Tonnadonna 2. rész – A vén szivar

"Luca azonban még abszolút olyan sérült volt, aki én régen. Egy folyton csúfolt, porig alázott kislány, akit otthon se fogadnak el maradéktalanul, hiába állítják. Az én szüleim is végig hazudtak nekem. Csak rá kellett néznem anyámra, és azonnal láttam szemében az enyhe undort. Jó, szeretett, de amikor kamaszkoromban büdösebb lettem a megszokottnál, nem bírt a közelemben maradni. Senki nem értette, mennyire utálom magam, és utálok másokat is, amiért rühellenek engem. Bár lehet, hogy én se voltam valami jó fej a barátaimmal. Azzal a kettővel, akik kitartottak mellettem, de az egyetem alatt elsodródtunk egymástól."

Igen, én vagyok a vén kujon, a pedofil, az öreg trotty, aki szemet vetett egy fiatal lányra. Igen, én vagyok, aki semmi másra nem vágyik, csak friss húsra, könnyed kalandra,  veszekedésre és szidalmakra. Vicces…

 
 

Egészen véletlenül találkoztam Lucával, aki épp nem volt jó passzban. Bármilyen nevetséges és ostoba, az utcán botlottam bele, épp kilépett egy konditerem ajtaján. Sírt. Máskor eszem ágában se lett volna megszólítani sem őt, sem mást, különben se avatkozom mások dolgába, de aznap valamiért együttérzőbb és ráérősebb voltam a megszokottnál.  Megkérdeztem, segíthetek-e. Úgy nézett rám, ahogy egy fiatal nő szokott egy idősebb férfira. Nála idősebbre! Még nem járok bottal, tudok hajolni és van fogam. Barátságtalan arccal megrántotta a vállát, és már lépett is volna tovább, amikor edzőtáskája megadta magát, és lezuhant a földre. Káromkodott egyet, ami meglepett, nem mintha nem lennék hozzászokva, de akkora fájdalmat hallottam ki belőle, hogy képtelen voltam magára hagyni. Finoman érdeklődtem, siet-e és ha nem, akar-e meginni egy kávét vagy bármit. Bevallom, meglepődtem, amikor könnyes szemmel igent mondott.

Csak egy Kfc volt a közelben, oda ültünk be. Néztem a lányt, aki gyönyörű volt félmosolyával és bánatos szemével. Gondoltam, épp a bánat miatt hajlandó egy idegennel beszélgetni. Nem érdekelt, nem akartam örökbe fogadni, csak jólesett, hogy egy ember bizalommal tekint rám, és nem gondolja, hogy szatír vagyok. (Ő nem gondolta, de azóta egyfolytában mindenki.)

Négy és fél órán át beszélgettünk. Nem panaszkodott a vakvilágba, így én is egyre inkább figyeltem rá, ő pedig felszabadult.

Eszemben sincs elemezni vagy ízekre szedni a délutánt, de nem bántam egyetlen pillanatát sem. Feltárult előttem egy olyan ember élete, aki egész életében szenvedett a teste miatt. Abszolúte semmi baj nem volt vele, csak nem felelt meg a mai szépségideáloknak. Azért is könnyű volt megértenem őt, mert én is kövér kisfiú voltam, és csak a húszas éveim végére sikerült lefogynom. Kicsit mintha önmagam sérelmeit és fájdalmait fogalmazta volna meg, de nem mondtam ki. Az a fiú, aki voltam, már nem én vagyok. Az összes régi fotót kitöröltem és a papíralapúakat meg elégettem. Nem kellenek az emlékek.

Luca azonban még abszolút olyan sérült volt, mint én régen. Egy folyton csúfolt, porig alázott kislány, akit otthon se fogadnak el maradéktalanul, hiába állítják. Az én szüleim is végig hazudtak nekem. Csak rá kellett néznem anyámra, és azonnal láttam szemében az enyhe undort. Jó, szeretett, de amikor kamaszkoromban büdösebb lettem a megszokottnál, nem bírt a közelemben maradni. Senki nem értette, mennyire utálom magam, és utálok másokat is, amiért rühellenek engem. Bár lehet, hogy én se voltam valami jó fej a barátaimmal. Azzal a kettővel, akik kitartottak mellettem, de az egyetem alatt elsodródtunk egymástól.

A lány, akinek beszóltak a konditeremben, órák múltán egyszer-egyszer elmosolyodott.  Megbeszéltük a könyveket, amiket szeretünk, és a filmeket, amiket nem volt időnk megnézni. Sokat tudott a világról, de a sok tüske nem engedte, hogy meglássa a jót is.

Hogy tetszett-e nekem elsőre? Igen. Hogy gondoltam-e rá nőként? Nem. Kedvesnek, de zárkózottnak találtam. Más volt, mint a többi nő, akit addig ismertem. Persze, voltak köztük valóban rendesek, felületesek azonban még többen.

Észrevétlenül elkezdődött valami ezzel a találkozással. Moziba mentünk, sétáltunk a városban, kifeküdtünk a szigetre csillagokat nézni, és ki tudja, mikor, beleszerettem. Ekkor már nem volt fontos a kor, a kilók száma sem.

A barátaim, akik ismerték előző páromat, nem voltak feltétlenül elragadtatva, de inkább hagytam őket a fenébe. Ilyen emberekre nincs szükségem, gondoltam haragosan.

Most ott tartunk, hogy a szülei gyűlölnek, Luca úgy tesz, mintha nem érdekelné, de ismerem már, bántja a dolog. Bemutatni nem akar nekik, szerinte halálra szekálnának. Érzem, hogy attól is fél, hogy meglátom a húgát, a család szépét. Kár, hogy nem hiszi el, hogy őt is lehet szeretni, és nem számít, hogy tonnadonna, ahogy emlegeti magát. Mellesleg, téved. Hatalmasat téved. Luca szép. 

Folytatjuk…

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here