Tavasz. Virágok. Szerelem.

Sétáltam a szobában, és vártalak.
Kérdezd a szerelmest milyen hosszú egy óra annak, aki a kedvesére vár…
Ez is csak egy kérdés az időről egy írásban, ahol pl. az olimpikon 0.01 mp-el veszít versenyt. A sport sosem volt erősségem, de elsőre tudom a választ. Amikor a szerelmed várod, úgy rohan az idő, mint egy terhes lajhár, akit be is nyugtatóztak.

 
 

Szeretem a hangod, ahogy beleszólsz a telefonba: „Beengedsz?” 
Ahogy kioldódik a várakozás feszültsége egy villanás alatt. A mozdulatot, amikor kinyitom az ajtót, te pedig állsz ott a meleg barna szemeiddel, ami csupa fény, és azzal a kisfiús mosollyal, ami mindig átsuhan az arcodon, ahogy belépsz a küszöbön. Az addigi feszítő érzést felváltja valami kellemes forróság, ahogy átölelsz, olyan mint mikor a hullámvasúton egy hatalmas zuhanásnál minden sejtem egy tized másodperc alatt telik meg adrenalinnal. Megérkeztél.

„Hoztam neked valamit.”
Ettől a mondatodtól néz ki úgy a nappalim, mint egy egzotikus kert, mert mióta itt vagy minden csupa orchidea.

Aznap a szokottnál is huncutabb volt a mosolyod, és olyan boldogan mutattad, milyen meglepit hoztál. Néztem a hatalmas hagymát a kezedben, és arra gondoltam, végülis a történelem tele van furcsábbnál furcsább dolgokkal, amit férfi nőnek vitt szerelmes ajándékként. Azt hiszem az ellenség karóba húzott feje, vagy egy tucat teve mellett a hatalmas hagyma nem is tűnik olyan szokatlan ajándéknak.

“Amarillis lesz.”  – mondtad, én meg jókedvűen bólogattam, mert örültem, hogy gondoltál rám. Sajnos én vagyok a növények Hannibal Lectere, egy igazi virág sorozat gyilkos. Be sem mertem vallani, hogy legalább annyit tudtam az Amarillisről, mint a deriválás integrált ötödfokú megoldóképletéről.

Másnap már meg sem lepődtem, hogy egy üres cseréppel és némi földdel állítottál be. Megnyugtatott a tudat, hogy ebbe nem férnék el, így tuti nem engem tervezel elásni. Elültetted a hagymát, kerestél neki egy helyet, és napokig eszembe sem jutott.

Ahogy teltek a napok a hagyma elkezdett kihajtani, először csak a szép zöld levelei, aztán jöttek a virágok. Hatalmas, gyönyörű, tűzpiros virágok.

Ma néztem az Amarilist. Arra gondoltam, mennyi mindent kaptam már férfiaktól… ruhákat, ékszereket, kocsit.  Mégis azt éreztem, ez a legkülönlegesebb ajándék, amivel eddig megleptek. Azt hiszem, amikor 3 hete elültetted, belekerültek a hagyma mellé a szerelem apró részecskéi, amitől egy olyan virág nyílt a szobámban, mint egy mesebeli csodanövény.

A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt című filmben rohangászik a csaj valami szerencsétlen zöldséggel, amit szerelem páfránynak hív, és persze az a célja, hogy a fickót meggyőzze arról, hogy teljesen őrült.

A jó hír, hogy nem rohangászom a hónom alatt a cseréppel. Még… De nem tudom az ad-e okot aggodalomra, hogy én is szerelemvirágnak hívom. Nem csak mert az óriási vörös szirmai miatt olyan kifejező. Azért is, mert valamiért úgy hiszem ahhoz, hogy pár nap alatt egy hagymából ilyen varázslatosan szép virág legyen, valami különleges dolog kell. Rengeteg szeretet energia.
Mintha minden összemosolygás, ölelés, vagy a legapróbb csók szenvedélye is életre kelne benne. Ettől pedig sokkal ragyogóbb, mint bármelyik eddigi gyémánt az ékszerdobozban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here