Egy kulcs, egy gomb és egy hajtincs

Mire betöltötte a harmincötöt, egy egész fióknyi lomot őrzött az exeitől. A “lomos fiókot”, – ahogy szemforgatva hívta, amikor félévente odatévedt a szeme –  még arra sem méltatta, hogy kidobáljon belőle mindent. Jelképe volt ez annak a sok kudarcos párkapcsolatnak, amelyet eddig maga mögött hagyott. Volt itt minden… fülbevaló, egy nagy polárpulcsi a molett csajától, akire néha azért szívesen emlékezett – nagyon készséges volt vele éjszakánként… néhány CD, nyaralásokon vett giccses hűtőmágnesek és pár fotóalbum. 

Ahogy másnaposan feküdt az ágyban, egyszerűen nem tudta levenni a szemét a fiókról. Miért romlott el? Miért nem javították meg? Miért nem tartott tovább? Mi hiányzott? Hiányzott-e valami egyáltalán? Túl fiatalok voltak? Vagy éretlenek? Önzők? Ezer dolog kattogott az agyában. 

 
 

A szülei és a nagyszülei is boldog házasságban éltek. Gyermekkorában azt hitte, ez amolyan természetes dolog. Aztán, ahogy teltek az évek, egyre inkább rájött, hogy ez valami kincs-féle, ami nem adatik meg mindenkinek. A nagymamája még özvegyen is tisztelettel és szeretettel emlegette a nagypapáját. Ólomból készült ódivatú kis szelencében őrizgette közös emlékeiket: egy kulcsot, egy gombot és egy üveglencsés nyakláncot, amelyben a papa egy hajtincse rejtőzött (hú, de bizarrnak tartotta ezt kissrácként!). 

Egészen elkalandozott a múltban. Rájött, hogy igazából nem bánná – sőt -, ha őt is ilyen kedvesen emlegetné valaki. Akit neki sem kellene egy lomos fiókba rejtenie az első csalódás után. Akivel megtanulnák, hogy a szerelem után is van élet – együtt – és nem csak kihasználásból állna a kapcsolatuk. 

“Most vagy túl sokat ittam tegnap, vagy kezdek megkomolyodni!” – röhögött fel magában. Aztán felkelt, és kicsoszogott a konyhába. Elővett egy fekete zsákot, majd belerámolta a fiók tartalmát.

fotó: Pinterest

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here