Én, a férjem és a szeretője – 7. rész

“– Ah! – jegyeztem meg. – Nem ügy, éppen válunk.
Márta álla leesett a térdére.
Azt nem tettem hozzá, hogy Gina nem magas és nem fekete.”

A sorozat többi részét itt olvashatod

Úgy látszik, válni fogunk. Nehezen hiszem el, de Rita hajthatatlan.
Nem kellene akkora ügyet csinálnia Ginából, mert tényleg nem jelent számomra semmit. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha szemet hunyna és telnének tovább a napjaink a maguk egyhangúságában, mint eddig.

Én biztosan nem haragudnék, ha lenne valakije, mert szüksége van a szexre, ahogy nekem is. Viszont megmaradna a család, a házunk és nem kellene az ügyvédekre költeni egy vagyont. Tudom, hogy már nem szeret engem, de ez nem jelenti, hogy nem tudunk együtt élni. A gyerekek még nem elég nagyok, hogy önmagukról gondoskodjanak.

 
 

Ha meghallgatta volna a tervem, akkor most nem kellene feszülten Ginához autóznom. Úgy gondolom, most valóban szükségem van a megértésre és kedvességre. Gina nem az a nő, aki mellett képes lennék leélni az életemet. Egyszerű, szexis és el van ájulva tőlem. Tudja, hogy mi kell a férfiaknak és ez nem hátrány a mai világban. Nem azért választottam őt, mert butuska szőke. Az olyan sablonos lenne. Egyszerűen így alakult, és nem terveztem vele megöregedni az idősek otthonában kézen fogva.

Reggel még kávét is főztem. Igaz, hogy nem ment könnyen, mert ezekkel az új, méregdrága gépekkel eddig nem volt dolgom, de megoldottam. Gondoltam, Rita csak meglepődik és majd örülni fog, de annál okosabb nő, hogy ilyesmi elég legyen neki a jókedvhez.
Az viszont kifejezetten bosszantott, hogy nem vasalta ki az ingeim jó részét. Elvégre pontosan tudja, hogy ez az ő feladata, én nem értek hozzá. De sebaj, kicsit nyújtogattam a Pierre Cardin-kéket, aztán belenyugodtam, hogy nem lesz sima.
Gina biztosan nem erre figyel. Ő mindig a szép kezemet dicséri, meg a humoromat. El kell mennem hozzá, mert szükségem van egy menetre. Szükségem van arra, hogy kiszakadjak ebből az új valóságból, és kicsit a másikban legyek.
Ennek azonban ára van. Hazudnom kell, de nem otthon, hanem neki. Soha nem ígértem, hogy elválok, sőt éreztettem is, hogy ne számítson rá. Ezt nem vághatja a fejemhez. Tisztában volt a lehetőségeivel. Majdnem, de nem kell tudnia mindenről.

Édes kis nő, és valahol sajnálom is, de nem gondolhatta, hogy majd érte borítok?

Ha muszáj lesz, bár erről még mindig nem vagyok száz százalékosan meggyőződve, azt nem miatta tenném.

Aki valóban érdekelne az egy kivételes nő. Vérbeli olasz.

Gömbölyded mindenhol, ahol kell. Nagy a szája, de amikor kell, visszafogott. Sőt túlságosan is. Ez megőrjít. Van benne valami, ami felkavarja az embert. Engem mindenesetre igen. Talán az, hogy szemérmes.

Egyszer megcsókoltam az utcán. Kis híján felpofozott. Közölte, hogy menjek a francba, ő nem lotyó. Hiába bizonygattam neki, hogy ilyesmit sose gondolnék, ellökött magától. Azt hittem a nadrágom szétrobban a vágytól erre a mozdulatra.

Most azonban a legjobb, amit tehetek, hogy felmegyek Ginához, aki nem fog ellökni. És tényleg. Úgy repül a nyakamba, mintha egy hete nem találkoztunk volna. A haja besütve, és olyan illatfelhőt ereszt rám, hogy belekábulok. Ez most túlzás. Csak mászik rám és tapad, mint a pillanatragasztós újságpapír. Lefejtem a karját és megkérdem, akar-e együtt fürödni. Felcsillan a szeme. Az a kedvence. Olyankor teljesen ellazulunk és a vágyam magasba szökik.

Megereszti a vizet, és kérdi, hogy kérek-e valamit inni. Közli, hogy vett valami vágyfokozó csokit. Véletlenül talált rá egy apró üzletben és az eladó váltig állította, hogy hatni fog. Ezért kéretlenül begyömöszöl egy kockát a számba, és közben nem győzi ruganyos testét hozzád dörgölni. A csoki átlagos, de van valami fura mellékíze. Mire észbe kapok, már gombolja nadrágom és simogat ezerrel. Ledobja a felsőjét és már mászik is a kádba. Valóban mindene a helyén van. A fenék a gyengém, ezért megint megcsodálom tökéletes formáját és a két kezemben elférő kemény melleit.

Itt azonban véget ér a szex. Nem, a szex el sem kezdődik, mert  Gina buzgó igyekezete ellenére nem megy nekem. A víz kiváló, a nő gyönyörű, a többi meg egy nagy nulla. Próbálkozunk egy ideig, de a testem hallgat. Ilyen még soha nem történt velem. Jó, hazudok, történt, de ezt nem mondhatom.
Már fázni kezdek, amikor javasolja, hogy próbáljuk meg az ágyban.
Megpróbáljuk. Újabb kudarc. Lehet, hogy a csoki fordítva hat nálam? Mi a jó ég van? Ég a fejem a méregtől és sikertelenségtől. Ezt a blamát nehéz benyelni.

Gina tesz még egy próbát, de semmi. Rám mered és bőgni kezd.
– Azt hittem, szeretsz – mondja pityeregve.

Erre mit mondjak? Talán nem kellene azt válaszolnom, hogy sejthetted volna, hogy nem. Megint hazudnom kell. Az isten szerelmére, a nőknek sose lehet igazat mondani, mert bőgni kezdenek!

– Nem erről van szó. Feszült vagyok… Nehéz órák vannak mögöttem – mondom könnyedén. Megy ez, hazudni nem is annyira nehéz.
– Tudom, tudom – bólogat. A szeme könnyes, és valóban megért. Vagy úgy tesz.
– Gondolhatod, hogy a feleségem nem vette könnyedén a dolgot. Elvégre a tizenhat év az tizenhat év.
– Ő persze téged akar – jegyzi meg megtörten. – Megértem. Én is így lennék.
– Te vagy a legdrágább nő a világon. Pontosan tudod, hogy mit gondolok – hazudom, pedig ezt még magam sem tudom. – Alig aludtam annyit rinyált nekem.
– De hát te nem is szereted őt! Miért nem fogja fel? – kérdi ártatlanul. – Nekem azt mondta, hogy az enyém lehetsz.
– Mire hazaért, meggondolta magát – lököm tovább a hazugságlavinát.
– Jaj, nyuszikám – sóhajt fel. – Most mi lesz?
– Gina, ezt ne most beszéljük meg! Nagyon fáradt vagyok, és még be is kell mennem a céghez.
– Persze, persze, ne haragudj! Azért se, mert kerestelek tegnap. Fontos vagy nekem. Tényleg fontos. Azt akarom, hogy ez mindig eszedbe jusson, ha rám gondolsz. És tudok várni.
– Köszönöm, nagyon drága vagy – felelem.

Nem mondhatom, hogy nincs mire várnia. Akkor megint sírna. Megbántani sem szeretném. Meg ki tudja, mi lesz még, így megsimogatom a haját és nyomok a fejére egy puszit.

Miközben öltözködöm, ellágyultan figyel. Nem haragszik, nem mérges. Elfogadó. Túlzottan is.

Az ajtóig kísér. Akkor jut eszembe, hogy van pár konyakmeggy a felöltőm zsebében, amit induláskor csúsztattam bele. Egyet kiveszek és átnyújtok neki.

– Szeretsz? – kérdi, miközben nyitom az ajtót. Bólintok. Egy hazugság ide vagy oda…

Beülök a kocsiba és nem indulok. Ez a pár nap felbolygatott mindent. Itt vagyok most Gina lakása előtt, nem tudtam teljesíteni. Otthon nem vár senki, és van egy nő, akiért megbolondulok. De csak azért, mert nem kaphatom meg. Minden zavaros. Hazamennék.

A házunk üres, hatalmas a csend. Az asztalon egy cetli vár. Rita írt:

“Elutaztam az Adriára. Ideje rendet tenni magunkban. A gyerekek meglesznek nélkülem.
Rita”

Ennyi. Semmi személyes.  Három tömör mondat zárja le a tizenhat évet. És tényleg ennyi. Ideje rendet tenni, ahogy a nejem mondja.

VÉGE

Előző rész

fotó: Pinerest

 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

1 hozzászólás

  1. A cím alapjan,ami sokat sejtetett (mert valtozott),azt gondoltam,hogy bonyolódik a tortenet.Sajnalom,hogy vege,mert a cime magyarazat nelkul maradt.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here