Hiába díjazom, hogy Luca eljött velem anyámhoz, kibírta a délutánt, és még utána se mondott semmi rosszat, én mégis utálok arra gondolni, hogy el kell mennem hozzájuk. Mi vagyok én? Egy hülye kamasz, akiktől majd megkérdik, hogy na, fiam, milyen terveid vannak a lányommal? El akarod venni, vagy csak szórakozol vele egy kicsit? Miféle ebéd lehet az, ahol a családot már sokkal előbb „megismertem”, mint ahogy kellett volna. Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet.
– Luca, úgy őszintén, szerinted szükség van arra, hogy nálatok bájcsevegjek? Az egész groteszk és nevetséges, miután apád egy szó nélkül behúzott egyet – bukott ki belőlem.
Épp egy kávézóban ültünk, aznap már túl voltam egy kellemetlen munkahelyi incidensen is, nem volt jó kedvem. Nem válaszolt azonnal, ami szintén lehetett jel, de én nem akartam észrevenni, elvégre nem vagyok nő, hogy minden apróságra felfigyeljek.
– Ahogy akarod. Utálom a gondolatát is, de apa biztosan azért ment bele, mert anya erőszakosan rágta a fülét. A húgomhoz se lenne erőm, mert az átlagosnál is szemetebb. Mostanában még tökéletesebbnek hiszi magát, ami mondjuk lehetetlen, mert eddig se volt hibája, szerinte.
– Akkor nem haragszol, ha nemet mondok? Mondjak valami álindokot, vagy egyszerűen köszönjem meg, és utasítsam vissza?
– Ne hazudjunk! Minek? Hadd érezzék a szüleim, hogy egy hústekercs vagy mifene nem váltja ki a viselkedésüket.
Bólintottam, és megkönnyebbültem. Mielőtt bárki mást gondolna, nem féltem. Ugyan mitől kellett volna tartanom? A koromból kifolyólag volt már részem pár fura találkozásban. Sokáig néztem a lányt, aki érettebben viselkedik, mint én.
– Most mit bámulsz? – nevetett fel. – Maszatos a szám?
– Dehogy maszatos, egyszerűen szép vagy!
– Hogy te milyen hazudós vagy! – kacagott fel hangosan. – Ekkor lépett hozzánk a pincér, és kedvesen végigmért bennünket.
– Mit parancsolnak? – kérdezte udvariasan.
– Én kérnék egy dupla presszót, meg egy ekler fánkot…
– És a kedves lánya? – Luca elvigyorodott. Nem nevetett, csak gúnyos mosoly ült ki a szája sarkába.
– Mondjuk úgy, a szeretője – közölte negédesen. – Szóval, ő egy Margarita koktélt kér.
A pincér elpirult, mert bár nem hinném, hogy szándékosan gonoszkodott, abban is biztos voltam, hogy a kíváncsiság mondatta ki vele, amit gondolt. Megfordult, és minden reakció nélkül elinalt.
– Azt hiszem, lesz még részünk ilyesmiben! – mondtam.
– Azt hiszed, érdekel? És még kész válaszom se volt, csak új jött ez is. Téged idegesít?
– Ha így lenne, nem ülnék itt veled. Ne feledd, én vagyok jobb pozícióban, hiszen fel tudtam szedni egy fiatal csajt. Mondjuk, nem sok időd van velem, mert az a pár év hamar elrepül.
– Milyen pár év? – húzta fel a szemöldökét. Ezalatt kint hangosan fékezett egy kocsi, mindketten kibámultunk az ablakon. Majdnem elgázoltak egy nőt, aki át akart futni a járda túloldalára, és nem nézett szét. Szerencsés volt, hogy megúszta, de az is, akinek rendben voltak az autóban a reflexei.
– Az emberek figyelmetlenek – mondtam.
– No, ne terelj! Miről is beszéltél az előbb?
Felnevettem. Jobb kedvem lett. A velem szemben ülő egyre jobban tetszett. Volt benne valami rendkívüli, és nem az, hogy úgy vettem észre, mintha mostanában több edzésre járna. Nem miattam, ebben biztos voltam. Ő nem az a lány. Ha tesz valamit, azt maga miatt teszi. Ez a viselkedés nagyon ínyemre volt.
– Gondoltam, Leo se tesz másképp, és mi férfiak szeretjük a mintákat!
– Aha, akkor te arról beszélsz, hogy nincs huszonöt feletti csaja?
– Egyértelműen arról.
– Csakhogy ő Leonardo Di Caprio, te meg már bocsánat, de nem vagy az.
– Ezt most vegyem sértésnek? Nézz csak rám! Szerintem, nem sok választ el tőle! Pontosan olyan a hajam, szemem és a szám, amilyen az övé.
Láttam rajta, hogy nem tudja eldönteni, komolyan beszélek-e vagy sem. Persze, hogy vicceltem, mert azon túl, hogy két szemem, egy szám és hajam is van, nem hasonlítottam a sztárra, viszont muszáj volt húznom egy kicsit a szeretőm, ahogy ő nevezte magát.
– Ha még egy ilyen hülye poént beiktatsz, te se fogsz felférni az ajtóra, ahogy Jack! – nézett a szemembe Luca, akinek humorától mindig is el voltam ragadtatva.
A pincér, ha hallotta is az utolsó mondatot, nem szólt egy szót sem. Letette a fánkot, a kávém, és a koktélt is, majd angolosan távozott. Más lányok már rég kikérték volna maguknak a szövegem, de köztünk ez nem okozott feszültséget. Még hosszú volt a délután, ezért úgy döntöttünk, elmegyünk a Light Art Museumba, ami sejtelmesen sötét hely volt, és nem kevés lehetőséget adott arra, hogy megöleljem a lányt, akibe szerelmes vagyok. Nem kellett vizslató szemek kereszttüzében állnunk, és azon dolgozni, hogy a mit szólnak mások-gondolat valóban leperegjen rólunk. Mivel le voltam némítva, nem vettem észre, hogy egy ismeretlen számról többször is kerestek. Cseppet se izgatott, csak az járt a fejemben, hogy megkérdezem Lucát, van-e kedve nálam tölteni az éjszakát. Sejtettem, hogy nem fog nemet mondani, éreztem, hogy elveszik az ölelésemben. Basszus, majdnem romantikus gondolataim támadtak, amikor a sötétből kilépve a fényre, magyarán a kapun, belebotlottam az egyik munkatársamba, aki jó ideje próbált megkörnyékezni engem.
– Szervusztok! – köszönt Linda ideges hangon. – Nem is gondoltam volna, hogy téged az ilyen helyek vonzanak – hebegte, majd Lucára pillantott, aztán rám.
– Amint látod, igen! – válaszoltam enyhe ingerültséggel. – Jó szórakozást! – Azzal léptünk is volna tovább, amikor elhangzott aznap a második döfésnek szánt kijelentés.
– Nem is mondtad, hogy már ekkora lányod van! – A csaj kikerekedett szemmel nézett végig rajtunk, de mi már rutinosan vettük az akadályokat.
– Apa, be se mutatsz? – kacagott Luca, és nem bírta ki, hogy kezét nem csúsztassa az enyémbe, és ne tapadjon rám olyan erősen, mint légy a papírra.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
