A szandálom sarka ütemesen verte a macskakövet a nyári város utcáján. A forró beton ontotta vissza a nap sugarainak melegét, amivel a háztömbök között megszorulva izzasztotta meg az arra sietőket. Kislány koromban jártam erre utoljára a nagymamámmal.
A környék változatlanul állt ellen az időnek. Hasogatott a fejem, ezért ejtettem útba ezt a szakaszt, mert tudtam, erre van patika. Igaz, a fájdalomban közrejátszik az a tény is, hogy napok óta mást sem csinálok, mint őrült módjára belevetem magam a munkába, hazamegyek aztán zokogok egész este. Ismét egyedül maradtam, keresett magának egy szerinte társadalmilag jobban hozzá illő nőt…. Egyszerűen a szívem nem bír elfogadni ilyen mértékű csúfos megaláztatást. A fejem tiltakozik leginkább, a belülről feszítő fájdalom folyamatosan eszkalálódik, lassan már a tűrhetetlenségig. Ezért kell a gyógyszertár.
Helyben is vagyok. Pontosan ugyanolyan, mint harminc évvel ezelőtt. Ódon hatalmas faajtó, régimódi kirakattal, apotéka felirattal, kígyó jelképpel. Gyógyítás és kígyó. A mitológia szerint ez a fajta hüllő a megújuló életerő szimbóluma. Nehezen, küszködve nyomom le a súlyos faajtó kilincsét, ami lassan tárja ki a bejáratot. A helyiségből kiáramlik a hűvös, nyirkos levegő, jólesően frissít fel.
Apró csengő jelzi érkezésemet. A pultnál egy szemüveges idős nő áll, pirospozsgás kerek arccal, őszes göndörödő hajjal, bátorítást sugárzó szemekkel, gyógyító mosollyal.
– Jó napot kívánok! – köszönök illendően.
– Jó napot kedveském, miben segíthetek? – kérdezi őszinte érdeklődéssel, bár gondolom a kinézetem mindent elárul rólam.
– Fájdalomcsillapítót szeretnék venni – nyöszörgöm el a problémámat, miközben megdörzsölöm a halántékomat, ahol a leginkább villámlik a fájdalom.
– Szívfájdalomra? – tudakolózik tovább kedvesen. Kikerekedett szemekkel nézek vissza rá, vajon ennyire süt rólam a bánat? Ő csak rendületlenül áll, biztatóan velem szemben. Nem is hallottam ilyesmiről, hogy létezik, bár a kérdést is elég értetlenül elemezgetem már másodpercek óta magamban.
– Igen, valami olyasmire lenne szükségem – dadogom el, miközben a szoba sarkait fürkészem valamilyen kamera után. Sehol semmi.
A hölgy lehajol, hogy kihúzzon egy fiókot, amiben a szerelmi bánatra való gyógyszert tartják.
Így szabaddá válik az eladó háta mögött lévő polc tartalma, ahol felcímkézve sorakoznak a különféle üvegcsékben a gyógyírt jelentő szerek. Lopva közelebb hajolok a pulthoz, hogy ki tudjam venni az apró betűkkel írt szöveget:
gyógy-szerek: szív-horzsolásra sebtapasz, fejmosás sampon, lelkierő tabletta, felejtés kenőcs, lélekmasszázs olaj, boldogság pezsgőtabletta, önbizalom receptek, „velem nem történhet meg” – szirupok, kompromisszum szérum, szeretetbuborék, bizalom kapszula, őszinteség keserű.
Megdörzsölöm az arcom, egész biztosan migrénbe váltott a fejfájásom és káprázik a szemem. Az idős nő felbukkan a gyógyszeres dobozok közül, amit a lenti fiókban keresgélt. Elém tol egy szokványos dobozt, rajta az abszolút nem szokványos felirattal: összetört szívre, naponta 2x bevenni. A dobozka mellé társul egy fehér papírlap. Csodálkozva nézek az ősz asszonyra, aki biztatóan nyújtja felém a megoldást. Az időt és a tiszta lapot.
Ismét csengetés hallatszik, valaki bejött a patikába. De ez a csengetés ismerős és egyre erősödik. A tudatom lassan oldja fel a zárat, ez a telefonom ébresztője. Sehol a patika, az eladó, a furcsa gyógyszerek, köddé vált minden.
Mindösszesen egy dolog maradt velem. A tiszta lap az asztalon, amire elkezdhetek írni az életem új fejezetét.
fotó: Pinterest
