„Bár már holnap lenne, gondolta, és hosszú ideig a plafont nézte, nem sejtve, hogy a másnap sem lesz egészen kedvére való. Szerencsére nem látunk a jövőbe, így Kiara is csak a jelen miatt tudott nyugtalankodni, ami szintén nem volt kellemes.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Ez a toszkán reggel nem volt napsütéses, mint az eddigiek. Komor felhők gyülekeztek az égen, vihar készülődött. Furcsa volt arra ébredni, hogy a napsugár nem kúszik be a spaletták rései közt, és nem vet játékos árnyakat a falra.
Kiara nyújtózott egyet, és első gondolata az volt, mennyire éhes. A második Marco volt. Kicsit kellemetlenül érezte magát, mert tegnap nem érdeklődött eléggé az öccse iránt, pedig nem volt lelketlen vagy nemtörődöm, csak egyszerűen nem arra koncentrált. Ettől a gondolattól azonnal rossz kedve lett. Már lehiggadt, nem tombolt benne a düh, így laptopja után nyúlt és éhgyomorra megírta a választ az exének. Megpróbált jól nevelt úrilányként felelni a kellemetlen mailre.
„Attila!
Azt hiszem, nem gondoltad meg jól ezt a kérést. Nem a megfelelő emberhez fordultál. Javaslom, szervezd meg te ezt a romantikus utat. Én semmilyen módon nem szeretnék a te életedhez kapcsolódni, pláne nem egy olcsó hazugsággal. Idegenvezető szerepben sem szeretnék tetszelegni.
Minden jót nektek.”
És elküldte. Ezzel le is zárta az ügyet és eldöntötte magában, hogy tovább egy fikarcnyit se érdekli. Kikászálódott az ágyból, de hiába döntötte el, hogy enni fog, a hűtő továbbra is üres volt, hiszen nem vásárolt napok óta. Ez nem lesz így jó, mert a végén még csont soványra fogy, dünnyögte magában, pedig már eleve vékony volt. Maradt a pékség, de ahhoz össze kellett kapnia magát. Egy gyors zuhany után már zárta is az ajtót, egy pillanatig sem jutott eszébe, hogy vihar közeleg.
Valóban sötét felhők borították az eget. A napnak nyoma sem volt. A szél is feltámadt, ezért sietősre vette lépteit. A pékség nem volt messze, sőt egy kisbolt is volt kétsaroknyira. Úgy döntött, először vesz magának valami gyors rágcsát, utána feltölti a hűtőt, netán főzésbe fog. Ahogy az üzlet elé ért, azonnal meglátta Lórit. Mintha valakivel beszélgetett volna, vagy csak egy pillanatra tűnt fel mellette egy lány, maga sem tudta, mert egy szirénázó autó hangjára elfordította a fejét, és mire visszanézett, a fiú már komor tekintettel bámulta az utcát.
– Csak nem engem vártál? – kérdezte tőle nevetve.
– Dehogynem! Itt szobroztam egész éjjel, csakhogy megtudjam, hogy vagy! – mondta a srác, de nem mosolygott a szeme.
– Jobban, mint gondoltam. De tényleg, hogy kerülsz ide?
– Egyszerűen ezt a helyet ismertem, és tudtam, hogy itt minden finom. Így visszajöttem.
– Nem azt mondtad, hogy messze laksz?
Lóri elfintorodott.
– Nem figyeltél, kislány! Semmi ilyet nem mondtam. De látom, te mindennapos vendég vagy errefelé.
– Ne is mondd, napok óta nem vásároltam be, muszáj volt leugranom.
– Gyere, segítek cipekedni, ha gondolod.
Kiara meglepődött készséges viselkedésen, de nem bánta. Úgy gondolta, majd készít cserébe egy csodás reggelit mindkettőjüknek. És valóban tonnaszámra vettek gyümölcsöt, zöldséget, némi húst, kenyeret és édességet is. Az ásványvizeket Lóri cipelte. Be nem állt a szája közben. Kiara egy kicsit megbánta, hogy beleegyezett a közös vásárlásba, de már nem akart visszalépni. Mégse neki kellett cipekednie egyedül.
Amikor felvitték a holmit a lakásba, felajánlotta, hogy csinál rántottát, úgy magyarosan.
Addig a fiú leült a kanapéra és a telefonját nyomogatta. Szemmel láthatólag el volt foglalva.
Kiara hagyta, hogy intézze a dolgait, ezalatt hagymát pucolt, és feltörte a tojásokat. Pillanatokon belül már érezni is lehetett a finom snidlinggel ízesített rántotta semmihez sem hasonlítható illatát.
– Éhes vagy? – kiáltott be a konyhába, de válasz nem jött.
Hű, de belemerül a beszélgetésbe, gondolta. Aztán még egyszer szólt neki.
Mivel választ nem kapott, bekukkantott a szobába, de Lóri épp a hálóból jött kifelé.
– Ne haragudj – mondta zavartan. – Nem találom a vécét. Ez a sok apró ajtó megtévesztett.
– Ne aggódj, megértem! A két kopottas közül a jobb oldali! Siess, mindjárt kész a kaja!
Azzal visszament a konyhába, de miközben a tányérra szedte a rántottát, és mellé paradicsomot meg paprikát tett, azon gondolkodott, hogy vajon hogyan tudta eltéveszteni az ajtókat Lóri. Igaz, hogy még nem járt nála, de azért nem egy labirintusban lakik. Valami nem tetszett neki a fiú tekintetében. Előző nap óta bizalmatlan volt vele szemben, és ez az érzés nem akart elmúlni.
A reggelit egy kiadós dörgés-villámlás tette nem szokványossá. Olyan hangos volt az ég, hogy Kiara folyton összerezzent. Kiskora óta félt a mennydörgéstől. A villámtól nem, csak a hangot nem bírta. Lóri jóízűen bekebelezte az öt tojást, és a zöldeket is. Aztán elégedetten hátra dőlt és elnyomott egy böfögést.
– Mi a terved mára? – kérdezte jóllakott fejjel.
– Még nem tudom! – válaszolta a lány. – Talán megint a nyakamba veszem a várost.
– Sajnos, ma nem érek rá! – jelentette ki Lóri fura hangsúllyal.
– Nem is vártam tőled.
– És mikorra tervezed a következő keresgélést?
– Szieszta utánra. A vihar sem a kedvencem! Juj! – kiáltotta, amikor egy óriási dörgés jelezte, hogy valahol a közelben csaphatott le a villám.
– Úgy három után?
– Igen, azt hiszem. Miért?
A fiú nagyot ásított.
– Á, csak kérdeztem. Ugye, nem haragszol, ha most megyek? Köszönöm a reggelit, isteni volt!
– Szívesen! Én is köszönöm a cipekedést.
Azzal Lóri felállt, felvette vékony dzsekijét, telefonját a zsebébe csúsztatta és elköszönt.
Kiara az ajtóig kísérte és megállapította, hogy bármennyire izmosra gyúrta ki magát, bármennyire kedves az arca, mégis van a tekintetében valami, ami nem tetszik neki. Ő nem az a kisfiú már, akit oly sokan gúnyoltak általánosban. A szemében volt egy adag keménység. Az a fajta, ami mögött alig fér meg a gyengédség.
Alighogy becsukta utána az ajtót, kopogtak. Gyorsan szétnézett, vajon mit hagyhatott itt a srác, de látszólag semmit.
Így gondolkodás nélkül ajtót nyitott. Tudta, hogy ezért anyja összeszidná. Túlságosan naiv és hisz az emberekben, mondta neki sokszor. Igaza volt.
Az ajtóban egy virágfutár állt. Egy gyönyörű csokrot tartott a kezében.
– Signorina Kiara? – kérdezte elbűvölő hangon.
– Si – mondta a lány.
– Akkor önnek hoztam ezt a gyönyörű csokrot. Kérem, itt írja alá!
Kiara szíve azonnal hevesebben kezdett dobogni. Nem sok ember küldhetett neki virágot Luccában, de ha lett is volna valaki, akinek a csokrától boldog lett volna, az csak egy M betűvel kezdődő lehetett volna.
A csodás, vegyes virágú csokor mellett a kártyán ennyi állt: A legszebbnek! M.
Kiara elnevette magát. Ennek a szónak a következménye valaha egy tíz évig tartó háború lett. Aphrodité kapta… Trója lett az ára.
Marco az édes, drága, romantikus csokrot küldött neki egy szenvedélyes csók után! A kinti vihar elcsendesült és Kiara szívében dörömbölt csak tovább az érzés. A fene egye meg Olaszországot, a szerelmet, a tavaszt és az ilyen kedves pasikat, akiktől nem lehet nem szerelmesnek lenni!
fotó: Pinterest
