Egy kiló szeretet – 11. rész

“Áthallatszott, hogy sírsz. Elmondta, ugye? – kérdezte halkan a férfi.
– El. Gyere be – válaszolta elcsukló hangon a nő.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Mintha mozdulatról mozdulatra megismétlődött volna az előző nap: Dávid az étkezőasztalhoz lépett, majd letette a tálcát, és levette róla a kávét, a tejes kiöntőt, az édesítőt meg a cukrot, a finom, illatos croissant-okat, sőt még szalvétát is hozott.

Edina most egészen másképp nézett végig a férfin: Dávid nem sértődött meg előző napi kirohanásán, hanem volt ereje ma ismét átkopogni… megkérdezni, hogy hogy van… egyáltalán nem nyomulni, mégis ott lenni, mint valami testőr… Nemes jellemre vall. De régen érezte már azt, hogy így védi, tiszteli őt valaki…
Zsolt az egész, gyerekkel kapcsolatos drámából kimaradt, pedig két évtizedet húztak le együtt… Erre jön egy vadidegen, és úgy áll helyt, mintha ezer éve szerelmesek, de legalábbis igaz barátok lennének.

 
 

Egy percre sem feledkezett el a fájdalomról, amely szorította a szívét, mégis, valami más is befurakodott a gondolatai közé… a vonzalom, amelyet Dávid iránt kezdett érezni. Szinte semmit sem tudott róla. Volt-e valaha házas, vagy, hogy mi az oka, hogy egyedül él… hogy mit csinál, amikor dolgozik, és a lovagláson kívül van-e valami hobbyja? Hogy hisz-e Istenben, hogy elborult aggyal politizál-e, hogy iszik-e alkoholt? Csak kérdések jutottak róla eszébe. És mégis… olyan megnyugtató volt a jelenléte.

– Van erőd beszélni róla? – zökkentette ki Dávid a gondolataiból. – Csak, amennyi megosztható. És mondhatsz nemet is.

– Ja, nem. Csak még nem tudok róla normálisan beszélni.
Emese ideadta a naplóját, amit digitálisan vezetett, a gimibe kerülése óta. Valami Benedekről volt benne szó. Nem tudom, itthon sose beszélt róla. Úgy hámoztam ki, hogy valami végzős menő gyerek lehet, aki kiszúrt magának egy alsóbb évfolyamost, és molesztálta, tapizta, ilyenek. Emese az egyik alkalommal pont meglátta ezt. Attól kezdve rá is kivetette a hálóját. Zsarolta, zaklatta. Nem tudom, hogy milyen szinten, mert sokszor csak félmondatokat, érzéseket jegyzett fel Emese. Nem vagyok benne biztos, hogy nőiségében alázta meg, vagy megütötte, ez is olyan homályos. Volt, hogy pár soros verseket faragott belőle a lányom. Ez is olyan kamaszos, olyan emesés. Szokott verseket írni, nagyon tehetséges – öntötte ki Edina magából az előző nap felgyülemlett rettenetet.  –
Sajnálom, hogy megterheltelek, Dávid – tette hozzá a nő, és elsírta magát.

Dávid óvatosan, ujjhegyeivel megérintette Edina kezét. Nem akarta kihasználni a helyzetet, de biztosítani akarta afelől, hogy vele van, együttérez.

– Nos. Nem akarlak megbántani, de egyedülálló anyaként ennek az egésznek a tisztázása elég esélytelen. Szükséged lesz segítségre. Egy olyan emberre, akit nem mernek majd eltiporni. Ha a férjed… vagyis, hát, ahogy értelmeztem, az exed… erre nem alkalmas, akkor magad mellé kell állítani valaki mást. Az apádat, a bátyádat… vagy egy olyan embert, aki nem engedi, hogy ez az egész megtorlás nélkül maradjon. Mondjuk, Dr. Andrási Dávid fizikust. Jól ismerem, ha kell, tud nagyon vehemens is lenni…  – nézett a szemébe Dávid, és elmosolyodott. 

Edina könnyben úszó szemmel felnevetett.
– Én még nem ismerem Dr. Andrási Dávid fizikust, de meg kell hagyni, elég jó humora van. Elfogadom a segítséget. Zsolt éppen az új családján dolgozik, babát vár a nője. Na, hagyjuk is. Szóval, köszönöm, ha együtt nyomozol velem, esetleg el tudjuk érni, hogy ez a Benedek megbűnhődjön. Nyilván nem ő, hanem a szülei lesznek majd a ludasok… velük lehet valami bibi, ha a tizennyolc éves gyerekük arra veszi a bátorságot, hogy kislányokat zaklasson…

– Jó, akkor beszéljük meg a stratégiát – tért a lényegre Dávid – Én bemegyek beszélni az igazgatóval, ha beleegyezel. De mehetünk együtt is. Nagyon fontos, hogy ne érje emiatt hátrány a gyereket, ha kiderül a dolog, akkor is kezeljék nagyon bizalmasan. Ha balhé lesz belőle, Emesét biztos, hogy át kell vinned egy másik gimibe, mert itt teljesen kikezdik majd. Szóval, fő az óvatosság – magyarázta Dávid, mintha legalábbis már több ilyen ügyet lebonyolított volna. 

– De jó, hogy itt vagy. Magamtól csak felbéreltem volna egy verőlegényt, és kitapostattam volna a belét ennek a véglénynek – fröcsögött Edina.

Na, na. Az agresszióra agresszióval válaszolni sokszor hatékonynak látszik, pedig nem jó megoldás. Hidd el. Higgadj le, és csináld végig ezt az egészet fegyelmezetten. Segítek – mondta Dávid, és pakolni kezdett. – Mennem kell dolgozni. Köszönöm a bizalmat. Nagyon megtisztelő. 

Köszönöm a segítséget. Kérdezhetek valamit? – nézett most Edina olyan könyörgőn a férfira, hogy az egészen ellágyult.
– Persze.
– Miért segítesz? Mi motivál? Még alig ismerjük egymást – kérdezte Edina.

– Hm. Megpróbálom kijavítani a múlt hibáit. Bár lehetetlen. Én mégis nagyon igyekszem… nem akarok több áldozatot látni elmenni. Pont elég volt elvesztenünk a nővéremet. Nem zaklatás miatt ugyan, de ő is az anorexiába menekült… és mire eszméltünk, már nem volt visszaút. Apa akkor csinálta meg a szakvizsgát, és kezdett el anorexiásokkal foglalkozni. Vezeklésül, ami, lássuk be, elég jól sikerült. Rengeteg páciense neki köszönheti az életét. Annát ez már nem hozza vissza… de mi akkor sem adjuk fel, és segítünk, amiben csak tudunk. Az apám fantasztikus ember.

– Nem csak ő  – érzékenyült el Edina, és érezte, hogy végérvényesen beleszeretett Dávid lelkébe. – Köszönöm, hogy megosztottad ezt. Jó munkát mára.
– Szép napot neked is. Próbálj meg dolgozni, vagy bárhogy kizökkenni ebből. Jó úton haladunk a megoldás felé… hidd el! – mondta Dávid, és a tálcával a kezében kiegyensúlyozott Edina lakásából.

Előző rész
Következő rész

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here