Talán most sikerül

Tele volt a lelátó. Igaz, hogy csak négy sorból állt körkörösen, de mindenhol anyukák ültek. Elvétve egy-egy mobilozó apa, aki szörnyen unta az edzést. Inkább pókerezett a telón, vagy épp aktuális szeretőjével csetelt. Tamara mindig ezt mondogatta, mert jól ismerte a férfiakat. Őt is pontosan így cserélték le. Bea nem akart hinni neki, bár a saját tapasztalatai is hasonlók voltak. Nem, azért őt nem cserélték le, őt elhagyták. Ez sem volt igaz teljesen, mert őt elhagyni sem kellett, hiszen fel sem vállalták.

Tizenkilenc évesen szült, mert ahogy anyja mondaná, úgy maradt. Úgy, ahogy sok ezer lány előtte évszázadokon át. A lányokat mindig meg lehetett vezetni, és ez nem is múlt idő. Nem azért mert ostobák és hiszékenyek. Egyszerűen azt gondolják, hogy akkor jók, ha a pasik kedvére tesznek. Így tett a nagyanyja, anyja is, hiszen a nőt arra találták ki, hogy szeressen, gondoskodjon és adja magát. Csak ők a házasságuk alatt.

 
 

Bea restellte magát cinizmusa miatt. Mégse hibáztathat mindenkit azért, hogy az érettségi előtt nem sokkal, még tavasz elején lefeküdt a legmenőbb fiúval a suliban. Igaz, hogy a fiú lefeküdt majdnem mindenkivel, aki neki adta magát, de Beát ez nem érdekelte, ugyanis szerelmes volt. Ez az ostoba érzés pedig feljogosítja a nőt arra, hogy hülyeséget hülyeségre halmozzon.

Lefeküdt Ivánnal úgy, hogy nem védekeztek. A fiú megnyugtatta, hogy nem lesz baj, neki van elég rutinja. Tudja, mikor kell megállni és befejezni. Rosszul tudta. Az érettségi hajrájában Bea egyszerűen nem vette észre, hogy nem jött meg neki. Addig is rendszertelen volt a vérzése, de azon a tavaszon minden más az eszében járt, csak az nem, hogy terhes maradhat. Főleg amikor kiderült, hogy a legjobb barátnője sem tudott ellenállni Ivánnak. A fiú nem titkoltan gyűjtötte a trófeákat. Azt beszélték, hogy van egy notesza, amelyben lánynevek sorakoznak, mellettük csillagok. Öt csillag lett volna a csúcs, de olyat egy lány sem kapott tőle. Bea sose tudta meg, hogy az ő egyszeri alkalmuk háromcsillagos lett. Mint egy közepes panzió, ahol van tiszta törülköző, nem friss minden nap a kenyér, de a szemetest kérés nélkül ürítik.

Már túl volt a tizenkettedik héten és az érettségin is, amikor anyjának feltűnt, hogy nem fogy a betét otthon. És pontosan azért nem fogyott, mert Bea gyereket várt. Volt sírás, üvöltözés, ajtócsapkodás, aztán a lehiggadás után: döntés. Megkereste Ivánt, és elmondott neki mindent. Azt is, hogy már elkésett az abortusszal. A srác megvonta a vállát, és csak annyit kérdezett: miért hinne neki, hiszen a gyerek bárkié lehet. Mielőtt Bea az arcába kiáltotta volna, hogy egy szemét alak, felállt és otthagyta őt. Nagyon kemény időszak következett, de a lány felnőtt. Anya lett és az évek során remek fodrász. Pontosan kilenc hónapra az első és egyetlen szex után megszületett Levente. Gömbölyű volt és szőke. Anyja azt mondta, küzdésre született. És valóban. Minden pillanatban bizonyítania kellett, hogy nem véletlenül jött a világra. Nem azért, mert nem vették észre, hogy fejlődik. Pedig ez volt az igazság.

Levi hét éves lett, amikor Bea kitalálta, hogy focizzon. Minden kisfiú szereti rúgni a labdát, mondta apja is. És igaza volt. Mindegy mit csinál, csak ne kosarazzon, ahogy a biológiai apja.

Iván érettségi után egyetemre ment, elkerült a fővárosba, és úgy hírlett, megtalálta a számításait. Soha egyetlenegy alkalommal nem akarta meglátogatni a fiát. Számára nem létezett. Baleset volt, úgy is kezelte. Csak a lány halt bele kicsit.

Szeptember közepe volt és olyan gyönyörűen sütött még a nap, mintha a nyár nem akarna visszavonulót fújni. A városban két helyen tartottak edzéseket egészen kicsiknek vagy alsósoknak. Kiderült, hogy Levi a hét évével már nem számított fiatalnak. Már az első bemutatkozáskor lenyűgözte az idősebbik edzőt. Azt mondta, ha a fiú olyan szorgalmas is, amilyen tehetséges, akkor van jövője. Főleg, ha a nővére ennyire mellette áll.

Bea felnevetett. Ekkor lépett hozzájuk a fiatalabbik edző. Úgy harmincöt lehetett. Hullámos, kócos fekete haj, fekete szem és széles váll. Ennyit látott a lány belőle. Hogy van-e szerelem első látásra, nem hitte, de megborzongott. A rohadt életbe, hogy lehet, hogy egy pasi ilyen jól nézzen ki, kérdezte Tamarát később. De az csak legyintett és a lelátóra mutatott.
– Nézz körül! Szerinted ez a sok nő tán a focit szereti annyira? Vagy épp a mintanyák éves gyülekezetét tartja? Mind Pálfi Tibi miatt van itt.

És valóban. A nők kocsányon lógó szemekkel bámultak a férfit, aki álmaikat testesítette meg.
– Mindegy – felelte Bea. – Nekem az a fontos, hogy jól bánjon a fiammal. Ne gyötörje szét, csak hozza ki belőle a legjobbat.
Pálfi Tibi alaposan megnézte magának a fiatal nőt.
– Maga tényleg nem a nővére? – kérdezte.
– Tegeződjünk, ha nem bánod! És a válasz, nem! Ő a fiam.
– Remek. Akkor talán elmondom a részleteket, az edzéstervet meg az időbeosztást, rendben?

Azzal nekiállt magyarázni és Levi úgy hallgatta, mintha egy félisten szólt volna le az égből. A férfi kedves volt és határozott. A fiút beküldte az öltözőbe és megkérte Beát, hogy másfél óra múlva jöjjön vissza érte, ha netán dolga volna, és nem tudna várni.

A nő bólintott. Addig elintéz pát dolgot, mondta, és látta, ahogy a férfi Levivel elindul a pálya felé. Úgy beszélgettek egymás mellett gyalogolva, mint két régi ismerős. A kisfiú kicsit koravén volt, de talpraesett. És valóban tehetséges, ezt állapította meg Pálfi Tibi is.

Miközben Bea bevásárolt, és kigondolta, hogy spagettit csinál, többször visszatért gondolatban az edzőhöz. Biztosan ezer nője van, nyugtázta. És ő különben sem vágyik senkire. Az elmúlt évben volt pár sikertelen randija, de mind kudarcba fulladt. Jó ideje nem volt kedve már hallgatni a férfiak hazugságait, vagy nézni riadt arcukat, amikor elmondta, hogy van egy fia. Szinte mind visszalépett azonnal. Amelyik meg nem, azt ő dobta. Nem ment neki ez az ismerkedjünk című játék. Huszonhat éves volt és már-már úgy tűnt, hogy senki nem lesz megfelelő. Anyja naponta megjegyezte, hogy nem érti a lányát. Csinos, volt egy botlása, és azonnal feladta. Túl régóta van egyedül, és ez nem egészséges, hallotta heti rendszerességgel.

Az edző heti három edzést javasolt. Azt mondta, ha minden jól megy, lehet belőle több is, ez attól függ, hogy Levente mennyit bír el. Elsős lévén nem biztos, hogy több terhet kell rá rakni.

De a hetek repültek. November tájékán az edző közölte, sikerrel vették az akadályokat. Szenvedélyes játékos lesz majdan a fiúból, mert eszméletlen módon bizonyítani akar.

Ahogy közeledett a Mikulás napja, Bea megtudta, hogy azon a napon mindig bulit rendeznek a fociklubban. Ott vannak a fő támogatók, szülők, és maguk a jövendő reménységek is. Nem egy puccos dolog, inkább mindenki hoz valami innivalót, süteményt, pogácsát. Aztán szól a zene és táncolnak meg várják a nagyszakállút. Nem nagyon volt kedve az ilyen banzájhoz, mert érezte, hogy a nők ezt arra használják, hogy ismerkedjenek. A férfiak is. Látott már ilyet, nem egyet. És ha lehetett hinni a pletykának, Pálfi Tibi sose távozott egyedül. Mindig diszkréten intézte, de a kisváros az kisváros. Ott nincsenek titkok, csak árgus szemek.

Leszámítva az első bizsergető találkozást, Bea nem gondolt rá többet úgy. Eszébe sem jutott önként besétálni az oroszlán barlangjába, hogy az felfalja. Legszívesebben el sem ment volna, de nem lehetett kibújni a kötelesség alól. Sütni nem volt ideje, de a közeli cukrászdában vett egy nagy tálca tökmagos pogácsát és azzal állítottak be.

A tornaterem igen hangos volt, a gyerekek rohangáltak, ettek, táncoltak. A felnőttek beszélgettek, természetesen a fociról. Ő nem sokat tudott a mai menőkről, talán csak annyit, hogy Messi és Ronaldo a sztár, kinek ez jön be, kinek az. Picit elveszetten téblábolt a süteményes asztal mellett, amikor a sármos edző mellé lépett.
– Csak nem unatkozol? – kérdezte. – Türelem, azonnal megjön a Mikulás.
– Már nagyon várom! – nevetett Bea. – Bár nincs stoplis cipőm, félek, hogy nem tesz bele semmit.
– Ne aggódj! Szerintem, kedveli a csizmákat is.
– Remélem.
Ebben a pillanatban megcsendült a csengő és valóban megérkezett a Mikulás.
– Most mennem kell, de ne veszítsd el a reményt! – mondta az edző és mélyen Bea szemébe nézett. Fekete szeme tele volt melegséggel.

Ez hülyeség, gondolta Bea. Az a sok idióta film teszi… Ez a férfi mindenkinek csapja  a szelet. És valóban. Ahogy követni kezdte a tekintetével, látta, hogy mindenkihez van egy-két jó szava. És közben mosolyog. Levi is mindig ezt mondta róla: szigorú, de tud nevetni. A jó isten mentse meg a nőt, aki a bűvkörébe kerül, nyugtázta a nő.

A Mikulás kiosztotta a csomagokat, a gyerekek énekeltek neki, majd elköszönt.
Ahogy Bea utána nézett, érezte, hogy valaki gyengéden megérinti a vállát.
– Nem hiszed el, de az öreg neked is küldött valamit! – mondta széles mosollyal Pálfi Tibor.
– Nekem?
– Igen. Néha a felnőtteket is meglepi, hogy ne felejtsék el, ők is voltak gyerekek.
Azzal a háta mögül egy csokimikulást varázsolt elő.
– Nagyon rendes az öreg – nyúlt érte Bea.
– Nonono! Sajnos nem adhatom oda csak egy feltétellel – közölte komoly ábrázattal a férfi.
– Ugye, nem kell száz fekvőtámaszt csinálnom érte?
– Hát azt nem, de el kell menned vacsorázni valakivel.
– Azt hittem, a Mikulás Lappföldön lakik.
– Ez így is van. De nem kell olyan messzire utaznod. Egy közeli olasz étterem is megteszi.
– Vele?
Az edző elnevette magát.
– Dehogy vele! Velem. Nagyon szeretnélek elhívni. Már egy ideje tervezem, de valahogy soha nem adódott rá lehetőség.
– És a Mikulás most segítségedre sietett?
– Amint látod, jó fej az öreg.
Bea nem tudott mit mondani. Hirtelen eszébe jutott minden pletyka. Minden nő, aki a lelátón nyálcsorgatva nézi Pálfi Tibort.
– Nem is tudom… – mondta zavartan.
– Hidd el, a Mikulás nem téved! Tudja, hogy hogyan kell két embernek örömöt szerezni.
– Ez biztos?
– Bizonyítsuk be, hogy igaza van!
– Ne haragudj, de én nem szeretem az ilyen kalandokat.
– Ez nem kaland. Szeretnélek megismerni. Ez egy egyszerű módja annak, hogy megtudjam, ki vagy és te is rájöjj arra, hogy a nem minden pletyka igaz, ami a lelátón terjed.
A nő elpirult. Mintha a fejébe látott volna.
Bólintott. Legyen. Nyitottnak kell lenni, mondta Tamara is ezerszer neki.
– Rendben. Akkor megkaphatom a csokit?
A férfi elmosolyodott és huncut arccal ennyit mondott:
– A tied egy igenért cserébe.
– Benne vagyok!

 

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here