Én nem tudom, mi történt. Nyár van, kora reggel. Úgy ébredek, hogy nem szeretlek. Ez talán nem is lenne akkora felfedezés, de az utat nem értem, ami az érzéshez vezetett. Húsz közös év után tudom, hogy senki nem tud varázslatos maradni. Azt is felfogom, hogy mindketten megváltoztuk, mert ez sem lehetett másként. Még hajnal van, alig világosodik és a gyenge fényben arcodat figyelve, meglepődve tapasztalom, hogy nem érzek semmit. Nézlek. Azt sem mondhatom, hogy nem vált előnyödre az idő, hiszen pasiból vagy és azoknak mindig kedvez.
Jól állnak a mély barázdák, az őszülő haj sármot kölcsönöz, és a narancsbőrt biztosan valami férfi istenség törölte ki nálatok a listáról.
Mellettem fekszel csendben, nyugodtan és nem tudod, hogy elszállt belőlem a szerelem. Nem az a lángoló-szenvedélyes, amellyel szeretkeztünk heteken, hónapokon keresztül, vagy átbeszélgettük a gyorsan múló éjszakákat.
Azok gyorsabban röppentek, mint a szemtelen légy, ami a légycsapó-halál elől menekül. Nézlek és csodálkozom, mert valódinak hittem mindent. Véglegesnek. Majd megvesztem az érintésedért. A mi szerelmünk igazinak és filmbelinek tűnt. Fűszerezte féltékenység, kibeszéletlen vágyak, tervek, de ha baj volt, mindig visszataláltunk egymáshoz.
Semmi világrengető nem történt. A veszekedéseink mind múlandó hévvel jelentkeztek. Olykor moziba mentünk, barátokkal nyaraltunk, régi lemezeket hallgattunk. Vívtunk végeláthatatlan csatákat a gyerekeinkkel, anyóssal, szomszéddal. Mind oltári fontosnak tűnt. Mellettem voltál a vakbélműtétnél, én meg akkor, mikor Balázzsal karamboloztál. Igaz, csak könnyű borulás volt, de annál nagyobb ijedelem meg kár.
Szinte egész életemben ismertelek. Még magam előtt látlak maszatos ovisként, amikor Lalika belenyomta a fejed homokba. Bőgtél, mint az árva szamár. Már akkor felfigyeltem rád.
Erre mostanra kifogyott belőlem az érzelem. A töltés nem sikerült. Elemet vajon lehet-e cserélni? Vajon van-e szavatossága a szeretetnek?
Restellem magam. Elfog a bizonytalanság. Most mi lesz? Negyvenévesek alig múltunk. Ilyenkor váltani kell? Rohanni elválni? Vagy újratervezni? De az élet nem egy GPS koordináta… Mindig akad, egy barát, aki megmondja, hogy állati hülye vagy. Az érzelmeket nem lehet egy tetováló szalonban felfrissíteni. Pedig a mi házasságunk nem 20 évre köttetett. És most langyos minden.
A nap lassan bevilágítja a szobánkat. Fekszem és süllyedek a kétségbeesésbe. Megmondjam vagy tegyek lakatot nyugtalan szívemre? Elhinnéd nekem, hogy üres vagyok és fénytelen?
Felkelek. Iszom egy pohár vizet és kávét főzök. Kinn madárcsicsergésbe vegyül a kukásautó csörömpölése. Kezdődik a nap. Én meg elcsitítom lázongó szívem…
fotó: Pinterest
