Emma átváltozik – 2. rész

Májusra Emma lelke is kitavaszodott. Minden közhely nélkül. Úgy változott át, hogy az utóbbi heteket leszámítva alig tapasztalta meg teste-lelke átalakulását. Először az tűnt fel neki, hogy egy-egy férfi rajta felejti a szemét. Olyanok is, akik előtte átnéztek rajta.

A munkahelyén is sorban jöttek a dicséretek. És, amikor egy nő nőt dicsér, akkor ott nagyon nagy dolgoknak kell végbe menni. Napról napra magabiztosabb és ragyogóbb lett. Ketten viszont nem álltak be a bókolók sorába. Természetesen azok, akiktől a legjobban várta. A férje, aki továbbra sem vette észre, vagy, ha igen, akkor úgy tett, mintha nem érdekelné.
Már fél éve nem akart szeretkezni vele. Lina pedig csakazértse tette szóvá anyja átalakulását.  A kamaszok száját nem szívesen hagyja el a jó szó, mert az nem elég menő, gondolta mintegy felmentve azt a pukkancs kis csajt, akit nemrég még olyan odaadással dédelgetett, szeretgetett. Az élet mégsem volt rossz, mert Emma testének alakulásával olyan ajándékot kapott, amiben talán soha nem reménykedett. Megnőtt az önbizalma. Lassan, de végül eljutott arra a pontra, amikor már tudott nemet mondani kellemetlen helyzetekre vagy feladatokra. Mire megértette, hogy a világ nem dől össze, ha ő otthon nem szolgáló szerepben él, addigra megszületett egy új nő. Ez a nő negyven feletti volt, mosolygós, és tudta, mit akar. Pontosabban, hogy mit nem. Nem akart megalázottságban, elhanyagoltan tengődni egy kapcsolatban. Viszont lépni még nem volt elég bátorsága.

 
 

A legmeglepőbb számára az volt, hogy Ádám, az edző szemet vetett rá. De nem úgy, mint egy trófeára. Vagy csak áltatta magát? Elégszer látta, ahogy a lányok duruzsolnak körülötte, és az sem kerülte el a figyelmét, hogy a férfi nem tud ellenállni nekik. Szinte rámásztak, és oly módon kellették magukat, hogy némelyiket késsel sem lehetett volna levakarni. Ezek után nem kis botorság azt képzelnie, hogy ő kelhet neki? El is hessegette a gondolatot, bár egy széles mosolyt megért.

Edzés után a csodás májusi estében úgy döntött, gyalog megy haza. Nem zavarta, hogy a haja csatakokban lóg, az sem, hogy a lába remeg a terheléstől. A bágyadt estében jólesett a séta. A házuktól pár saroknyira volt egy apró cukrászda, ahol ezerféle mindenmentes sütit árultak. Aznap nem akarta kihagyni.  A cukrászda előtti kedves kis placcra már kitették a tavaszi asztalokat, és néhányan ott ejtőztek. Az este tele volt virágillattal, a hársfák korábban ontották mézédes bűverejüket. A pultnál csak ketten álltak. Amikor megkapták a tortájukat, elnevették magukat. Fiatal házaspár lehetett, akik együtt örültek a gyereküknek, mert az autós torta biztosan neki készült. Emma vett vagy hat szelet liszt -és cukormentes szeletet. Tudta, hogy ezzel sikert arat otthon. Kifizette, és amikor megfordult, a szeme sarkából észrevette Karolát. Karola régebben az egyik legjobb barátnője volt, de az évek során eltávolodtak. Egy pillanatig töprengett, hogy köszönjön-e neki, de amikor a mellette ülő férfi lágyan megcsókolta, úgy döntött, jobb nem zavarni a gerlepárt.

A kis csomaggal óvatosan egyensúlyozva haladt el a kirakat előtt, és még bebámult. Egy kósza pillantás elég volt, hogy tudja, ki a férfi. Laci épp nevetett. Sugárzott az arca. Így talán soha nem nézett rá. Emma lába enyhén megbicsaklott. A férje szerelmes volt. Ez már biztos. Persze, hogy nem vette észre őt. Egy másik nőért volt oda, aki alig volt fiatalabb nála, szebb sem volt, pláne vékonyabb. Viszont valamit nagyon jól csinált, mert Lacit elvarázsolta.

A májusi este azonmód ócska mindennapi estévé rongyolódott. Nem azért, mert vele történt az egész, hanem, mert annyira egyszerűen, annyira nyilvánvalóan következett be, mint ahogyan a nappalt az éjjel követi. Sírhatott vagy hisztizhetett volna, de nem volt miért. Elveszített valamit, ami rég nem volt az övé. És ezen nem volt mit siratnia. Viszont kapott is valamit, ami rég nem volt a része. A megváltozott Emmát.

Az az este nem úgy telt, ahogy ezek után várta volna. Laci kedves volt, de csak mértékkel. Úgy vágott be két sütit, mintha nem cukrászdából jött volna. Lina az egyikbe épp csak belepiszkált. Ő pedig nem is kért, mert nem volt kedve enni az edzés után.

Senki nem mondta ki, amit gondol, mindenki belemélyedt külön bejáratú kis világába. Két nappal később, az edzés végén Ádám megkérdezte, van-e kedve egy kávéhoz, mert ő is épp végzett.  Igent mondott.  A férfi elmosolyodott. Megszokta, most sem érte meglepetés. Emma lezuhanyozott, átöltözött és csak annyit mondott magának: csak egy kávé.
Vége

Előző rész

fotó: Pinterest

Imre Hilda
Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here