– Szerinted ez milyen lesz? – mutatom oda Lillának a legutóbbi fehérneműs szerzeményemet, egy fekete csipkés bralettet hozzá tartozó kis alsó résszel. Az egész selyembe ölelt sejtelem, flört és kacérkodás. Úgy gondoltam, hogy a születésnapomra meglepem magam egy boudoir fotózással.
Egy emlékeztető magamnak, egy mementó, egy kiegyezés. Elfogadom a testem apró hibáit és próbálom a szép részleteket előtérbe helyezni. Ezért kerestem ezt a lehetőséget, mert más szemmel nézi a fotós azt, amit én évtizedek óta kegyelmet nem ismerő kritikával vizsgálok.
– Tökéletes – erősít meg az elképzelésemben. – Kiegészítőket is viszel?
– Igen, készítettem be pár ékszert – válaszolok.
– Akkor kezdhetjük a sminket – és hozza a kincsesládikáját. Kerül fel füstös szemfesték, a csókos pirosító, a vörös rúzs. Közben csacsogunk, zubog, mint a kis kerti folyó, kerülgetve a köveket.
Még egyszer ellenőrzöm, hogy mindent elraktam-e és megindulok egyedül a stúdió felé. A jóleső izgatottság mellé betársul némi félelem is, hogy miként tudok majd természetesen viselkedni egy ilyen helyzetben, de elhessegetem a gondolatot is. A nőiességemet megyek ünnepelni és elmosolyodom.
A helyszínen már készen kialakított szoba vár. Hatalmas ablak mellett baldachinos ágy és fésülködőasztal, szék, virágok, takarók és rengeteg világosítást szolgáló eszköz. A fotóssal már egyeztettünk egy kávé mellett az elképzeléseimről. Teljesen bele voltam feledkezve a gondolataim tökéletes tolmácsolásába, így akkor még nem tűnt fel mennyire jóképű. Egy kellemesen markáns arcélű, borzas hajú, magas férfi, akár Jason Momoa magyar manifesztálódása.
Beszélgetünk időjárásról, munkáról, hobbikról. Tudom, mindezt azért teszi, hogy kicsit otthonosabban érezzem magam a beállított környezetben. Jól esik a gondoskodása.
Elkezdjük a fotózást. Eleinte még kicsit feszélyezve érzem magam, de hamar oldódom.
– Picit döntsd lefelé a fejed és az álladat támaszd meg a kezeddel – instruál – tökéletes. Ilyen szépséget kötelező megörökíteni – mosolyog rám a gép mögül. És a bókok csak úgy záporoznak, amitől egyre magabiztosabb vagyok. Van valami elektromosság a levegőben és nem a lámpákból jövő zizegő fény kelti életre. A fényképezőgép kattog, készülnek az alkotások.
Újabb beállítást fotózunk, oldalt fekszem, fejemet a tenyeremen támasztom. Odajön, megigazítja a párnákat körülöttem. Érzem, ahogy egy pillanat alatt elsuhan a keze a gerincem íve mentén. Az összes pihe megemelkedik a karomon. Már nem kell utasításokat adnia, teljes mértékben átadom magam a szótlan flörtnek, kihívóan nézek az objektívbe.
Hamar eltelik az a pár óra, amit együtt töltünk, végeztünk. Felöltözöm és a részletek megbeszélése után elköszönök. Órákkal később is bizsereg a bőröm alatt az élmény. Felszabadító érzés a szépséget ilyen művészi esztétikumában megélni. A gondolatiam sokszor kanyarodnak vissza a mai nap képeinek alkotójához. Számtalan városi legenda kering a modell és fotós közötti munka alatt fellobbanó viszonyról, így nem is ringatom magam hiú ábrándokba. Ezért is lep meg a tőle érkezett üzenet. Elolvasom. Felnézek, a tükörből pedig sugárzik vissza az igazi ajándékom.
fotó: Pinterest
