„Marco az édes, drága, romantikus csokrot küldött neki egy szenvedélyes csók után! A kinti vihar elcsendesült és Kiara szívében dörömbölt csak tovább az érzés. A fene egye meg Olaszországot, a szerelmet, a tavaszt és az ilyen kedves pasikat, akiktől nem lehet nem szerelmesnek lenni!”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Elővette a telefonját és csak egy köszönömöt írt szívecskével. Úgy érezte, ebben minden benne van, mégse sok vagy kevés. Marco érteni fogja. Alighogy elküldte az üzenetet, máris csengett a telefonja.
– Jó reggelt, Kiara! Ugye, nem hiszed, hogy ennyivel megúsztad? – kérdezte nevetve Marco.
– Atyaég! – nevetett a lány. – Talán még sok ilyen megúsznivaló vár rám?
– Meglátjuk. Viszont szeretnék kirándulni veled késő délután! Ha nem bánod. Elvinnélek egy kellemes helyre, de hogy hová, azt nem árulom el.
Kiara kellemesen megborzongott. Alig bírta ki, hogy ne kiabálja hangosan, hogy igen, igen, igen, örömmel.
– Benne vagyok! Délután még üzlethelyiséget keresek a városban, de ha ötkor indulunk, az megfelel? – mondta visszafogva kissé túláradó örömét.
– Tökéletes! Nem okoz gondot a gyaloglás? Szeretném, ha vigyáznál magadra.
Marco hangjából őszinte aggodalom hallatszott.
– Nem lesz gond, nem fáj már. Csak kicsit.
– Akkor megnyugodtam. Velem nem kell sokat kutyagolnod.
– Azt hiszem, most nem bánom! Martin hogy van?
Marco felnevetett.
– Az öcsémet kemény fából faragták. Egy úthenger is keresztülmehetett volna rajta, akkor is menne másanp a dolgára. Egyedül anyánk pánikol egy kicsit, de majd személyesen elmondom, miért. Ezt akartam elújságolni neked, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.
Kiara oldalát majd kifúrta a kíváncsiság.
Sóhajtott egyet és csak kibökte:
– Valami különleges dolog?
– Igen, sőt egyszeri, megismételhetetlen, de inkább szóban mondanám el. Akkor ötkor felveszlek! Rendben?
– Persze. És Marco… Köszönöm a csodás virágokat.
– Még nem mondtad, melyik a kedvenced, ezért nem tudtam választani.
– Mindet szeretem.
– Kiara, a mellette lévő kártya nem egy frázis volt, vedd bóknak. Tudom, hogy otthon nem szokás ennyire nyíltan, ennyire korán dicsérni, de itt ez így működik. Az itteniek nem félnek kimutatni az érzelmeiket.
– Nem is tudom, mit mondjak…
– Semmit, vedd tudomásul és raktározd el magadnak. Úgy vettem észre, nem vagy tisztában azzal, hogy gyönyörű nő vagy. Na, de most abbahagyom a bókokat, mert a titkárnőm szigorú arccal méreget, mert itt toporog előttem, és nem érti, mi bajom van, hogy nem adok neki feladatot. Szóval, mennem kell, de délután vár a kaland.
Kiara egy pillanatra megszédült a beszélgetés után. Nem azért, mert elájult a bókoktól, egyszerűen csak nem mindennapi érzés volt, hogy így beszéltek vele. Nem szokta meg ezt a nyílt kedvességet. Attila soha nem mondta ki, mit gondol, vagy, ha igen, akkor is burkoltan, meg a te úgyis tudod már kezdetű mondattal…
De sok lány valóban nem tudja, hogy szép, valóban nem dicsérik eleget, vagy ha tudja is, nem vesz róla tudomást, mert számára természetes vagy nem fontos. Az ő családjukban senki nem áradozott a máik kinézetén, mert nem tartották értéknek. Anyja hatvan felett is csinos maradt, de senki nem mondta neki, mert az otthoni viszonyok között öregnek számított.
Itt Luccában az utcák tele voltak elegáns, idősebb párokkal, akik esténként beültek egy kávéra munkájuk végeztével egy csinos kis kávézóba, vagy csak sétáltak egyet. Nem látott tréningben szaladgáló, slampos férfiakat. Az olaszok tudtak valamit, amit úgy hívnak, stílus. Ez mindig is elvarázsolta.
Marcoval lenni, várni rá, maga volt a bizsergető újdonság.
Mégis össze kellett kapnia magát, mert önön boldogulására kellett koncentrálnia, ugyanis azért jött a városba. Azért akart itt élni, mert itt akart gyökeret ereszteni. Ehhez azonban nem álmodozhatott a szerelemről és jóképű férfiakról, hanem dolgoznia kellett.
Szerencsére az eső rég elállt, a nap már felszárította az aszfaltot, és minden olyan volt, mint egy másik fényektől ragyogó, csodás napon.
Így fogta a táskáját, és már zárta is volna be az ajtót, amikor eszébe jutott, hogy mekkora szerencséje volt tegnap, hogy nem voltak nála a bankkártyái. Ezért megint kivette a pénztárcájából és a komód legalsó fiókjába rejtette őket egy bugyiba burkolva. Csak annyi készpénzt vett magához, amiből ehetett egy ebédet, ha kedve szottyant volna rá. A telefonját szoknyája zsebébe csúsztatta és már indult is kifelé, amikor eszébe jutott, hogy jobb, ha hátizsákba pakol.
Akárki akármit mond, Lucca akkor is tele van élettel, amikor még nincs igazi turista szezon. Mintha az emberek arrafelé nem dolgoznának.
Már nagyon meleg lett, mire eljutott a Guinigi toronyhoz. A 45 méter magas torony különlegessége az volt, hogy fák nőttek a tetején. Kiara még nem volt fenn, pedig már jó pár napja kerülgette gondolatban.
Úgy érezte, ideje felmennie, és ha a lelke eltelik a látvánnyal, mehet tovább a keresgélés.
A lépcsősor nem is volt olyan megterhelő, mint ahogy gondolta. A látvány azonban mindenért kárpótolta. Kiara nagyon szerencsésnek érezte magát.
A telefonja azonban belezavart az idillbe. Lóri kereste.
– Nincs kedved egy nagy adag salátához valahol, kérdezte?
– Salátához? Ilyet tőlem még egy pasi se kérdezett. Megártott neked a toszkán nap?
– Nem is magamra gondoltam, inkább rád. Én húst eszem hússal.
– Talán később, most a Guinigi toronyban vagyok, és még semmit nem csináltam ma.
– Megértelek. Mi lenne, ha később újra keresnélek?
– Megbeszéltük!
Kicsit értetlenkedve fogadta a hívást, mert Lóri reggel már megkérdezte, mit csinál aznap, de aztán elmosolyodott. Biztosan unatkozik, gondolta.
Mialatt Kiara a várost járta, és ismerkedett leendő lakhelyének minden szegletével, egy kopasz, kigyúrt fickó igyekezett a lány lakása felé öles léptekkel. Megtudta, amit akart. Kiara nincs otthon, tehát szabad a pálya. Már reggel kigondolta, hogy simán be tud jutni, és elviszi a lány bankkártyáját, mert látta, hogy a négyjegyű kódot is mellette tartja. Megpróbálta megszerezni a közös reggelinél, de az kockázatos volt, és majdnem lebukott, amikor kisétált a hálószobából.
A lakás annyira kicsi volt, hogy biztosan nem sok helyen lehetett elrejteni. Merthogy Kiara aznap sem vitte magával, abban biztos volt. Aztán meg nézhet, ha nem találja. Ő meg majd a megmentője lesz, vagy inkább vigasztalója, hiszen a lánynak biztosan nem jut majd eszébe, hogy az ő keze van a dologban. Csak óvatosan kell beosonnia a házba, nehogy valakinek feltűnjön a jelenléte. A zárat kinyitni gyerekjáték, nem most fogja először csinálni. Tetejében az olasz zárak olyanok voltak, mintha a betörés megkönnyítéséhez tervezték volna őket.
Egy teremtett lélekkel sem találkozott, amikor fellopakodott a lakáshoz. Másodpercek alatt kinyitotta az ajtót és már benn is volt Kiara birodalmában.
Ott már cseppet sem óvatosan rángatta ki a fiókokat, és nyitogatta a konyhaszekrényt. Rövid keresgélés után a bugyik közt meglelte az egyik bankkártyát. Elvigyorodott. Egyetlen egy probléma akadt csak: a pin kód nem volt mellette. Mégis kivette, visszaigazította az alsóneműt, becsukta az ajtókat és villámgyorsan távozott. Majd kitalálja később, hogyan jöjjön rá a kódra. Nem lehet olyan bonyolult, hiszen mindenki könnyen megjegyezhető számokat választ.
Már a markában érezte a kisebb vagyonnyi összeget, és ettől virágos jókedve kerekedett.
fotó: Pinterest
