A sors új lapokat oszt – 12. rész

Réka és Ákos távolságtartó pillantást vetettek egymásra, és egyáltalán nem voltak meggyőződve róla, hogy nem miattuk fog-e felrobbanni a jól összeszokott banda… Az este azonban jól sikerült, a kezdeti feszültség oldódni látszott, így, mire elbúcsúztak egymástól, már arra gondoltak: talán tényleg nincs a Földön olyan viszály, mely ezt a kis társaságot, ezt a valóban összetartó szövetséget felbonthatná…

A sorozat további részeit itt olvashatod

Éjjel még írogattak egymásnak egy kicsit. Ilyenkor mindig könnyedebb a téma, hogy a hangsúlyok és mimika nélküli kommunikációban nehogy valami félrecsússzon, és félreértsék egymást. “Komoly téma tabu!” – ez volt a ki nem mondott jelszó. Kitárgyalták már így kamaszkoruk legneccesebb osztálykirándulásait (no hiszen, soha egyikük sem tombolt féktelen bulikban, egy kisebb vagy cikisebb sztorival megúszták pattanásos tizenéveiket), összevetették kedvenc focicsapatukat, színüket és kajájukat… szóval, csak afféle ismerkedős csevegés volt ez, amelyet mindig legalább olyan hosszú, kedvesen évődős búcsúval zártak. 

Most azonban – elveiket félretéve – az esti baráti találkozó volt a téma, nem is lehetett volna más. Ákost egyértelműen felkavarta Réka jelenléte, és a gondolat, hogy egy baráti társaságba keveredtek. Évekkel ezelőtt, amikor elment, hogy megbánást tanúsítson és részvétet nyilvánítson az elgázolt férfi családjához, éppen Réka nyitott neki ajtót. A fiatal lány a temetés után még hónapokon át rendszeresen töltött hosszú órákat elveszített kedvese szüleinél, és aznap is épp náluk járt. Így a balhé már a bejárati ajtónál megkezdődött: és egy féktelen, keserű, átkot szóró rohammá alakult. Mindenki nekiesett. Könyörtelen óra volt az. Nem volt tere a bocsánatkérésnek: szinte kidobták a családi házból.
– Évek teltek el azóta, Ákos. És láthatod, ezek szerint Réka már készen áll egy új kapcsolatra. Ha pedig ez így van, akkor minden bizonnyal készen áll a megbocsátásra is. Hányszor megbeszéltük már, hogy egyikünk sem hisz a véletlenekben. Akivel találkoznod kell, azzal fogsz is. Mennyi esélye volt, hogy Réka Pestre költözve éppen abba a zúzós edzőterembe jöjjön le, ahova én járok, és tőlem kérjen segítséget? Vagy miért alakult úgy, hogy elfogadta a meghívásomat, és aznap te is pont lejöttél a bárba? Ott találkozott Sanya és Réka, akik most együtt járnak, na, hát ez meg aztán tényleg isteni csoda… Sanya ugyanis aznap ért vissza Pozsonyból egy melóból, egyáltalán nem akart lejönni… “valamiért” mégis ott kellett lennie… És sorolhatnám. Értsd meg, itt az ideje a régi sebek gyógyulásának…
– Megértettem. Csak egy dolog megérteni, egy másik meg komfortosan mozogni ebben az új szituációban. Érted…
– Persze, hogy értem. De én itt vagyok veled, és segítek. Senki nem mondta, hogy Réka és te legyetek a világ legjobb haverjai. De muszáj dolgozni az ügyön. Nem vezekelhetsz egy életen át!
– Tudom.
– Figyi.
– Mondd.
– Lassan lépek, holnap hosszú napom lesz. De előtte szeretnék még egy dolgot kérdezni.”
– Igen?
– Szeretnélek bemutatni valakinek, aki nekem nagyon fontos. Ajának. Tudod, meséltem már róla. Ha ő nincs, akkor belőlem, és a két fiúból ma nem lenne az az ember, akik vagyunk… Ne vedd nyomulásnak, ilyen nagy szülőbemutatós, komoly estének. Egyszerűen csak szeretném, ha ismernétek egymást. Ezen a pénteken én vagyok a soros, ilyenkor bevásárolok neki, elintézem a csekkeket, meg ilyenek.
– Szívesen megismerem az anyukádat. Előtte akár mehetnénk együtt bevásárolni neki. Hogy ne kelljen cipekedned!

 
 

Sok szép szerelmes verset és vallomást olvasott már – könyvben, neten, mindenhonnan ömlött rá. Neki mégis ez a három mondatocska dobogtatta meg legjobban a szívét. Hiába tudta Ákos, hogy Aja az ő nevelőmamija, mégis, “simán anyának” nevezte – teljesen ráérezve arra, ki is neki Aja. Az meg, hogy felajánlotta, hogy elkíséri bevásárolni, hogy ne cipekedjen? Ahh, annyira vágyott már valakire, aki nőként kezeli, és aki mellett lehet egy puhán, kedvesen szerető valaki – aki mellett végre leveheti a kemény, elpusztíthatatlan csaj álarcot.

– Rendben. Holnap meló után a Wesselényi villamosmegállóban, ötkor? Van ott pár bolt, ahonnan beszerzek mindent, ami Ajának kell.
– Ott leszek.
– Jó pihenést. Aludj jól!
– Te is.

Még percekig küldözgették egymásnak a békás meg a pink macis idióta matricákat… aztán mindketten nyugovóra tértek. Nincs is szebb álom annál, ami beteljesedik. Tudni, hogy van, aki gondol rád, és aki téged vár akkor is, ha újra felkel a Nap.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here