Kriszti tudja, mi zajlik a másik szobában. Nem először hallja, bár most véletlenül ér előbb haza a megszokottnál. Azt hiszi, üres lakás fogadja és lesz egy órája, amíg anyja vagy apja hazaér. Fanni meg úgyis óvodában lesz még. Neki is iskolában kellene lennie még, de a töritanár elengedi őket előbb, senki nem faggatja őt, miért. Evelinnel azonnal a buszmegálló felé veszik az irányt és próbálnak a nyirkos novemberi hideg elől a busz melegében megbújni.
Kevesen utaznak dél körül, csak néhány öregasszony meg egy kisgyermekes anyuka, akinek babája egész úton ordít. Evelin elhúzza a száját és kimondja, amire mindketten gondolnak: nem akar gyereket soha. Csak baj van velük. Evelin öccse is egy szörnyeteg, minden másnap hívják anyjukat az oviból, hogy aznap épp kit vert meg vagy mit tett tönkre.
Anyjuk ilyenkor udvariasan elnézést kér az óvodavezetőtől, de amikor leteszi a telefont, káromkodik és elküldi a francba, mondván, boldoguljon ő egyedül két gyerekkel, egy fizetésből, apa nélkül. És ezzel be is fejeződik az aznapi cirkusz. Danikát egyszer sem szidja meg, nem is teszi szóvá a viselkedését. Nincs hozzá ereje, belefáradt az vitákba.
Felszalad a repedezett lépcsőn és nyitja a kopott ajtót. Azonnal hányingere lesz. Lába szárán oly módon feszül be egy izom, mintha görcs fogná. Leteszi a táskáját az előszobában. Halkan, puhán próbál beosonni Fannival közös szobájukba. Fanni szipogása kihallatszik a figyelmetlenül nyitva hagyott ajtó vékony szalagján.
Anya csak később jön, mindig sokáig dolgozik, de így sem elég a pénzük semmire. A múlt hónapban két helyen is vállalt rendszeres takarítást, de egyik helyen sem fizetnek sokat. Azt is mondják, ha nem tetszik, találnak mást. Apja régen a vasútnál volt, de miután többször is rajtakapták, hogy ivott, elbocsátották. Ennek fél éve. Azóta teng-leng, időnként vállal némi munkát feketén, főleg építkezéseken, de nem sokáig bírja. Hiába fizetnek hetente, neki az nem elég jó, a pénz háromnegyedét elkártyázza. Már nem iszik, helyette szerencsejátékozik. Hiába józan, ugyanúgy üvöltözik, mint régen, amikor büdösen esett be az ajtón.
Anyja is tudja, mi zajlik a hálóban, amikor nincs itthon. Tudja, mert ő megmondta neki. Kapott is érte egy óriási pofont. Haragos tekintetből megértette, hogy nem mondott újat, és anyját az zavarja a legjobban, hogy ő rájött. Persze, hogy rájött, hiszen vele is csinálta az apja. Egészen addig, amíg tízéves nem lett. Akkor azt mondta rá, megcsúnyult, nem szereti. Fanni azonban ötéves és még szép. Ötéves és riadt, sokat sír. Éjszakánként bepisil, de ő sose mondja meg az anyjának, inkább hajszárítóval megszárítja az ágyat és a lepedőt. Mivel a mosást ő intézi, hetente lehúzza a lepedőt és mindig begyömöszöli a többi közé, hogy ne tűnjön fel a sok vizeletfolt rajta.
Amikor hónapokkal ezelőtt közölte anyjával, hogy Fanni azért sír, mert apjuk azt csinálja, a nő szeme megfagyott. Szeme megtelt könnyel és azt mormogta, nem lesz semmi baj. Ő is kibírta. Ha szólna, apjuk kidobná őt a lakásból. De az is lehet, hogy mindhármukat. Ugyan hová mennének? Nincs más megoldás, Fanninak el kell viselnie apja „játékát”.
Kriszti reszketett e szavak hallatán, nem mert válaszolni.
Épp eléri a szobája ajtaját, amikor apja megjelenik a hálójuk ajtajában. Komótosan gyűrögeti pólóját kifakult farmerjába derekába. Ránéz, és szinte undorodva kérdi:
– Lógsz a suliból? Na, belőled se lesz semmi.
Azzal a konyhába megy és tölt magának egy pohár vizet a műanyagpalackból.
Kriszti tudja, jobb, ha nem magyarázkodik. Leül az asztala mellé és előveszi irodalomkönyvét. Nem lát belőle semmit, mert a betűk összefolynak szeme előtt. Érzi, hogy azonnal el fog ájulni, a szíve olyan hevesen ver, hogy szinte látszódik kötött pulcsiján keresztül.
Fanni még nem mer kijönni a szobából. Ismeri ezt az érzést, ő is összekuporodva reszketett a szőnyegen, miután látta apját, ahogy könnyített magán és nemi szervét beletörölte az ő ruhájába. Azt a szagot sose felejti el.
Nem így kezdődött, sokáig csak néznie kellett, ahogy apja játszik egyre nagyobbodó szerszámával. Aztán meg kellett fognia. A végén már többet akart. Akkor már elé kellett térdelnie.
Tudja, hogy hiába kérdi Fannit, a kislány nem mond semmit. Csak néz majd mereven maga elé vagy sír, de halkan, hogy az apjuk meg ne hallja. Ezért nem tudja, benyúlt-e már a bugyijába, simogatta-e odalenn.
Kriszti fuldoklik a visszafojtott sírástól és tehetetlenségtől. Maga előtt látja vékonyka húga maszatos arcát, amint a poros szőnyegen reszket, ahogy valaha ő.
Nem tudni, mennyi idő telik el, mire a kislány beóvakodik az ajtón. Szeme élettelen és a mozdulatai lassúak. Kriszti azonnal megérzi rajta a szagot. Ruhája elején megpillantja a foltot is. Azt sem tudja, ordítson-e vagy jajgasson. Tudja, hogy apja még mindig a konyhában van, valószínűleg a kihűlt levest kanalazza. Arra is lusta, hogy megmelegítse, és kivételesen nem jut eszébe, hogy nagyobbik lányát utasítsa. Csak zabál és utána biztosan nem marad otthon. Várják a cimborái kártyapartira. Egyik sem sejti, hogy mekkora szörnyeteg. Velük mindig mosolygós. Tudja, mert párszor anyja leküldte őt a kocsmába, hogy kérjen pénzt tőle. A többiek előtt nem utasítja el a kérést, mert jó apának mutatja magát. Ad is mindig. Anyja számítása bejön.
Fanni felkuporodik az ágyra és betakarja magát szinte teljesen. Kriszti leül mellé és a takarón keresztül simogatja a fejét. Testében érzi húga fájdalmát. Átremeg bele a kín, de nem tud mit tenni. Tizenegy éves, csúnya, apja számára már öreg és visszataszító. Anyja nem vesz róla tudomást. Nem szereti, mert úgy gondolja, a férje jobban szerette a lányát hosszú időn át, mint őt. Gyűlölete mindenen átsüt. Fannit sem bírja elviselni, legszívesebben megütné. Egy embert szeret és akar, az pedig a férje, aki még mindig jóképű, pedig az ital nyomott hagyott az arcán.
Éjjel Fanni megint sikoltozik és bepisil. Senki nem reagál rá, csak a nővére. Lehúzza a lepedőt és a radiátorra teríti, ahogy a bugyit is. Maga mellé fekteti. Reggel nehezen tudja felébreszteni. Míg keltegeti, gyorsan visszaigazítja a lepedőt és ráadja a megszáradt bugyit.
Arra gondol, talán pár napig nyugtuk lesz. Anyja korán elmegy, hogy az irodaház nyitásra tiszta legyen. Kézen fogja húgát és a szomszéd toronyház mögötti óvodához kíséri. Fanni egész úton hallgat. Ő sem szól.
Aznap nem megy iskolába. Nem messze leül egy padra, fagyoskodik és vár. Nem tudja, mire, csak a nagy, kopott falú épületet figyeli. Az emberek ki-be járkálnak, senki nem figyel rá. Megszokta. Órákba telik mire összeszedi a bátorságát. Pár lépés után megtorpan. És ha nem hisznek neki? Mi van, ha kinevetik?
A lépcsősoron, amely felvezet a nagy üvegablakos épülethez, megáll valaki mellette. Egy idősebb, festett szőke nő, akinek jócskán lenőtt már a szőkesége.
– Segíthetek? – kérdi a kislánytól, aki reszket.
Kriszti megnémul. Mit mondjon most erre? Segíteni, de hogyan? Az iskolában azt mondták, a rendőrök elfogják a bűnözőket, és a bűnöző nemcsak tolvaj vagy gyilkos lehet. Az apja is az. Ő tudja, bár nem ezzel a kifejezéssel gondol rá.
– Valami baj van? Bántott valaki? – kérdi a hölgy kedvesen. A szeme valószínűtlenül kék.
A kislány összerezzen. Ránéz és bólint.
– Az apukám – mondja halkan és szeme megtelik könnyel.
fotó: Pinterest
