Terápia

A mai kezelésre olyan villámgyorsan kelek fel, mintha a könnyedség nyúlt volna a hónom alá és az cipelne egyik helyről a másikra. A bánatot pedig besöpörte volna az ágy alá. Csupa fényesség az idő, igazi nyári meleg. Frissen érkezem meg Gizike néniért és a kocsival megindulunk a gyógyító intézményben. Neki a lábát kezelik, nekem a lelkemet. A szokásos rutin következik, szájmaszk felévtele, fertőtlenítő, bejelentkezés, teszt kitöltés, várakozás, nyíló ajtó. Gizike néni bent a kezelőben én pedig ismét megindulok a kórház másik sarkában lévő büfébe. A folyosón szinte szárnyalva röppenek végig.

A büfé kihalt, csak páran lézengenek az asztalok körül. Megrendelem a presszókávét, leülök vele az egyik asztalhoz és kapaszkodom a kis műanyag keverőpálcikába. Meg a reménybe, hátha mégis összefutunk. Eleinte lassan telnek a percek, kíváncsian figyelem a többi kávézó sorstársamat. Az egyik asztalnál heves beszélgetés folyik a kutyák helyes neveléséről, teljesen elvisz az érvelés.

 
 

– A kisasszony cukorral vagy cukor nélkül issza ezt a mérget? – kapom a kérdést valahonnan távolból. A hang irányába nézek és a végtelen kékség tekint vissza rám, kezében egy cukortartóval és szintén egy presszókávéval. Magával hozta a kérdését is, ami itt ragadt közöttünk.
– Szigorúan cukor nélkül, úgy előbb végez velem – válaszolom humorosan, amennyire a meglepettségem engedi. Hogyan és mikor került ő ide? És miért nem vettem észre?

– Pedig a cukor meggyorsítja a folyamatot, ha ez a cél – nevet és a sajátjába rak belőle egy kicsit. – Bár úgy tudom, a kórházba gyógyulni járnak az emberek és nem kávéval végezni magukkal – folytatja
– Ez egy új terápiás módszer, még tesztelés alatt van – nevetek én is
– Valóban? Utána kell járnom ezeknek a modern kezelési elveknek – és rám kacsint.
– Kérdezzen nyugodtan doktor úr, szívesen felvilágosítom – bátorodom fel.
– Régóta veszi igénybe a kórház eme remek szolgáltatását? – kérdezi, közben pedig belekortyol a kávéjába.
– Ez a második napom – felelem őszintén.
– És tapasztalja már a tüneteket? Magas vérnyomás, szívremegés, izzadás? – kérdezi kihívóan és néz.
– Alakul, de még nem az igazi – válaszolom oldalra billentett fejjel. Pedig a vérnyomásomban az egekben, a szívremegés és az izzadás is mellém szegődött az utóbbi pár percben. Magamban jót  nevetek az esendőségemen. – A hatását hosszabb távon fejti ki.
– Vagy úúúúgy – nyújtja el a végét, mintha valami hatalmas titok tárult volna fel – Becsatlakozhatom esetleg a terápiába? – kérdezi.
– Szívesen látunk új tagokat – egyezem bele.
– Akkor holnap ismét találkozunk – és felhörpinti a maradék kávéját is – További szép napot a kisasszonynak! Ha valami rendellenes tünetet észlel magán azonnal jelentkezzen nálam! – ördögi mosollyal közli mindezt.
– Mindenképpen! – vigyorgok vissza rá. Aztán gyorsan elnyeli az épület a távozó alakját.

Szép nap lett a mai.

Grózer Zsuzsanna
Igazán női szemmel tekintek az engem körülvevő világra. A történéseket a legtöbb esetben az érzelmi szűrőmön keresztül figyelem és engedem be. Tárolom, értelmezem, megélem és érlelem magamban, amíg írás formájában meg nem tudom osztani az Olvasókkal.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here