Húsz perc kúszás-mászás után kétségbeesve felhívtam ősanya barátnőmet. “Egy anya mindent kibír!” – pirított rám kíméletlenül, én pedig szívből kívántam neki egy stabil törzsizmot és egy bika immunrendszert, hogy mindig tudja tartani magát az elveihez. Én viszont, mivel nem vagyok mártír, rögtön vészforgatókönyvet készítettem, és közöltem a gyerekekkel, hogy itt bizony programváltozás történt, amelyért a szervezők nem vállalnak felelősséget.
Egy másik, kevésbé ősanya barátnőm egyetlen hívásra ugrott, és bátran felvállalta a maga három fiókája mellé az én kakukktojásaimat… Így már zavartalanul koncentrálhattam a túlélésre.
Két lórúgás tabletta elfogyasztása után két órával azt hittem, egy anya tényleg mindent kibír, és, hogy ennyi volt, kérem szépen. Szóval, mivel egy kicsit jobban lettem, elhatároztam, hogy én bizony elmegyek vécére, és még fel is öltözöm! A következő másfél órában megtanítottam az összes szobanövényt a magyar nyelv változatosságára és a hangerőt sem sajnáltam tőlük.
Jó, hogy van a baráti körben gyógytornász, aki mindenféle varázsszerszámmal felfegyverkezve hajlandó is volt kijönni. A kapuig. Már csak azt kellett kitalálnom, én hogy megyek el odáig, hogy beengedjem. Még jó, hogy volt nála esernyő, így csak bokáig ázott el, mire kiértem a kulccsal. Simogatott, kenegetett, vizsgálgatott, hümmögött. Ha tudtam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök, egy fél évvel ezelőtt elkezdek komoly súlyokkal guggolni. De megnyugtatott, látott ő már ennél löttyedtebbet… mármint, súlyosabb állapotot is.
Mire hazajöttek a gyerekek, én készen voltam a következő napok programjával: melyik, mikor hova megy, mit csinál, és mit – nem – csinálok meg én. Lemondtam, felmondtam, kimondtam, leszerveztem, átszerveztem. A gyerekek a hét végén azt mondták, remek őszi szünetük volt… én pedig valami csoda, – és néhány kíméletlen gyógyszer – hatására egészen tűrhető állapotba kerültem. (Értsd: már csak minden második köhintés és tüsszentés után ordítottam egyet…)
Az első munkanapon pedig (mondjuk azt, hogy) frissen, ruganyosan és mosolyogva szállítottam el türelmes és hős utódaimat az iskolába… Hiszen, azt mondják, egy anya mindent kibír, nem?
