Vincent, a franciatanár – 17. rész – Érkezik a segítség

“Ákos! Hopp, még egy filmkocka előbukkant! Ettől hirtelen nagyon boldog lett.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Marie mindig csodálta Vincent precizitását. Kisgyerekként sem volt rendetlen, de ahogy haladtak az évek, egyre többször figyelte meg, hogy fia mennyire tudatosan tervezi meg a mindennapjait. Néha nem bánta volna, ha spontánabb, de nem szólt bele az életébe.

Most ez az előrelátás és rendszerezés remekül jött, mert valóban volt egy táblázat, amelyben csoportokba szedve feljegyezte Vincent a fontos telefonszámokat. Hatalmas megkönnyebbülést jelentett neki látni, hogy a család, a barátok és tanítványok oszlopban jó néhányan szerepeltek. Némelyek mellett egy szó is, ami utalt az illett kilétére. Igaz, hogy a szerelő nem sokat mondott neki, és a p-k sem, de a virág egy Liza nevű lány mellett egyértelműnek tűnt. Érdekes módon a barátok közül nem emlékezett másra, csak Ákosra. A tanítványok közül pedig senkire. Azt sem tudta, vajon mit tanít.

 
 

De laptop azért másban is segítségére volt. Egy mappában  friss fényképekre bukkant. Amíg Marie terített, nézegetni kezdte a képeket. Az egyiken Ákossal napozott a strandon és egy lány bohóckodott köztük. Hatalmas grimasszal ugrott be közéjük. Őt sem találta ismerősnek, de elmosolyodott.

A telefon után nyúlt és Ákost hívta. A vonal túlsó végén álmosan szólt bele valaki.

– Te nem tudod, hogy nekem ez már késő? – kérdezte a hang tulajdonosa.
– Ákos, nem hívnálak, ha nem lenne fontos. Ma jöttem ki a kórházból, mert leütöttek és elveszítettem az emlékeim.
– Most hülyéskedsz? – döbbent meg a másik.
– Még véletlenül sem. Érdekes módon csak pár emberre emlékszem. Köztük rád. Tudnál nekem segíteni?
– Azonnal ott leszek! Hogyan segíthetek?– Ne siess! Itt van anya, vacsorát csinált, de majd szállodába megy.  Nagyon jó lenne, ha emlékeztetnél pár dologra!
– Rendben! Egy óra múlva!

– Még egy kérdés! Van nekem kocsim?
– Persze, hogy van! Egy Citroen C4. Kék. Erre sem emlékszel? Nagyon szeretsz vezetni. Azzal jöttél Párizsból.
– Hála a jó égnek! Akkor ezzel az információval már elkezdhetem keresni.
– Vincent! Ugye, most komolyan beszélsz? Nem versz át holmi ostobasággal?
– Cimbora! Én nem sok mindenre emlékszem, de te talán emlékszel rám. Szerinted olyan vagyok, aki kitalál egy ilyen sztorit?
– Ne haragudj – mondta Ákos mentegetőzve. – Csak annyira hihetetlen. De most hagylak! Egyél, és majd mindent elmesélsz később.

Azzal letette.

Marie kissé csalódottan vette tudomásul, hogy Vincent nem Adélt keresi. Talán mégsem jelent neki annyit, mint gondolta. Próbálta kíváncsiságát elnyomni, de nem nagyon ment.

Amikor leültek az asztalhoz, egy darabig csendben ettek.

– Anya, ez életem legjobb sültje! – jelentette ki Vincent miután majd az egészet befalta.
– Túlzol, mint mindig! – Marie szedett még egy kis salátát meg kukoricát, majd kibökte:
– Azt hittem, hogy azt a hölgyet fogod hívni, akinek annyira megörültél délután.

Vincent hangosan felnevetett.

– Tudtam, hogy kedvelni fogod. Szerintem Adéle fantasztikus nő, bár ő nem tudja magáról.

Marie nem erre a válaszra számított. Úgy érezte, fia eltereli a beszélgetést.

– Egyél még, mert sovány vagy! – mondta kis idő múlva.

Vincent szedett még egy keveset, bár úgy érezte, menten kipukkad.

Nézte anyját, aki bár nagyon vidámnak és elevennek mutatta magát, lassan elfáradt.

– Anya, köszönöm a csodás vacsorát! Kérlek, menj és pihenj le! A Rose hotelben foglaltam egy szobát. Nem messze van. Ideje kialudnod magad. És ne aggódj, reggelre minden rendben lesz.

– Igazad van! – Marie felállt és leszedte az asztalt.
– Kérlek, ne aggódj! Érzem, hogy lassan helyére kerül minden. Adéle-t nem felejtettem el, de először rendbe kell tennem a gondolataim, vissza kell kapnom az emlékeim, és akkor keresni fogom.
– Te tudod! Nem szoktam beleszólni az életedbe, de mi lesz, ha ehhez évek kellenek? Mi lesz, ha ezzel elszalasztod azt a nőt?
– Nem tudom. Viszont még soha nem kampányoltál egy nőért sem, ezt tudom.
– Öregszem, drágám! Öregszem!

Vincent felállt és megölelte a törékeny asszonyt.

– Te nem öregszel meg soha! – mondta neki szeretettel. – Húsz évet is letagadhatnál!
– Veled nem lehet komolyan beszélni
– legyintett Marie, de jólestek neki Vincent szavai. – Hívok egy taxit, ma már ki tudja hányadikat és magadra hagylak.
– Rendben, bár jönni fog egy barátom, akivel megpróbálom kideríteni az itteni életem részleteit.

Azzal Marie felvette a kabátját és rendelte is a taxit.

– Holnap reggel hívj! Megcsörgetlek és mentsd el a számom! Most viszont mondd a tiéd, mert nem akarom, hogy menet közben megfeledkezz rólam.

Ahogy ezt kimondta, már csengettek is. Ákos úgy érkezett meg, mintha maratoni futás utolsó métereiről esett volna be. Tényleg futott, tényleg edzésnek fogta fel, hogy átjön, pedig alig egy órája még lefeküdni készült. Ahogy meghallotta mit történt a legjobb barátjával, elszállt minden fáradtsága.

Vincent megölelte anyját, amikor meghallotta a taxi dudálását és kinyitotta előtte az ajtót. Marie még egyszer szeretettel végignézett rajta és bízott benne, hogy másnap még jobban alakul a nap.

Ahogy Ákos felszaladt a lépcsőn, még odaköszönt Marienak. Nem ismerte, de megállapította, hogy ha ő Vincent anyja, akkor a barátja rohadt nagy mázlista, mert bitang jól néz ki.

Ezalatt Vincent még megírt egy gyors üzenetet. És ez az üzenet annak a nőnek szólt, akivel lenni szeretett volna. Annak a nőnek a bocsánatát kérte délutáni ridegségéért, aki percről percre fontosabb lett az életében. Meg kellett állapítania, hogy hiányzik neki, és szeretné megérinteni finom bőrét, hallgatni a hangját és csodálni a lelkesedését.

Adél viszont nem hallotta a telefon jelzését, mert már fél órája mélyen aludt.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here