Csak egy jó fotót szeretnék! – 2. rész

Már csak fél óra volt az előre kifizetett kettőből, amikor elhangzott a kérdés. Csak óvatosan, nem tolakodva, de mégis elhangzott.

– Mondja, Dalma, mit szólna pár fehérneműs képhez? Nem kihívó, inkább ízlésesen szép képekre gondolok.

 
 

A nő meghökkent. Minden porcikája nemet mondott. Még soha nem vetkőzött idegen előtt kivéve az orvost. És magában mindig leszólta azokat a nőket, akik így fotóztatták magukat.

– Nem, azt hiszem, nekem nincs olyan alakom, ami képre kívánkozna – hárította el.
– Egy jó kép sokszor a beállítások és a fények játéka. Higgye el, az alakja abszolút képre kívánkozik.
– Köszönöm, de el sem tudom képzelni, hogy levetkőzzek és viszontlássam magam bugyiban meg melltartóban.
– Tudja mit, tegyünk próbát! Én kimegyek, maga levetkőzik. Aztán kérem, hogy üljön a tükör elé, barátkozzon önmagával.
– Hát…

Mielőtt tiltakozhatott volna, megszólalt egy gyerekhang:

– Apa, gyere reggelizni! Kész a torta meg a tea!

Erik mosolyodva megcsóválta a fejét. Kislánya nem hagyta békén. Megértette, hiszen anya nélkül maradt. Ő meg szinte három emberré alakult egy hétvége alatt: apa, anya és fotós lett, és mindben teljesítenie kellett. Úgy érezte, csak az utóbbi sikerülhet.

Apaként régen sokat volt távol, még hétvégeken is dolgozott. Aliz nem bírta az egyedüllétet, nem szeretett otthon ülni, de ő nem hallotta meg a segélykiáltást. Amikor elment, azt vágta a fejéhez, hogy most ideje apává válnia, ha már férjként nulla volt. Természetesen egy másik férfihoz költözött, akit az edzőteremben ismert meg. Azóta megjelent hetente, kéthetente és magával vitte a lányukat. Amikor visszahozza, mindig megöleli és közli vele, hogy szereti. A kislány meghallgatja, de nem válaszol. Egyszer sem mondja neki, legalábbis ő nem hallotta, hogy ő is szereti.

– Hallotta, mennem kell, mert kikapok! – mosolyodott el ismét. Megkereste Dalma tekintetét, hogy némi erőt sugalljon neki, bár tudta, hogy a vetkőzés egyeseknél komoly erkölcsi dilemmát okoz. Viszont ez a nő más volt. Tudta, hogy le fog vetkőzni és azt is tudta, hogy fantasztikus lesz a képeken. Csak Dalma nem tudta még.

Azzal átsietett a hatalmas lakás másik végébe, hogy átváltozzon gondoskodó apává.

Dalma egyedül maradt. A csinos ruha alatt fekete bugyi és melltartó volt rajta. Mindkettő szép volt, de ez nem volt elég ahhoz, hogy abban pózoljon. Végignézett magán, és kritikusan megszemlélte a combját. Vastag volt és narancsbőrös. A derekán volt némi háj. A karja sem volt már vékony. Ami mégis legjobban zavarta, az a feneke volt. Gömbölyűnek gömbölyű volt, de a jobb oldalán volt egy diónyi anyajegy, amit nem szívesen mutogatott.

Ült a széken és ízekre szedte magát. Még szerencse, hogy nemrég gyantáztatott. Vaskos combján azonban ez nem segített. Mégis elgondolkodott. Mi lenne, ha merne? Mi lenne, ha egyszer az életben kilépne a komfortzónájából? Csak önmaga kedvéért. A fotós meg pont olyan, mint egy orvos. Látott már női testet eleget és csak a munkáját végzi. Ha rosszul sikerülnek a képek, majd kidobja. Tíz percen keresztül győzködte magát, mire visszatért a férfi. Nem jött be, megállt az ajtóban és kedvtelve nézegette Dalmát, aki tükörképével barátkozott.

Finoman megkocogtatta az ajtófélfát és kedvesen átnyújtott egy pohár bort.

– Nem leitatni akarom, viszont tudom, hogy segít! Bízzon bennem! Gyönyörű képeket csinálok, és végtelenül büszke lesz majd magára!

Ezek a szavak lassan meggyőzték a nőt. Elvette a poharat és belekortyolt.

– És persze torta is jár hozzá! – tette hozzá a férfi és egy sárga műanyagtányéron gyurmatortát tett le elé. – A lányom szeret mindenkit vendégül látni. És azt üzente, hogy a néninek szép a haja.

Dalma elnevette magát. Tetszett neki a férfi, a helyzet és a talpraesett kislány is.

– Köszönöm szépen mindkettőt. A sütit később enném meg – tette hozzá. Ivott még a borból és érezte, hogy oldódik benne a görcs.

– Legyen! De csak párat és azonnal látni akarom, hogy nézek ki.
– Rendben, tudom, hogy elégedett lesz majd!

Erik kezébe vette a gépet és megkérte, hogy hasaljon végig az ágyon. Dalma felkönyökölt, megnyalta a száját, mert kiszáradt az izgalomtól, és a nap folyamán először különlegesnek érezte magát. Tudta, hogy a bor miatt, de nem bánta.

Ez a nő nem mindennapi, és kezd rájönni, gondolta a fotós és jó párat kattintva megállapította, hogy azt szereti legjobban a fotózásban, amikor az alanyai életre kelnek. Amikor megszínesedik az arcuk és azzal együtt a lelkük. Nem gondolta ő magát varázslónak és mégis az volt egy rövid időre. Leste a nőt, aki  átváltozott a fényképezőgép lencséje előtt. Ragyogott a szeme és a teste hirtelen tükrözni kezdte a lelkét.

Elégedett volt.

Dalma, aki máskor szégyenlősen eltakarta volna magát, most magas sarkúban pózolt, szexisen kacagott az ismeretlenre. A legvégén még azt is hagyta, hogy a melltartója pántja lecsússzon, és Erik elkapta azt a bájos mozdulatot, ahogy utána nyúl.

– Megnézhetem? – kérdezte. Mindegy milyenek lesznek a képek, nem számít, amit látni fog, gondolta. Jól érezte magát, és ez a felszabadultság megért neki minden pénzt.

Az apró képernyőről egy vadonatúj, izgalmas nő nézett vissza rá. Elpirult, amikor meglátta, némelyiken akaratlanul is kihívóbb lett a tekintete.

– Ez én lennék? – kérdezte döbbenten. – Ilyen is tudok lenni?
– Csodálatos volt – mondta a férfi komolyan. – Egyszerűen alig győztem követni a pillanatot. És higgye el, nem lesz szükség nagy retusálásra.

Dalma felnézett a képeiből és hagyta, hogy a boldogság elömöljön az arcán.

– Köszönöm! – mondta zavartan.
– Ne köszönje, én csak kattintgattam! Egy biztos, csodás képek születtek.
– Biztosan Lenke sütijének köszönhetően! – kacagott hangosan a nő.
– Jaj, ne is mondja, gyorsan tüntessük el, mert ha meglátja, hogy hozzá sem nyúlt, lesz nemulass!

Végtelenül rokonszenves volt, ahogy belement a játékba, ahogy nem kacsintott a kislány háta mögött, hanem tovább játszotta a kalandot.

– Elteszem a táskámba, jó? – kérdezte.
– Mindenképp! Gyorsan, mielőtt ellenőrzést kapunk!

Dalma gyors mozdulattal egy zsebkendőbe csomagolta, és csak akkor jutott eszébe, hogy még mindig nem öltözött fel, és fekete szettjében úgy flangál a műteremben, mintha otthon lenne. Ez a tudat felkavarta. A megszokott, fegyelmezett Dalma nem tűnhetett el egy pohár bor után.

– Akkor felöltözöm, ha készen vagyunk – nézett a férfira kérdőn.
– Úgy hiszem, igen.

Gyors léptekkel bevonult az öltözőbe és magára kapta a nadrágját, pólóját. Még hallotta, amikor Lenke újfent bekopog és annyit kérdez, ízlett-e a néninek, amit készített. Apja buzgón helyeselt, mire a kislány a maga tudálékos modorában feltette azt a kérdést, amin Dalmából kibuggyant a nevetés:

– És hol a gyurma? Csak nem ette meg igazán a néni? Tudhatta volna, hogy az játék.

Erik is nevetett, és Lenke elképedve nézett hol rá, hol meg a nőre, aki időközben csatlakozott hozzájuk. Majd zavarba jött és kifutott a szobából.

– Köszönök mindent! – mondta. A férfi mélyen a szemébe nézett és bólintott. Valamit mondani akart, de aztán csak annyit bökött ki, hogy szívesen, és reméli, hogy pár napon belül meglesz a képekkel. Azonnal hívni fogja, ha elkészülnek.

– Türelmetlenül várom! – mondta a nő és nem lehetett tudni, hogy a hívásra vagy a képekre gondol-e,  vagy,  hogy újra beszélhessen Erikkel. Hangjának íve nem engedte ezt kikövetkeztetni.

A bőröndje után nyúlt és megvárta, hogy a férfi kinyissa az ajtót. Még egyszer rámosolygott és elindult kifelé az udvaron át. Ez a két óra, amelyet eltöltött a műteremben, új megvilágításba helyezte testét önmaga előtt. És ez jó érzés volt.

A férfi utána bámult az ablakból és azonnal munkához látott. Sietnie kellett, ha újra látni akarta a felvételek tulajdonosát.

VÉGE

Előző rész

Fotó: Pinterest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here