– Tessék bejönni! – A hang mögött egy kócos, barna, hatévesforma lány rejtőzött.
Dalma már azon meglepődött, hogy magázza. Az ilyen korú gyerekeknek mindenki te és szia volt. Ez a koravén arcú gyerek már első pillantásra másnak tűnt, mint kortársai.
– Üdvözlöm! Várjon, segítek! – szólalt meg egy férfi váratlanul. – Lenke, köszönöm a segítséget, de fésülködj meg és láss neki a pakolásnak!
A kislányra nézett, aki megadóan bólintott.
– Mindig a pakolás – morogta félhangosan, de megfordult és eltűnt a folyosó végén.
Dalma elmosolyodott az apró közjátékon és gurulós bőröndjét beráncigálta a küszöbről.
– Ne haragudjon, hogy korábban érkeztem, de nagyon izgulok – fordult a férfi felé. – Még soha nem voltam igazi fotózáson.
– Higgye el, nem ördöngösség – nevetett a férfi. – A műterem a lakás túl felén van, fáradjon arra. Mellesleg Erik vagyok, Tóth Erik.
Mint Bond, James Bond, gondolta a nő somolyogva, de nem mondta ki. Zavartan a kezét nyújtotta és megmondta a nevét.
A fotós nem hasonlított az általa elképzeltekre. Azt gondolta, hogy majd magas és jóképű lesz, megnyerő arccal, ám hétköznapi James Bond volt, nem kívánkozott filmvászonra. Eleve túl magas volt és túl vézna. Arcát két mély ránc öregítette, a magazinok úgy mondták volna, karakteressé tette. Lehetett szépíteni a dolgot, attól a tény, tény maradt.
Viszont a mozdulatai, a higgadtsága azonnal megragadta a nő figyelmét. Pontosan tudta, hogyan viselkedjen. Nem volt benne egy szemernyi idegesség sem. Profi volt, emberek ezreit fotózta már, ugyan miért lett volna izgatott, torkolta le magát Dalma, akinek megizzadt a tenyere, mire az apró öltözőszobához értek.
Már bánta, hogy eljött. A barátnők hiába jó szándékúak, gyakran fárasztóak, gondolta haragosan. Minek hallgatott Gittára? Mi a fenének kell egy profi fotózás neki? Inkább ajándékozta volna el az ajándékot. De nem lehetett, mert barátnői ismerték. Az ő nevére szólt, nem ruházhatta át senkire. Tóth Eriket ismerte egyikük, így merült fel a neve. Biztatták, hogy jó lesz, meg élvezni fogja, ám ezt nehéz volt elképzelnie abban a pillanatban. Azzal nyugtatta magát, hogy csak pár beállás lesz, és már mehet is.
Lili kora reggel meglepte, hogy becsengetett, és megcsinálta a sminkjét. Érezhetően azt várta, hogy Dalma elhívja magával, de ő nem akart közönséget. Azt a két órát, amit a fotózásra szánt, nem akarta pletykálkodással szétszabdalni.
Negyvenkét éves volt, tudta, hogy nem lesz címlaplány, mégis jól akart kinézni. Könnyedén szeretett volna a lencsébe mosolyogni, pedig sejtette, hogy minden mosoly mögött kemény munka lesz.
Hallotta, hogy a fotós a kislányával beszélget, majd óvatosan bekopog hozzá.
– A lányom vérbeli háziasszony – mondta kedvesen. – Kérte, hogy kérdezzem meg, kér-e valamit inni? Egy kávét, teát vagy netán egy pohár bort?
– Egy kis víz jólesne – szólt ki, de nem vetkőzött.
– Hozom!
Pár pillanattal később újabb kopogás hallatszott.
– Itt a víz, és ha nem bánja, beszélgessünk egy kicsit!
Dalma nagyot sóhajtott. Erre várt. Meg nem is. Vajon mit mondhatna egy idegennek annak érdekében, hogy jók legyenek a képei?
Kinyitotta az ajtót és akkor tárult elé a műterem teljes pompájában. Hatalmas ablakain beáradt a fény, egyik falát téglából rakták ki. Volt benne egy hatalmas ágy, egy íves karú kanapé, egy tükör és asztal is két székkel.
– Ne ijedjen meg! Mindent úgy rendezünk át, ahogy tetszik. Az lenne az első kérdésem, hogy mi a célja a fotóknak? Mire fókuszáljunk?
Erre mit lehet válaszolni? Adva van egy nő, aki már nem egészen fiatal, nem világszépe és remek fotókat akar.
– Nem tudom… – mondta bizonytalanul.
– Másképp kérdezem. – A férfi az állvánnyal babrált, aztán kezébe vette a gépet. – Mennyire legyen valóságos a látvány? Mivel lenne elégedett?
– Talán egy másik fejjel – szaladt ki Dalma száján. – Tudom, hogy ez nem vall érett gondolkodásra, de ezt gondolom őszintén.
Erik mélyen a szemébe nézett.
– Tudja, hogy hányszor hallom mindezt? Tízből tíz nő nem akar az lenni, aki, és tudja miért?
– Tudom, a magazinok képei miatt.
– Félig-meddig. Évtizedek alatt elhitették vele, hogy nem lehet jó, úgy ahogy van. És ebben benne volt a társadalom, a média, a párjuk és a szüleik is.
Dalma lehajtotta a fejét. Nem erre számított. Azt hitte, hogy a pasi egy link fotós, aki kattint párat, aztán szétretusálja, ő meg majd hazasétál és elhiszi, hogy volt egy pillanat, amikor úgy nézett ki, ahogy a fényképeken. Ehelyett itt lelkizik, és már igazán nem tudja, van-e értelme az egésznek.
– Apa, nem sikerül a torta – szólalt meg ekkor egy vékonyka hang az ajtóban.
A férfi haragosan odapillantott.
– Kicsim, tudod, hogy nem szabad zavarnod – mondta türelmet erőltetve hangjába.
– A néni biztosan segíthet. Ő tud főzni, nem úgy, mint te.
A férfi elpirult és zavartan letette a gépet.
– Egy pillanat, azonnal itt vagyok. Kérem, hogy addig öltözzön át abba a ruhába, amiben a legjobban érzi magát.
Azzal kiment. Dalma hallotta, hogy fojtott hangon elmagyarázza, hogy dolgozik, tényleg koncentrálnia kell, és kérte, hogy próbálja meg újra a tésztagyúrást. A kislány hümmögött, majd megkérdezte, hogy esetleg utána segíthet-e a néni, aki nagyon tetszik neki. Erik felnevetett és a konyhába irányította.
– Bocsánat, de nagyon cserfes és mindenbe beleüti az orrát. Főleg azóta, amióta az anyja… – Itt elhallgatott.
– Semmi gond. A tortának sikerülnie kell, bár bevallom, én sem vagyok nagy szakács.
Erik végignézett a nőn, akin egy szűk farmer és egy fehér blúz volt. Egyszerűen mesésen nézett ki ebben az egyszerű, de mutatós szerelésben.
– Remek! – mondta, de nem lehetett tudni, hogy a nőre vagy a helyzetre érti.
Dalma kezdett megnyugodni, de nem tudta, hogy minek köszönheti. Volt a férfiban valami ellenállhatatlanul kedves. Amikor a fal mellé állítva megemelte az állát és vállát megérintve kérte, hogy egyenesítse ki magát, a nő egy pillanatra megremegett. Régen érintették már meg. Tudta, hogy ebben az érintésben nem volt érzelem, meg hogy hozzátartozott a beállításhoz, mégis jólesett neki. Hirtelen nőnek érezte magát, mégpedig olyan nőnek, aki tetszeni akar. Tetszeni a világnak, önmagának és talán a jelen lévő fotósnak is. Ez a váratlan beismerés mosolyt csalt az arcára.
– Ez az! – kiáltott fel a fotós. – Ez az, amitől élni fog a kép. – Kattintott párat, majd a nőhöz lépett, egészen közel hajolt, érezni lehetett az illatát.
– Nézze! – mutatott a gépre.
Dalma nem ismert önmagára. Az ott látható nő nem ő volt. Az a nő ragyogott. Szemét kiemelte a smink, a rúzsa könnyű fényt adott ajkának. Nem volt szükség javításra, a kép már tökéletes volt.
– Jesszusom! – kiáltotta. – Ez nem lehet igaz! Szép vagyok!
Erik bólintott.
– Nagyon szép! Hihetetlenül profin állja a sarat. Hadd csináljak még pár képet úgy, hogy kinéz az ablakon. Félprofilt szeretnék. Esetleg át is öltözhetne,
Dalma alig hallotta, amit mond. Eszébe jutott apja, aki szerint túl karakteres az arca, és kiálló arccsontja cseppet sem nőies. Ezt milliószor elmondta. Még felnőttként se hagyta ki, hogy a nőiességébe gázoljon.
Megrázta magát és odasétált az ablakhoz. Akkor vette észre, hogy a férfi mezítláb van. Lábfeje, ha lehet ilyet mondani, kifejezetten szexis volt.
– Csak nézzen kifelé és ne gondoljon semmire! Vagy tudja mit, gondoljon! Bármire, amitől jó kedve lesz. Legyen az egy muffin, vagy a tenger, vagy egy csokor virág… Bármi, ami örömöt okoz.
– Rendben. Akkor egy mezőre gondolok – mondta ki hangosan.
– Méhekre, vadvirágokra? – Miközben ezt kérdezte, kattogtatta a gépét.
– Igen, meg a fű illatára…
– Meg a napfényre…
– Úgy látom, maga romantikus alkat – mondta ki bátran, mire a fotós a nap folyamán nem először, zavarba jött.
– Nem igazán – nevetett.
– Ne tagadja, látom magán.
A férfi letette a gépet és nem szólt semmit. Odalépett a légkondihoz és magasabbra kapcsolta.
– Nem zavarja?
– Cseppet sem. Jól fog esni.
– Akkor jöjjön egy másik ruha! Ha akarja, legyen az valóban romantikus!
– Legyen! Milyen véletlen, hogy hoztam egy olyat is!
Dalma a férfira nézett és megállapította, hogy sokkal szimpatikusabb neki, mint első látásra. Jó feneke van, gondolta elismerően, aztán elszégyellte magát. Még hogy a férfiak mustrálják a nőket, fintorodott el, és legszívesebben fejbe vágta volna magát jó alaposan, amiért nem arra koncentrált, amiért jött. Jó képeket akart, nagyon jókat. Talán igaza volt Lilinek, a társkeresőre szánta, bár vadul tagadta.
Következő rész
