Az a nyomorult buli! – 3. rész

Semmihez nincs kedvem. Csak pörög az agyam, és nem jutok egyről a kettőre. Ha futnék, talán jobb lenne. De két oka is van, miért nem teszem: másnapos vagyok, és ha nem lennék, se lenne kedvem, mert sose futok.

Viszont a lakásba zárva megbolondulok. Marad a séta. Hátha a tömeg, a sok lökdösődő ember eltereli a figyelmem. Életemben először vágyom arra, hogy hogy bunkók legyenek velem. Csak tolakodjanak, furakodjanak kedvükre, én majd elviselem, mérgelődöm, és ha kell, csúnyát mondok.

 
 

Magamnak kellene legfőképp. Biztos vagyok benne, hogy Dávid nem ostorozza magát egy fél pillanatig sem. Pierre pólójában feszít valahol és nyomja a dumát, mert ahhoz nagyon ért.

Julcsit nem merem felhívni, nehogy kihallja a hangomból az álérdeklődést.

Felöltözöm rendesen végre, veszem a farmerdzsekim és nekivágok az utcai dzsungelnek. Vajon mikor jutottam arra a szintre, hogy annyit igyak, hogy ilyen napokat szerezzek magamnak? Keserűen gondolok arra a romantikus tinire, aki elhitte, hogy elég szeretni, hogy szeressenek. Meg hogy jónak lenni érdemes. Biztosan, csak nem ebben a világban. Rossznak sem jobb, mert az a láthatatlan valami, amit lelkifurdalásnak hívnak, nem hagyja nyugton az embert.

Két órán át mászkálok a belvárosban, eszem egy gyrost pitában, aminek az a következménye, hogy a kifolyik belőle a szósz egyenesen a nadrágomra. Mintha vérfoltos lenne a combom, úgy nézek ki. Mielőtt azonban elkapna az idegesség, megszólal a telóm. Végem van, már tudom. Julcsi az.

Óvatosan beleszólok.

– Beszélnünk kell – mondja idegesen.
– Mi történt? Előkerült Dávid?
– Igen, de találkozni akarok veled.  Mikorra tudsz a Ligetbe érni?
– Fél óra.
– Akkor a hídon – És leteszi.

A Liget közelében lakik, ő tíz perc alatt odaér. Meg fog ölni. Mindegy, mert megérdemlem. Utána meg én ölöm meg Dávidot, aki kihasználta, hogy cselekvőképtelen vagyok. Ilyen szavakat a rendőrségi jelentésekben használnak, tudm, mert a nagybátyám rendőr, és minden pillanatban az. Még a családi eseményeken is rendőr üzemmódba helyezi magát és úgy beszél. Háta mögött mindig nevetünk rajta.

Felülök a buszra és leszállok a Liget szélén. Hogy mit fogok mondani, nem tudom. Nincsenek jó magyarázatok arra, amit tettem. Dávid mégis beárult, talán azért, hogy mentse magát. Valószínűleg a nyakamba varrta az egészet.

Julcsi kibőgött szemmel és smink nélkül álldogál a hídon. Bámulja a piszkos vizet. Amikor észrevesz, nagyot sóhajt. Nem látszik rajta, hogy gyilkolni készülne. Inkább kétségbeesett.

Azonnal a nyakamba borul.

– Mi történt? – kérdem ijedten. Ő nem tudja, hogy magam miatt vagyok az, nem miatta.
– Dávid megcsalt – közli sírós hangon.
– Ne viccelj! – mondom hamis hangon. – Azért, mert nem ment haza éjjel? Csak kialudta magát!

Legyint.

– Egy új póló volt rajta. Állítása szerint nem volt otthon. Mégis friss illata volt még a hajának is.

Elnevetem magam, mert eszembe jut, hogy nálam zuhanyozott.

– Ez nem vicces! – mordul rám. – De nem ez a legrosszabb! Egy fiúval!
– Most hülyéskedsz? Azért, mert zuhanyozott?
– Értsd meg, egy fiúpóló volt rajta. Ha lánynál lett volna, akkor biztosan hazamegy és otthon öltözik át. De nem ezt csinálta.
– Julcsi, ugye tudod, hogy hülyeségeket találsz ki?

Már bőg.

– Amikor rákérdeztem, egy pillanatig habozott. Nem tiltakozott csípőből!
– Mit kérdeztél tőle? Hogy összejött-e egy sráccal? Hallod magad? Erre ki reagálna jól?
– Láttam a szemén, hogy keresi a választ és nem az igazat mondja.

Megkönnyebbülök. Ki a fene gondolta volna, hogy Pierre pólója nyomán a barátnőm ilyesmiket gondol? A Google nem kínálna fel ilyen lehetőségeket, az biztos. Az az idióta meg biztosan zavarba jött, mert nem gondolta, hogy a lányok mindent észrevesznek.

– Gyere, üljünk le egy padra, és mesélj el mindent!

Abbahagyja a szipogást és azonnal sorolni kezdi a sérelmeit, amelyek olyan átlátszóak, mint a frissen tisztított ablaküveg.  Hogy miért nem lányra gondol, számomra továbbra is érthetetlen, de elmondja.

Ha lánnyal lett volna, nem zuhanyozott volna le… Sose szokott szex után. És melyik lány adna neki egy pólót? Amelyiknek pasija van, az azért nem ad, mert feltűnne, hogy egy hiányzik, amelyik meg szingli, annak meg nem áll otthon kínálat pasipólókból.

Egyszóval számára világos a helyzet. Fura logika, de értem. Számomra kedvező. Mégse mondhatom neki, hogy örülök. Pláne azért, mert tényleg nem tudom, mit történt az éjszaka.

– Most mi lesz? – kérdem.
– Semmi. Elhagy egy fiú miatt! El se hiszem, hogy ezeket a mondatokat én mondom.
– Mondta neked?
– Dehogy mondta!
– Akkor meg honnan szeded? Valami olyasmit magyarázott, hogy kölcsön kapta a pólót egy haverjától, akit nem ismerek. Csak azután állított be a buliba, amikor én eljöttem. Na persze, nagyon hihető duma. Biztosan az adott neki egyet…

– Kérdezted, ki a srác?
– Persze, hogy kérdeztem. Szerinted, mit válaszolt? Amit kellett. Régi haver a suliból.
– Hazudik – nyugtázom. – De ez akkor sem magyarázat arra, hogy valakivel volt! Ekkora hülyeséget csak féltékenységből gyárt az ember.
– Lehet!
– hagyja rám, de tudom, hogy ragaszkodik az elképzeléséhez, mert mindig ilyen volt. Elgondolom, hogy Dávid, aki az élet császárának gondolja magát, most hirtelen leesik a Julcsi féle piedesztálról.

És az igazságot nem tudja senki. Még én sem.

Miután agyonrágtuk a témát, elválunk. Megbeszéljük, hogy másnap elmegyünk mászkálni a Hajógyári-szigetre.

Hazaérve lefekszem. Estig alszom. Hat órát egyfolytában.
Kilenckor váratlanul kipattan a szemem. Nem hiszem el, Dávid keresett. Írt egy üzenetet, amelyben csak annyi van, ne haragudjak, nem voltunk együtt, ő csak szemétkedett. Annyira kivoltam, hogy ő nem használta ki az alkalmat, bár bejövök neki. Azt sem tudom, sírjak-e vagy nevessek. Mindenesetre egyszerre könnyebbülök meg és tör fel a hányinger belőlem a srác miatt.

Megfogadom, hogy ellátogatok anyám kedvenc szentjéhez, Szent Antalhoz és a perselybe dobok egy ezrest hálám jeléül. Úgy, mint kiskoromban, ha teljesült egy kívánságom. Igaz, akkor tíz forintot dobtam bele.

Dögölj meg, írom neki nemes egyszerűséggel.

Másnap reggel csengetésre kelek.

– Miért nem veszed fel? – kérdi Julcsi haragosan. – Már azt hittem, valami bajod van.
– Nem is hallottam, hogy hívtál… Talán lemerültem.

Betessékelem. Csinál egy kávét, mondja, csak siessek. Nagyon feszült.

Miközben a fürdő felé tartok, megint csenget valaki. Nagy forgalom van nálam, gondolom haragosan.

Megfordulok, és kinyitom.

Az ajtóban Dávid áll, egy zacskó van a kezében. Tudom, hogy a pólót hozta vissza. A legrosszabbkor. Mielőtt megszólalna, Julcsi kikiabál a konyhából:

– Remélem, nem Jehova tanúi jöttek, mert elfogyott a kávé!
– Nem – közlöm. – Dávid van itt, utánad jött!

Elvigyorodom, és szememmel intek neki, hogy a pólót azonnal tüntesse el a táskájában. Utálom a srácot, és mindig is utálni fogom, gondolom haragosan.
Így összeeresztem őt a farkassal, hadd egye meg. Én meg megfürdöm, amíg ízekre szedi a nyomorultat.

Vége

Előző rész

fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here