Ahogy a langymeleg nap első sugara az ágyra lopakodott, Léna kinyitotta szemét. Pillantása ellágyult, amint a mellette lévő testre tévedt. Szép, állapította meg. Még így is, korán, kócosan, elengedve minden porcikáját, hagyva, hogy az álom átjárja. Nem akart mozdulni, bár nem sokára mennie kellett. Fiatal szeretője, aki éjjel többszöri gyönyörben részesítette, nem ébredezett. Kilenc évvel volt fiatalabb, mint ő. Nem bántotta a dolog, mert teste feszessége még nem enyhült, nem mutatta meg, hogy tavasszal harmincöt múlt. Eszébe sem jutott, hogy a fiú talán anyát keres benne. Aki olyan szenvedéllyel tudta éjjel kényeztetni, az nem anyafigurát lát benne, erről meg volt győződve.
Öt éve volt feleség, két éve kiéhezett, elhanyagolt nő. Férje egyszerűen ráunt. Vagy mindketten ráuntak a másikra, ez lehetett a teljes igazság. Lusták voltak még a szenvedélyhez is, ahogy a válás sem került még szóba. Jól bejáratott életük, közös vállalkozásuk szépen működött, és a hétköznapok fényének eltűnése fel sem tűnt sokáig. Eljártak vacsorázni, színházba, nevettek együtt, csak egyre kevesebbszer értek egymáshoz. A másik bőrének tapintása, illata már nem keltett bennük ismeretlen izgalmat. Lüktetett még köztük némi feszültség, de azt csak a problémák generálták.
Léna nem tette szóvá, mert azt tanították neki, hogy a nőben legyen tartás. Ha nem kívánják, ne erőltesse, mert az visszatetsző és a férfit még jobban eltávolítja. A férje meg nem ért rá akarni őt. Intézkedett, szervezte a megbeszéléseket, és büszkén mesélte, milyen csodásan terjeszkedik a cégük. Nem szenvedtek semmiben hiányt, egymás társaságát is kedvelték, csak a legfontosabb tűnt el: hogy Léna nőnek érezze magát. Hogy a férje gondolt-e önmagára, vagy hiányolta-e simogatást, érintést, nem tudta. Sose említette. Talán neki is volt valakije, ahogy most Lénának.
Szeretője maga volt a leleményesség, és csodás testén túl figyelmével is megajándékozta. Nem tűnt huszonévesnek, mert minden szava és tette, többnek mutatta.
A nap lassan átkúszott a fiú vádlijára és Léna nem bírta ki, hogy ne simítsa végig. Keze végigkúszott a combján, majd megállt a fenekén. Elmosolyodott. Nem is rossz az élet, ha az ember tesz róla, hogy jó legyen, morfondírozott magában. Az járt a fejében, hogy hetek óta szeretettel gondol a saját testére. Ez a szeretet nem a szexet jelentette okvetlenül, hanem, hogy jóban lett a lelkével.
Fiatal szeretője nem várt tőle semmit. Nem kellett megoldania gondjait. Nem akart házasodni, gyereket sem, és ettől az egésztől tökéletes lett minden. Tökéletes és kiegyensúlyozott, mert azt adta és kapta, amit akart. Egyikük se beszélt a jövőről, tervekről, maximum annyit, mikor és hol találkoznak. Eszébe sem jutott férjét megbántani, és bízott benne, hogy ez nem következne be, ha megtudná a kalandját. Jó csapat voltak együtt, de nem hibátlan. Hogy láng mikor lobbant el, egyikük sem tudta, de a parázs már csak ahhoz volt elegendő, hogy a köztük lévő gazdasági társulást fenntartsa.
Léna nem érzett lelkifurdalást. A teste az övé volt és rendelkezett vele. Egy papír öt éve máshoz kötötte, de ezzel nem tudott mit kezdeni. Miért is változtatott volna bármin? Ha a férjével nem kívánják egymást, akkor nem kell erőltetni. Hogy vannak-e érzelmek tettei mögött, maga sem tudta.
A reggel bágyadt karjai még befonták gondolatait, és lágy vonalakat karcoltak a lepedő nehezen simuló hajlataiba.
– Jó reggelt! – mondta a fiú és a szoba megtelt ki nem mondott örömmel.
Kép forrása: Pinterest