezett.
Rebeka heves mozdulatokkal beletúrt a kutya loboncába, aztán széles mosollyal, integetve szaladt az anyjához. A nő erősen átölelte, majd a kislány szemébe nézett, és beszélni kezdtek a kezei. Úgy emlékszik, jelelni pillanatok alatt megtanult, amikor kiderült, hogy csak így tud majd kommunikálni Rebekával.
Na, gyere be, már előkészítettem mindent! – invitálta be a nappaliba a kislányt. Az egyre kisebb fotelben egymás mellé kuporodtak, és megsimogatták a pici babaruhákat. Majd végignézték Rebeka életkönyvét: ott sorakozott benne a kis karszalagja, a csecsemőkori fotója, egy fénykép a vidéki kórházról, ahol megszületett…
Olyan hihetetlen, hogy nem a te hasadban voltam, anya! Nem lehet, hogy mégis te szültél engem? – nézett mélyen a szemébe a kislány. A nő érezte, hogy elgyengül. Hiszen benne is felmerült már… milyen lett volna, ha ő szüli Rebekát? Lehetne-e még ennél is mélyebb, szorosabb a kapcsolatuk? Aligha. Tudta, hogy okosan kell válaszolnia. Ő a felnőtt, a bölcs, az érett… “Nem, kicsikém. Nem az én pocakomban voltál. De a szívemben hordoztalak, évekig vártalak, és örökké szeretni foglak. Gyere, együnk a puha kalácsból, képzeld el, még meleg! Boldog születésnapot, egyetlenem!”
