„– Kiara, ezt hagyd abba! Segíteni akarok. Mondd a címed és pillanatok alatt ott leszek.
A lány ledarálta.
– Három percnyire vagyok! Rohanok!”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Marco valóban nem késlekedett sokáig. Amikor Kiara ajtót nyitott, látta, hogy arcán őszinte aggodalom ül.
– Mi történt? Hogy vagy? – kérdezte köszönés nélkül.
A lány betessékelte és hellyel kínálta. Sántikáló járása nem kerülte el a férfi figyelmét.
– Nem is tudom pontosan – kezdte. – Egy régi osztálytársammal futottam össze ma véletlenül. És elhatároztuk, hogy együtt kezdünk üzlethelyiséget keresni nekem. Aztán az egyik kis utcában elém ugrott valaki, és ahogy kirántotta a táskát a kezemből, elestem.
– Ez teljességgel elképzelhetetlen – válaszolta homlokát ráncolva a vendég. – Azt tudom, hogy zsebesek előfordulnak itt-ott, nem is kevesen, de ilyesmiről nem hallottam amióta itt lakunk.
A térded sérült meg? – kérdezte, ahogy a lány lábára nézett.
– Igen, és jobban fáj, mint amekkora a seb.
– A térd nagyon érzékeny. Sejtettem, hogy ez lehet a baj. Hoztam fertőtlenítőt és ragtapaszt is. Gyere, megtisztogatom.
Azzal felállt és egy tiszta vattakoronggal, ami szintén a táskájából került elő, letörölgette a sebet. Aztán gondosan bekente valami barnás folyadékkal, és tett rá egy tapaszt.
– Köszönöm – rebegte a lány. – Utoljára kiskoromban gondoskodtak így rólam.
Marco szeme megtelt melegséggel.
– A tapaszt leveheted, ha zavar egy idő után, gondolom az ütés fájni fog még egy darabig.
Mit vitt el a támadó? Volt benne pótolhatatlan?
– Szerencsére csak pár piperedolog meg pénz. Itthon hagytam a pénztárcám, mert nem fért bele az apró táskába. Nem is gondoltam, hogy ez mekkora szerencse lesz később.
– Tényleg elképesztő ez az egész – töprengett hangosan Marco. – És azt mondod, nem is voltál egyedül?
– Képzeld, egy régi osztálytársamba botlottam bele, Lórinak hívják, mellette ültem évekig a suliban. Vele sétáltam.
– Egy fiú ugyanonnan? Hát kicsi a világ – töprengett hangosan a férfi, de magában azt gondolta: fura. Persze előfordulhat ilyesmi, meg miért ne, de azért nem egy szokványos dolog Lucca utcáin honfitárssal találkozni. Neki eddig nem sikerült senkivel. A város elég forgalmas, és nem is annyira ismert a magyarok számára. Vagy tévedne? Mindenesetre többet kellene tudnia erről a találkozásról, hogy ítélkezzen.
Kiara lassan megnyugodott. Nézte Marco finom kezét, és seb ide vagy oda, megborzongott kellemes érintésétől.
Aztán kibújt belőle a háziasszony.
– Kérsz valamit inni? – kérdezte.
– Igen, de ha hiszed, ha nem, hoztam is valamit!
– Az nem létezik, hogy volt időd beszaladni a boltba!
Marco nevetett.
– Varázsló vagyok! – közölte somolyogva. – Azzal egy üveg bort rántott elő a finom barna bőrtáskája mélyéről. Kiara kezdte azt hinni, hogy Mary Poppins táskájához hasonló az övé is, mert nem látszott rajta, hogy ennyi minden van benne, mégis mindig előkerült belőle valami érdekes.
– Tyű! Ez most életmentő – kiáltott fel. – Milyen bor?
– Még nem tudom, nevenincs fajta. Az egyik barátomnak ültetvénye van pár kilométerre és tőle hoztam. Időnként rájön a roham és egy-egyet rásóz valakire. Lehet, hogy szörnyűséges az íze, azért.
Kiara elkacagta magát.
– Szerintem, avassuk fel, aztán majd kiderül – közölte és próbált feltápászkodni.
– Nonono! – szólt rá Marco. – Majd én keresek két poharat, te csak nyújtsd ki a lábad és pihentesd. Akarod, hogy feljelentést tegyünk? A rendőrfőnök is ismerősöm, gyorsan végeznénk.
– Te itt mindenkivel jóban vagy?
Kiara izgatottan fészkelődött a kanapén. Nézte a pasit, aki valóban nem sokat teketóriázott, hanem határozott mozdulatokkal kezdte felderíteni a konyhaszekrényt.
– Hát boros poharad az nincs – mondta nyugtázva a látványt. – De most jó lesz két vizespohár is.
Azzal levett kettőt és dugóhúzó után kutatott a fiókban.
– És hogy a kérdésedre válaszoljak, igen, beilleszkedtem rég, a barátaim mind toszkánok, együtt jártunk középiskolába, egyetemre, bulikba. Kisebb a város, mint hinnéd, hát még a világ, ahogy te is tapasztaltad ma.
Kiara elgondolkodott. Már-már az is eszébe jutott, hogy van abban valami jó, hogy ma kirabolták, hiszen különben nem valószínű, hogy Marco aznap este a konyhájában sertepertélne.
– El kell mennünk vásárolni, mert egy nyüves dugóhúzó sincs a fiókban – jelentette ki.
– Ajjaj! Akkor nem fogsz leitatni?
– Kedves kisasszony a messzi Magyarországról! Hogy képzel kegyed ilyesmit? – tiltakozott Marco játékos mosollyal az arcán. A szeme csillogott és nem azt mutatta, mintha nem járt volna hasonló ötlet a fejében.
Vigyázat, kalimpált a vészcsengő a lány fejében. Eszeden légy már! Most flörtölsz, aztán meg bőgni fogsz, mert elhagy? A kisördög munkába állt és nem győzte küldeni neki a vészjeleket.
De a másik vállán is ült egy, és az nem hagyta nyugodni. Ezt suttogta:
Bolond vagy, ha kihagyod a lehetőséget! Nézd meg, itt van veled, miattad jött és most koccintani akar. Nehogy már nemet mondj! Ostobaság lenne!
Miközben a képzeletbeli beszélgetések lezajlottak a lány fejében, Marco talált egy fakanalat és szemrebbenés nélkül benyomta vele a dugót az üvegbe.
– Siker! – kiáltotta. – Mégiscsak megkóstolhatjuk! Ezek után remélem, hogy nem kell Vittorio fejére öntenem a maradékot!
Azzal kitöltötte a vörös nedűt. A dugó viccesen úszkált a bortengerben, ő pedig az egyik poharat a lánynak nyújtotta.
– Mire igyunk? – kérdezte.
– Erre az estére? Vagy, hogy találjak egy jó helyet a virágboltnak?
– Mindkettőre! De javaslom, hogy koccintsunk a szerelemre, mert itt Olaszországban minden arról szól, legyen az ember fiatal vagy öreg!
Kiara ránézett és bólintott. Mindkét kisördögöt elküldte a fenébe.
– Legyen! Igyunk erre a szépséges országra és a szerelemre!
Marco egészen közel lépett hozzá, szemébe nézett és halkan még hozzá tette:
– Meg rád.
Kiara nem volt benne biztos, hogy jól hallotta, mert már koccant is a két pohár, de minden fájdalmát, sérelmét elfeledve kortyolt bele a pohárba.
Félédes, zamatos bor volt, olyan, ami gyorsan az ember fejébe száll, mert itatja magát.
– Nem is rossz! – jegyezte meg. – Vittorio tud valamit.
– Igazad van! Meg vagyok lepve, pedig kontárnak gondoltam, erre hatalmasat tévedek.
Váratlanul csend lett.
Kiara levette a lábát a kanapéról és közben megborzongott. Talán az esti szellő tette, vagy talán a bor, nem lehetett tudni. Mindenesetre pillanatok alatt kiitta a poharát. Érezte, amint a fejébe száll és a szép estét egyre szebbnek látja.
– Tölthetek még? – szólalt meg a férfi.
– Csak egy keveset, mert érzem, hogy megárt!
– Ilyenek ezek a toszkán borok. Elvarázsolják a tavaszi estéket, meg a szép lányokat is – mondta egy vérbeli macsó magabiztosságával.
Csak tudnád mennyire, gondolta a lány.
Töltött mindkettőjüknek. Aztán leült a kanapéra és a lány szemébe nézett. Elvette tőle a poharat, letette az apró, karcsú lábú asztalkára és szenvedélyesen megcsókolta. Kiara nem tudott tiltakozni. Nem bírt. Minden idegszálával átadta magát az érzésnek. Érezte, hogy a férfi nedves, puha ajka az övére tapad, és olyan bódulat kapta el, aminek létezésről tudomása sem volt eddig. Legszívesebben azonnal odaadta volna magát Marconak. De valami azonnal leállította. Nem, nem lehet, hogy egy pillanat elég legyen neki a bódulathoz.
Marco a lány tarkójához nyúlt és finoman megborzolta a haját. Aztán keze lecsúszott a lány hátára és még jobban magához húzta. Csókja tele volt édességgel, a bor okozta mámorral és vággyal. A lány megremegett, mert érintése nyomán szédületes sebességgel olvadt fel testében az ellenállás.
– Marco … – mondta.
– Nem bírtam ki – mondta a férfi, amikor szétvált az ajkuk. – Nem haragszol? Valóban úgy néz ki, mintha le akartalak volna itatni…
– Nem… Én is ezt akartam.
Mielőtt azonban Marco újra megölelte volna, megcsörrent a telefonja.
– Anya keres – mondta. – Fel kell vennem, mert soha nem hív kis dolgok miatt.
Azzal már nyúlt is a telefon után. Szeme még mindig Kiara ajkára tapadt.
– Igen, mama! Nem, azonnal megyek! Maradj ott, ahol vagy! Hallod! – kiáltotta.
Felugrott.
– Martint baleset érte! Mennem kell!
– Úristen! Súlyos?
– Semmit nem tudok!
Azzal felkapta a táskáját, lehajolt a lányhoz és egy könnyű csókot lehelt a szájára.
– El ne tűnj! Keresni foglak! – mondta neki halkan.
És azzal már ott sem volt.
fotó: Pinterest
