„– Martint baleset érte! Mennem kell!
Azzal felkapta a táskáját, lehajolt a lányhoz és egy könnyű csókot lehelt a szájára.
– El ne tűnj! Keresni foglak! – mondta neki halkan.
És azzal már ott sem volt.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Hirtelen üres maradt a kis lakás, és Kiarának ekkor jutott eszébe, hogy Marco nem is mondta, mi az a csodálatos hír, ami miatt eredetileg kereste. Teljesen megfeledkeztek róla a délutáni történések és a telefonhívás miatt is. Természetesen még véletlenül sem akarta felhívni vagy nyaggatni, mert nem tudta, történt-e nagyobb baj Martinnal, és különben is tudott várni. A jó dolgokra meg amúgy is jól esik várakozni, hát még vágyakozni.
Marco pedig nagyon jónak ígérkezett, de ez minden kapcsolat kezdetén így van. Belelátunk a másikba olyasmit is, aminek köze sincs hozzá. De ettől szép a szerelem, mert még az is különleges érzés, hogy felöltöztetünk valakit csodaszép köntösbe a legelején, amikor nem tudunk róla semmit.
Egy cseppet sem bánta ezt a rózsaszín felhőt. Azaz, de. Abban a pillanatban kezdett megrémülni, amikor engedte elkalandozni a gondolatait. Hát ennyit érne egy fogadalom? Alig pár órája mondogatta magának határozottan, hogy semmi szerelem, erre úgy sétál bele, mint légy a mézes bödönbe?
Megrázta a fejét, és elhatározta, hogy lehiggad. Igaz, hogy Marco csókja emlékezetes nyomot hagyott a szívén, de egy csók, az csók és nem a világmindenség.
Elég legyen, Kiara, szólt rá keményen önmagára. Ki tudja, hány nő környékezi meg ezt a pasit? Ki tudja hánynak teszi a szépet, mert az ország levegője tele van romantikával és vággyal? Az itteniek úgy bánnak a szerelemmel, mint Magyarországon az emberek a sóval. Szórják ész nélkül, aztán meg panaszkodnak, ha fáj a gyomruk.
Hiába volt késő, nem tudott aludni. Leült a laptopja elé és nézegetni kezdte a közösségi oldalakat. Persze Marcot is megtalálta. Szinte minden képen nevetett. Mintha csak egy buli lett volna az élete. A képeken mindig voltak lányok is szép számmal. Barnák, vékonyak, hosszú lábúak. Igazi manöken kinézetűek. Az egyiken váratlanul megpillantotta azt a lányt is, aki az étteremben olyan kellemetlenül viselkedett. Szóval mégiscsak ismeri. Nem mondott igazat. Ez fájt neki, bár miért kellene őt minden titkába beavatnia?
Egy éve ilyenkor ő már majdnem feleség volt. A szíve darabokra tört, mert Attila egyszerűen félretette. Csak úgy, mint egy megunt tárgyat. Akkor el sem tudta volna képzelni, hogy tud majd más férfira gondolni. Netán vágyakozni. De a szív már csak ilyen, hagyja, hogy a sebek beforrjanak és újak keletkezzenek rajta, és akkor is dobogni fog, ha ez százszor következik is be.
Nem akarta kínozni magát tovább, és már csukta volna be a laptopot, amikor egy hang jelezte neki, hogy mailje érkezett. Biztos valami promóciós anyag vagy egyéb selejt, gondolta, de a feladó nem hagyott kétséget maga után. Attila írt neki.
Vajon miért van az, hogy az exek mindig előkerültnek, amikor az ember jobban van? Miért akkor írnak, telefonálnak, amikor már csak nagy ritkán jutnak eszébe a másiknak? Van egy ilyen alkalmazás a fejükben, ami azt súgja, hogy na, kezd elfelejteni, ideje újra feltűnni és nem engedni neki?
Attila… Jó kapcsolat volt, de rosszul végződött. Azaz mégsem, mert a szertelen Kiara biztosan nehezen bírta volna a házasságot a pontos, precíz és kissé szenvedélytelen fiúval, akihez mégis majdnem hozzáment. Ám az égiek közbe szóltak. Néha rosszak a módszereik, de az eredményen ez nem változtatott.
Egy éve nem beszéltek, nem találkoztak. Mit akarhat most, amikor már semmi mondanivalójuk nem lehet egymásnak? Hogy megbánta? Vagy visszacsinálná? Esetleg bocsánatot akar kérni? Azonnal elküldi a fenébe, döntötte el, mielőtt elkezdte volna olvasni a levelet.
„Kedves Kia!
Bízom benne, hogy nem gyűlöltél meg véglegesen. Jó páros voltunk, de te is tudod, hogy nem egymáshoz valók. Azt hiszem, most már hálás vagy nekem, hogy felrúgtam az esküvőt. Bízom benne, hogy igen. Egyik nap összefutottam anyukáddal az utcán. Tudom, hogy mindig kedvelt, így beszédbe elegyedtünk. Mondta, hogy világgá mentél és egy vadonatúj projektbe kezdtél. Szorítok neked!
Azt is elmesélte, hogy Luccában élsz. A menyasszonyom Olaszország-mániás, úgy gondoltam, jó lenne egy előnászút Toszkánában, mert az olyan romantikus. Már biztosan jóval jártasabb vagy arrafelé, mint mi, ezért, ha nem nagy pofátlanság, szeretnélek megkérni, hogy segíts nekünk szállást keresni, meg ajánlj egy-két jó kávézót, no meg látnivalót!
Ha nem gyűlölsz nagyon, megteszed? Egyszerűen nincs időnk keresgélni, mert egy váratlan szabadság kapcsán holnapután már utazhatunk is. Nyáron nem mehetünk, mindketten nagyon elfoglaltak vagyunk, de ez a május ideális lenne, főleg a te hozzáértéseddel és segítségeddel.
Nem mondom meg neki, hogy te az exem vagy, inkább majd úgy mutatnálak be, mint egy utcabelit vagy osztálytársat. Nem gond?
Ölellek. Attila „
Kiara nem volt egy káromkodós fajta, de most sikerült neki. Cifrán, keményen.
Az, hogy menyasszonya van, nem nagy ügy, legyen, úgy látszik, gyűjti őket. De hogy Attila romantikus lett, az már nevetséges volt, de ez sem számít. A pofátlanság csúcsa azonban az volt, hogy őt kérte meg a Google helyett keresőnek. Tőle vár ajánlatokat, mert itt van helyben? Mert nincs idejük… Azért mindennek van határa, a fene egye meg, gondolta dühösen. És még hízeleg is, undorító… Aztán meg letagadná, hogy volt köztük valami. Ja, nem is volt, ugyan, csak évekig együtt éltek, és majdnem elvette. Nem gond? Á, hogy a viharban lenne?! Sőt, ha lehet, még a saját lakását is felajánlja nekik, mi több, vacsorát is főz.
Egyszerűen nem látott a méregtől. Ilyen bunkó nincs is a világon!
Első körben úgy döntött, nem válaszol. Egy szót sem fog írni, mert nem képes disztingvált módon fogalmazni. Aztán meggondolta magát.
De ekkor megcsörrent a telefonja és látta, hogy Marco keresi. Azonnal felvette.
– Nagy baj nincs, az a szerencsétlen öcsém eltörte a karját. Elütötte egy kocsi, ami nagyon lassan ment, de épp elég gyorsan, hogy Martin lerepüljön a bicikliről. Még így is megúszta! – mondta megkönnyebbülten.
– Ez nem jó hír, de lehetett volna rosszabb is – mondta Kiara szórakozottan. Gondolatai még mindig Attila levele körül jártak.
– Minden rendben? – kérdezte a fiú.
– Igen, semmi gond… Kicsit fáradt vagyok, de nagyon örülök a hírnek.
– Aludj egy nagyot, ronda napod volt. Holnap kereslek! Jó éjt!
– Neked is.
Kinyomta és elterült az ágyon. Térde belesajdult a váratlan mozdulatba. Bár már holnap lenne, gondolta, és hosszú ideig a plafont nézte, nem sejtve, hogy a másnap sem lesz egészen kedvére való. Szerencsére nem látunk a jövőbe, így Kiara is csak a jelen miatt tudott nyugtalankodni, ami szintén nem volt kellemes.
fotó: Pinterest
