Ahogy komótosan andalogtak a cseppet sem kellemes hidegben, Magdának eszébe jutott a macskája. Hogy miért éppen akkor és ott, nem tudta. Sajnálta, hogy elment, de tudta, vannak olyan állatok, amik, ha megérzik vég közeledtét, elvonulnak. Talán vele is ez történt. Billy azonban elterelte róla a figyelmet, különben se kedvelte túlságosan. Mégis, elhagyva a temetőt, mintha a Halál még a macska képét is elé tolta volna, hogy lám, itt van, nem törődsz vele, ahogy megbékélsz William elvesztésével is. Legszívesebben kérdőre vonta volna a szívét, és dühösen rákiabált volna. Hát neki nincs joga tovább lépni? Aki elmegy, már nem nézhet vissza, nem emlékezik, és azt se tudni, hogy vannak-e képei az életéről, amit maga után hagyott? Ám az élők itt maradnak a fájdalmukkal és a fel-felvillanó képkockáikkal, amelyekben még tudtak nevetni vagy szeretni. Magda élni akart. Harminchat múlt, még gyereke se volt, és most megjelent életében valaki, akit végre közel tudott engedni a lelkéhez.
– Zsizsi azt mondta nekem, hogy rossz férj voltál. Annyira rossz, hogy bántottad a feleségedet – bukott ki belőle. Egyenesen Móricra nézett, aki azonnal elsápadt majd elvörösödött.
– Az a nő egy szörnyeteg. Soha nem bántottam, még komolyabb vitáink is alig voltak. Én nem értem őt…Ennyire gonosz hogy lehet valaki? Mire számít ezzel? Mit akar elérni?
– Én sejtem. Téged. Valószínűleg engem akar elriasztani tőled, hogy ő a közeledbe kerülhessen.
– Ez annyira döbbenetes, hogy szóhoz se jutok. Minek bizonygassam, hogy nem vagyok állat? Flóra makacs, de jó fej nő volt. Ha vitatkoztunk is, a végén mindig engedett egyikünk. Tény, hogy nem volt könnyű meggyőzni valamiről, de ez nem jelenti, hogy bántottam. Mit mondott az a nyomorult nő? Szóban bántottam vagy vertem? – Móric nyakán kidagadt egy ér az idegességtől. Hiába tudta az igazat, nem lehetett benne biztos, hogy Magda hisz neki.
– A megverést mondta. Hidd el, ismerem a fajtáját. Ha egy percig is hittem volna neki, nem lennék itt.
Móric váratlanul megállt és Magda keze után nyúlt. Megfogta és mélyen a szemébe nézett. Arcán ezer érzelem vívott csatát, de kimondta, amit addig nem mert:
– Figyel rám, Magda! Szerettem a feleségem, de eltemettem. Sose fogom elfelejteni, de ez nem jelenti, hogy nincs hely a szívemben másnak. Én azt akarom, hogy te legyél benne!
A nő elnevette magát, de nem gúnyosan, hanem olyan melegen, kedvesen, és érezhetően megnyugodott. Minden szó, ami elhangzott, célba talált. Nem válaszolhatott, mert Mór magához húzta és könnyedén megcsókolta.
– Tudom, nem ez a legjobb hely és időpont, de már nem bírtam tovább!
– Szerintem ez pontosan az a hely és idő volt, ami kellett.
– Akkor hiszel nekem? Nem ezzel akartam bizonygatni, és tényleg nem ismersz, de azért bízom benne, hogy talán valamiféle női megérzés azt súgja neked, hogy nem vagyok rossz ember.
– Eddig se gondoltam mást. Inkább azt, hogy titokzatos vagy. Amolyan időutazó a múltból.
A férfi hangosan felnevetett. Hosszan nézte a nőt, és megcsóválta a fejét.
– Időutazó? Nem, sajnos nem vagyok az. Viszont hiszek a régi értékekben, amik ma nem divatosak. Élvezem, hogy úgy öltözhetek, ahogy az emberek valaha. De az is lehet, hogy nincs időm elmenni vásárolni. Válassz a lehetőségek közül!
– Cary Grant a kedvenc színészed?
– Micsoda? Azt se tudom, ki az!
– Majd mutatok róla képet, ha nem fagy le a kezem. Rena szerint olyan vagy, mint ő.
– Leszámítva, hogy én most élek és valós nővel sétálok az utcán, aki elfelejtett kesztyűt húzni. Siessünk, mindjárt hazaérünk. Ne aggódj, nem rabollak el.
– Sajnos! – hangzott a válasz.
Móric megszorította a kezet, ami épp belepasszolt az övébe. Pontosan elfért benne, és oly módon simult bele, mintha egy eltévedt kismadár hazatalált volna a fészkébe. Hosszú idők óta először bizsergett szíve táján valami, és ezt a kellemes érzést nem cserélte volna el a világ összes kincséért se. Közben csörgött a telefonja, a munka nem várhatott, így intett Magdának, hogy kövesse, és már nyitotta is a kovácsoltvas kaput, ami nem volt zárva. Három lépcső és már ott is álltak a bejárat előtt. Ez volt az a lakás, ahol legszívesebben időzött. Akkor rendezte be, amikor végre levegőt tudott venni a felesége halála után. Még soha senkit nem hozott fel ide, de most elérkezettnek látta az időt, hogy beengedjen egy csodálatos nőt abba a szentélybe, amit ő szimplán kéglinek nevezett. Magda szeme kikerekedett, amikor kinyílt az ajtó, mert arra számított, hogy tele lesz az előszoba régi bútorokkal, de homlokegyenest mást látott. Letisztult, egyszerű és nagyon modern belsőt, amelyben a szürke és a fehér dominált, néhol az ezüst vagy a fekete. A monoton színhatást itt-ott virágok törték meg, amitől az egész barátságosabbá vált.
– Add a kabátod, és foglalj helyet! Teát vagy kávét kérsz? Esetleg kakaót?
– Nagyon szép itt nálad – mondta kicsit tétován.
Az ő kis zuga messze nem volt ennyire pazar. Ekkor döbbent rá, hogy Móric gazdag, csak nem mutatja. Valószínűleg a Zsizsi-féle akció is erről szólt, nem feltétlenül a személyéről.
– Egy forró tea most jólesne. Valami gyümölcsös, ha van! – mondta gyorsan.
– Valami baj van? – lépett egészen közel Móric. – Mintha meglepődtél volna.
– Tudod, az időutazó-kép nem fér össze ezzel – mutatott körbe.
– Aha! De ne feledd, hogy azt te találtad ki…
– Semmit nem tudok rólad, de azt látom, hogy jó ízlésed van! Gyönyörű itt minden!
– Köszönöm, de most ülj le, és várd a teát! Azonnal kapcsolok zenét, ha szeretnél.
Választ nem várt, hanem otthagyta Magdát, aki magában azt mondta, klasszikust fog feltenni. És tényleg az egyik Chopin prelűd hangzott fel. A falakon lévő festmények, a könyvek mind azt jelezték, hogy kivételes emberrel van dolga, és ettől megrémült. Ahogy a polc előtt nézegette a temérdek külföldi írót, észre se vette, hogy Móric mögé lép és belecsókol a hajába. Beleborzongott. Hirtelen nagy lépésnek tűnt a mai nap az előzőkhöz képest. Mégse bánta, bár kissé megijedt. Mi van, ha ez az egész álom? Mi van, ha kiderül, hogy ő kevés, és soha nem lesz olyan okos és művelt, mint amilyen Flóra lehetett?
– El se hiszem, hogy itt vagy! – mondta a férfi kedvesen. – Ne rémülj meg, a könyvek felét se olvastam! De jól mutatnak, nem? – Szemében játékos fény ragyogott. – Kész a teád, erdei gyümölcsös.
Azzal kézen fogta és visszavezette a kanapéhoz.
– Mesélj nekem magadról! Tudni akarom, te ki vagy, mik a vágyaid, elég-e neked a virágbolt? Jó?
– Ilyesmit már ezer éve nem kérdezett tőlem senki. – A nő két cukrot tett a teájába, és finoman elkeverte. Még mindig nem oldódott fel teljesen, bár ő kereste meg a férfit, mégse érezte magát lépéselőnyben.
– Épp ideje volt! Úgy érzem, téged is megtört a halál! De nem erről akarok beszélni, mert mindketten megéltük a magunk poklát. Nézzünk előre! Van bátorságod hozzá, tudom.
– Úgy beszélsz, mintha ismernél engem… – Ezzel a mondattal kezdetét vette egy olyan nap, amely azzal telt el, hogy egymásra figyeltek.
Közben elfogyott egy doboz csokis keksz is, és késő délután, amikor Rena meg merte csörgetni főnökét, századszorra is, kiderült, hogy a nap nem kerek, csak nem vettek róla tudomást. Ekkor tudta meg, hogy Zsizsi ott járt és fenyegetőzött. Ám a lehalkított telefon megóvta az aggódástól. Móric szorosan magához ölelte, amikor elsírta magát a hallottak után.
– Ideje tiszta vizet önteni a pohárba! – sziszegte dühösen. – Nem lesz baj, ne aggódj! – nyugtatta Magdát sokadszorra, és ebben biztos is volt.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
