Mint sokaknak, neki sem ez volt élete legjobb éve… A munkáját ugyan nem vesztette el, a betegség viszont ott ólálkodott körülötte, és a közelgő nyugdíj gondolata is rendesen nyomasztotta. Hogyan lesz tovább? Mit fog magával kezdeni? Hogy telik majd egy napja?
A sorozat többi részét itt olvashatod
Hiába próbálta erőnek erejével a napi rutin szerint élni az életét, nem sikerült. A masszőr munkát teljesen fel kellett adnia, egyedül a gépeléseket tudta elvégezni – már, ha a megbízói adtak neki munkát.
Amúgy sem volt egy társasági ember, de így meg aztán teljesen a nullára redukálódott a szociális élete. Idős anyja sem látogathatta meg, aki régebben azért néha főzött rá, meg segített ablakot pucolni, most viszont ezekről a segítségekről is le kellett mondania.
Vágta volna a centit a nyugdíjazásig, de az a nap inkább elrettentette, mintsem, hogy várta volna. Már beadta az igénylését a következő kutyára, de ki tudja, mikor lesz belőle valami.
Zsemle ereje, ébersége sokat csökkent a bezártság hónapjaiban. Fájtak az izületei, egyre jobban hullott a szőre is. Mintha tudta volna, hogy rá igazából már nem lesz szükség… Hét évnyi szolgálat után hűséges vakvezetője nyugdíjba megy. Előtte el sem tudta volna képzelni, hogy egy szőrös jószág szuszog a lakásában, – az anyja beszélte rá, hogy legyen vakvezető kutyája – most meg el sem tudta képzelni, hogy fog nélküle élni, munkába vagy boltba járni.
Minden napért hálás volt, amit az állattal tölthetett: naponta kétszer sétáltak a közeli parkban, így tudták túlélni azt, hogy a világ bezárt körülöttük. Még ünnepibb, odafigyelősebb lett ez a közösen eltöltött időszak.
Aznap kicsit később indultak le sétálni – így sokkal több emberrel találkoztak a park felé vezető úton. Ami nem lett volna baj, ha bárki is szóba elegyedett volna velük, mint a pandémia előtt… de semmi. Nesztelenül vagy egymás között diskurálva kerülgették a gyalogosok. Már annak is örült volna, ha egy kisgyerek odalépett volna, és meg akarta volna simogatni Zsemlét – noha dolgozó kutyát sosem szabad megsimogatni – de még ilyesmi sem történt velük. Csak sétáltak, esetleg vettek ezt-azt a kisboltban, majd visszamentek a kis hatodik emeleti kuckójukba.
Este megjött a futár, hozta a heti bevásárlást. Kedves volt, mégis, kicsit kimért – de ehhez is hozzá volt már szokva: a legtöbben csodálkoznak egy ideig, hogy látássérült nőként, egyedül él egy háztartásban. Megköszönte a csomagokat, majd bezárta az ajtót, és a konyhába cipelte a papírtasakokat. Gyakorlottan szortírozta a hűtős és a tartós élelmiszereket, valamint a külön csomagolt vegyi árukat. Amikor megvolt a pakolással, leült, hogy csekkolja az e-mailjeit. A felolvasó program szolgai módon közvetítette felé a megbízók leveleit: két rövid határidős gépelésre kérték fel, aminek nagyon megörült.
Az egyiknek neki is kezdett, de fél tizenegykor már nem érezte a farizmait, így egy kis tornáztatás után átöltözött és elindult a kisszoba felé. Zsemle az ágya melletti kis fészekbe gömbölyödött, és hamar álomba is merült.
fotó: Pinterest
