Veszélyes korkülönbség – 3. rész

A sorozat előző részeit itt olvashatod

Nem is emlékeztem, mit beszéltem meg az ügyfelekkel telefonon. Az agyam valamiféle tartalék-üzemmódba kapcsolt, hogy helyet tudjon adni annak a csillogó-mosolygó barna szempárnak.

Az idő hol szédítő gyorsasággal, hol csigalassúsággal ment – attól függően, hogy épp vártam-e a műszak végét vagy inkább örökre az iroda fogságát választom, csak hogy ne lehessen a randiból teljes katasztrófa. Egyáltalán biztos, hogy randira hívott? Talán csak egy bizalmasra vágyott, akivel az első egy-két hónap bénázásait tompítani tudja.

 
 

Gondolataimból a székekről rohamtempóban felpattanó kollégák zaja zökkentett ki. Hát eljött a pillanat. Éreztem, ahogy hideg verejtékben úszik a testem. Van nálam dezodor? Vagy legalább parfüm? Na jó, azért mégsem az angol királynő elé kell járulnom. Felteszek egy kis rúzst, aztán legyen az elég neki.

Kikapcsoltam a gépet, megszabadultam a fülemre olvadt headsettől.

Épp a kabátomért nyúltam volna, mikor láttam, hogy Barnabás már ott állt mellettem.

Mi ő, valami hangtalan szellem?! Riadtságomat egy erőltetett mosollyal fedtem el.

– Kiszaladok a mosdóba, egy perc. Találkozzunk a főbejáratnál.

Tisztelettudóan bólintott, én meg kimenekültem egy olyan helyre, ahol nem fulladok meg a levegő magas tesztoszteronszintjétől. A táskám szerencsére mindenféle kincseket rejtett: dezodor, rúzs, szempillaspirál és fésű – ha elég mélyre nyúlnék benne, talán még a Szent Grált is megtalálnám. 3 perc alatt úgy felturbóztam a külsőmet, hogy én is szívesen elhívnám magamat randizni. Így már azért kicsit másképp festett a dolog.

Ahogy kiléptem a főbejáraton, Barnabás szemei egy pillanatra megvillantak – észrevette a változást, de illedelmesen úgy tett, mintha mi sem történt volna. Utunk a kávézóhoz egész kellemesen telt – amíg fent rendbe szedtem magam, beszédtémákon pörgettem az agyam, nehogy beálljon a híres-hírhedt kínos csend. Büszke voltam magamra: leültettem a kispadra a félős, buta tinilányt, és egy igazi, okos, magabiztos nőt hoztam a helyére.

Felújítás miatt zárva – olvasom a kávézó ajtajára kitett undok tábláról. Barnabást láthatóan nem zavarta a dolog.

– Induljunk el, aztán úgyis találunk valamit. – mondta vállat vonva.
Tetszett a hozzáállása, de nekem merészebb ötletem támadt.
– Igazából ha jól emlékszem, csak még egy sarok, és az utca végén bele fogunk futni egy eldugott kis arab teázóba. A villamosról szoktam látni. Már ha szereted az ilyesmit.

– Még nem voltam soha ilyen helyen. De hát egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz?

Komiszul rámvigyorog. Ó, az Isten szerelmére, nekem ez túl sok! Bizonyára élvezni, hogy fesztelenül flörtölhet velem. Vagy csak “arra” megy ki a játék? Ha igen, hát nem túl okos srác, ha az első napján ágyba akarja vinni az egyik kolléganőjét. Nem mintha engedném neki.

A teázó szerencsére nyitva állt. Barnabás elhúzta a színes üveggyöngyökkel tarkított szalagfüggönyt, utat nyitva nekem egy másik világba. Odabent egzotikus illatok kavalkádja terjengett a füstben. Mellettünk egy fiatal pár vízipipázott éppen – a pulttól balra pedig eldugott kis fülkék várták a privátabb körülményekre vágyó vendégeket.

Hát, ezt jól kiválasztottam. – gondoltam magamban. Már az bőven a komfortzónámon kívülre esett, hogy valahova kimozduljak egy férfival. Nemhogy egy ilyen helyre. De hát bátraké a szerencse.

Folytatása következik 

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here