A tetoválás

Szonja pillanatokra megnémult. Nem sírt, nem ordított. Egyszerűen belefagyott torkába a hang. A kanapé szélén ülve csak a lába remegett oly módon, mintha hideg rázná. De a hideg nem csak a lábát vette körül, hanem első körben az agyát. A szíve kihagyott egy-két ütemet. Nézte a lányokat, akik közé váratlanul pottyant fél év kihagyás után. Többnek tűnt az elmúlt fél év, de Kiskata születése óta csak hat hónap telt el, és ő innen számította az új világot.

Először mozdult ki, eddig merte egyedül hagyni a babát, akire annyit várt. Megküzdöttek érte, mert a pici nem akart jönni. Évekig jártak orvoshoz, de mindegyik azt mondta, szervi akadálya nincs a teherbeesésnek, legyen türelemmel. Örökbe fogadni sem ő, sem Gergő nem akart. Végül megtörtént a csoda. Szonja szerint az volt. Nem hétköznapi, nem megismételhető csoda.

 
 

Kezdettől fogva úgy dédelgette magában a kis magzatot, mint egy különleges ékszert. Ringatta már a gondolatát is. Mesélt neki, és folyton dúdolt, ha egyedül volt. Gergő nem szerette az egész felhajtást, mert szerinte a gyerek az gyerek, és odabenn úgysem hall és érez. Hogy időközben a kutatások az ellenkezőjét bizonyították, őt egyáltalán nem érdekelte. Persze örült a maga módján, de azért az ötéves hiábavaló procedúra jócskán visszavett a lelkesedéséből. Azt is nehezen viselte, hogy felesége teste megváltozik. Nem látta szépnek, kívánatosnak meg pláne.

Szonja elfogadta, hogy nem érdeklődik iránta. Barátnői szerint ez teljesen rendben volt. Majd a gyerek megszületése után visszaalakul minden, mondogatták. Ők ezt tapasztalták. Szonja próbált hinni nekik, de azért néha belemart a kétely. Minden másban viszont a férje csodálatos volt. Elkísérte ultrahangra és babaholmit vásárolni. Olykor még a lábát is megmasszírozta.  Csak egyetlen egy dolgot nem akart: szeretkezni. De ez nem tűnt borzalmasnak, hiszen Szonja sem vágyott nőnek lenni. Férje teste nem hiányzott neki. A baba, vagyis akkor még a magzat kitöltötte minden gondolatát. Gergő gyakran túlórázott, és még gyakrabban ült be a haverjaival meginni valamit, hogy feloldják magukban a munka okozta feszültséget. Óriási teher volt a vállán nap, mint nap, így Szonja megértette. Szüksége van társaságra, mondogatta.  Zolit meg Pált is jól ismerte. Mindketten kedvelték őt, és biztosították arról, hogy Gergő jó kezekben van velük. Ezen Szonja sokat nevetett, mert hóhányók voltak mindketten, de szerethetők.

Amikor majdnem három héttel a kiírt időpont előtt rátörtek a fájások, Gergő természetesen nem volt otthon. Hiába hívta, nem vette fel. Küldött neki egy üzenetet, de nem jött rá válasz. Meg se nézte. Végül a legjobb barátnője vitte be a kórházba. Luca megígérte neki, hogy mindenáron megkeresi a férjét, Szonja ne aggódjon, csak szüljön. És ő valóban nem aggódott, mert a fájások olyan erősen és hevesen követték egymást, hogy ereje sem volt másra gondolni. Kiskata három óra alatt világra jött. Tüneményes volt sűrű, fekete hajával, és durcás szájával. Gergő már csak akkorra ért oda, amikorra megfürdették és Szonja kezébe adták. Ő kimerülten nézte a kislányukat, és látta, hogy férje is elérzékenyül.

És most fél évvel a szülés után, amikor végre kimozdult otthonról pár órára, megtudta, hogy Gergő megcsalta. A kellemes, meleg szobában, ahol a lányok dongtak körülötte, Julcsi kolléganője egyszer csak elmesélte, hogy július 7-én felszedett az utcán egy jóképű pasit. Azért jegyezte meg, mert két hetes volt a dátumban, és az az ő szerencseszáma. Olyan menő, öltönyöst, akiről sütött a gazdagság, és hogy vezető beosztásban dolgozik. Minden mozdulatán érződött, hogy irányításhoz szokott.  De ő nem bánta, mert lehengerlő stílusa elvarázsolta, és hagyta, hogy aznap ágyba vigye. A lány nevetve ecsetelte, hogy nála jobb szeretőt nem látott, mert a férfi órákon át kényeztette.  Igaz, utána kámforrá vált, de ez már egy másik történet.  A csajok hangosan viháncolva hallgatták, és az egyik megjegyezte, hogy ő is ilyen filmbeli kalandra vágyik. A mesélő legyintett.
– Hidd el, valóban filmszerű volt. Jött, látott, győzött.  De a farkasfejes tetoválását azért jól megjegyeztem. Állatira férfias volt. Főleg az alatta lévő mondat: Ember embernek farkasa.
– Hűha! – mondta Julcsi. – Ez azért kemény mondat.

Szonja csak erre kapta fel a fejét. A farkasos szöveg… A férje kedvenc szlogenje.  A dátum is nagyon ismerős volt neki, azon a napon szült.

– És hogy hívták ezt a dögös pasit?  – kérdezte összepréselt ajkakkal. Tudta a választ, nem lehetett elhazudni önmaga előtt.  Kierőltette a fájdalom szűrőjén.  Legszívesebben felordított volna.
– Csak annyit tudok, hogy Gergő a keresztneve – fordult az idegen lány Szonja felé.
– Aznap született a kislányom… – mondta Szonja. –  Gergőt nem értem el, nem vette fel a telefont, amikor hívtam. A háta közepén van a tetoválás…

A lány arcából kifutott minden szín és elsírta magát.

– Istenem… – suttogta. – Ne haragudj!

Nem haragudott. Csak egy pillanat alatt leszakadt az ég.

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here